Az előző két hónapban már igyekeztünk megmutatni nektek, hogy a könyvmolyok élete sem könnyű. A mostani cikkben újabb problémák merülnek fel, melyekkel minden bizonnyal már ti is találkoztatok. Lássuk is azt a bizonyos hatosfogatot, amely megkeserítheti a könyvmolyok életét:

Hogyan tároljam?
Oké-oké, ne csináld már, szerinted mire találták ki a könyvespolcot? Csakhogy a könyveket szeretjük ám magunkkal hurcolni, s a táskánkban elvinni kirándulni, edzőterembe, moziba vagy csak egyszerűen a kezünkbe fogjuk, úgy simán, mert a harmincezres tételbe már nem fért bele a negyvenöt forintos szatyor. Viszont a táskában is ezerféle sérülés érheti aktuális kedvencünket. Az üdítőnk biztosan akkor folyik ki, felgyűrődik a lapja, a tollunk rosszalkodni kezd, s a fehér lapok kék csíkokkal lesznek tarkítva. A Mars együtt áll a Marssal, az eső meg szakadni kezd. Nekem erre egyetlen biztos módszerem van! Lábzsákba vele! Nem ázik át, nem gyűrődik össze, bombabiztos.

Túl sok könyvet olvasok egyszerre!
Van, ami a suliba kell, az kevésbé érdekel, meg van, amit már olvasok négy napja. Ma voltam könyvesboltban, vettem egy újat… Elkezdtem! Úristen… Bizony, villámgyorsan fel tud halmozódni az éppen olvasás alatt álló könyvek száma, tisztára olyanok, mint a számlák vagy az élvezetek. Aztán hirtelen annyira sok lesz, hogy képtelen leszel  észben tartani nemhogy a cselekményt, még a szereplők nevét is. Ha pedig befejezel egyet, rögvest kettő lép a helyébe.

Basszus, ez egy sorozat?
Ha jobb esetben nem a sorozat nyolcadik részével kezdted, hanem mondjuk az elsővel, akkor ott állsz tétlenül, hogy megéri-e megvenni a következőt. Már ha egyáltalán realizáltad, hogy ez egy sorozat. Nincs is annál idegesítőbb, mint amikor a könyvkiadó zsákbamacskát csinál a sorozatokból. Nem elég, hogy a borító minősége eltér, a kemény fedeles a puhával sincs összhangban, de még a cím is teljesen különböző, a borítón nincs feltüntetve, hogy a Vitahattyú sorozat IV. része… De a fülszöveg és a borító annyira tetszett! Megvetted, hazahoztad, elolvastad, s nem értettél belőle semmit. Basszus, ez egy sorozat?

Nézzem, ne nézzem?
Már régen elolvastad a könyvet, amelyről eldöntötték, hogy megfilmesítik, de a filmtől mégis tartasz. Megéri megnézni avagy se? A könyv mindig jobb, nincs értelme lerombolni az elképzelt kis világot. Ugyanez a dilemma áll fent akkor is, ha még nem olvastad a könyvet, de van rá esély, hogy megnézd a filmet. Aztán persze elgondolkodsz, hogy a filmben fekete hajkoronával rendelkező spiné a könyvben miért szőke. (Jelentem, holnap hasonló dologra készülök a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei-re igyekszem a könyv olvasása nélkül… #nomádsasmadmoiseleaberráltivadékai)

Ezt már olvastam!
Gyűlölöm ezt az érzést, amikor hiába a könyvjelző, hiába a fejben való megjegyzés, egyszerűen már két oldalon keresztül olvasunk valamit, amit előtte már elolvastunk, csak hát hiába volt minden erőfeszítés, a sorok kifogtak rajtunk. Én egy Amanda Quick könyvet hoznék példának, azt hiszem hét oldalon keresztül olvastam ugyanazt (és még csak fel sem tűnt!, azt hiszem ez minősíti a regényt is…).

Nem visz rá a lélek…
Egyszerűen megtörténik, hogy nem visz rá a lélek arra, hogy olvass. Sokan ezt nevezik olvasási válságnak, én inkább úgy hívom, hogy a pihenés időszaka. A regenerálódás, feltöltődés folyamata ez, s minden embernél fennáll a veszélye. Hiszen az emberi szervezetnek szüksége van néha egy kis megállásra. Én ezt nem szoktam erőltetni, megvárom még elkezd hiányozni a könyv, aztán pedig újult erővel vetem bele magam az oldalakba.