Az évek során minden megváltozik, átalakul. Extránkban igyekszünk bemutatni, hogy az évek során miként változott meg a kosztümös könyvek  alapkoncepciója, hogyan bővült ki a témája, mire fektették akkor, és mire fektetik most a hangsúlyt.

Mivel a romantika hetében járunk, megragadtam az alkalmat, hogy egyik kedvenc műfajomról írjak, ami nem más, mint a kosztümös könyvek.
Mindig is nagy rajongója voltam ennek a világnak, nemcsak a ruhák, hanem az akkori kor hangulata, szabályai miatt. A férfiak figyelmessége a nők felé, a hintón kocsikázás, a bálok, az etikai szabályok, amiket ha megszegsz ki leszel rekesztve a társaságból és örök megvetés lesz az osztályrészed. Persze, ez alól a gazdagok kivételt képeznek, elvégre akinek pénze van, annak elnézik a kisebb-nagyobb kilépéseket.

Ez az a világ, ahova Jane Austen által lettem bevezetve, majd jöttek a Bronte nővérek, Choderlos de Laclos stb. Mikor már mindet kivégeztem, és oda-vissza tudtam betéve az egész szöveget, elkezdtem szemezni a mai írók kosztümös könyveivel.
Teljesen jóhiszeműen vetettem bele magamat a – már azt hittem – jól ismert világba. Igen ám, de itt lóg ki a kutya bele. Míg Austen és a többi régi író könyveiben finom lelki folyamatoknak lehetünk szemtanúi, és tényleg a nagybetűs, minden lány álmaiban megjelenő SZERELEM játszódik le előttünk, addig ezekben a könyvekben a minél hajmeresztőbb kalandok és a szex kap főszerepet.

Persze ponyvának tökéletesen megfelel, csak kissé csalódás, mivel igényesebbre számítottam. Persze a mai világban ezekkel a témákkal átszőtt történetek sokkal jobban eladhatóbbak. Pörgősebb izgalmasabb, mint például az, hogy Lizi üldögél a kertben. Erről a részről megértem, ám azért néha túlzásnak éreztem az olyan fordulatokat, hogy a hősnő beáll kalóznak, és ottan hempereg a kalózkapitánnyal. Ez elég abszurd, ha ragaszkodunk az akkori világhoz és nézeteihez, mert ilyet biztos nem tett meg egytelen úri kisasszony sem. (Vagy ha mégis, akkor örökre kitagadták a családból, nem pedig tart karokkal fogadták vissza).

A másik nagy csalódás azt jelentette, hogy több írónőnek is elolvastam a családregényeit. (Johanna Lindsay, Danielle Steel, Julia Quinn) És teljesen lehangoló volt azt látni, hogy a történetek szinte szóról szóra megegyeztek. Mire is gondolok?

• Legidősebb fivér a lázadó elhagyja családját- kalóznak áll.
• Második fivér a piperkőc, mindenki lesajnálja, miközben egy rahedli pénzt keres pl a csipkével.
• Harmadik egy leányzó, aki vad merész, és természetesen London legnagyobb szoknyavadászát, örök agglegényét sikerül magába bolondítania.
• Másik vonal, amikor a herceg álruhát ölt, és lovászfiúként csábítja el a hölgyeményünket.
• Aztán ott van a megkeseredett hősszerelmes, akinek a fiatal, vonzó leány meglágyítja a szívét.

Persze, szórakoztató, csak hát nincs benne túl sok fordulat, aki forró szexre vágyik, de nem a fenékpaskolósra, annak tökéletes lehet.

Ezzel szemben ugye a régebbi korok írói képesek voltak mindig teljesen új karaktereket megalkotni, nem kellett hozzá elrabolni, örömlánynak eladni stb. a főhősnőt, hogy élvezetessé tegyék a regényt. Természetesen, két kor két teljesen más stílusáról, felfogásáról is szólnak ezek a regények, így aki az egyik fajtából olvasott még csak, ne lepődjön meg a másikon. Nem biztos, hogy a szája íze szerint való lesz az a regény.

Én ha elvonatkoztatok a történelmi hitelesség iránti megfelelési kényszeremtől, akkor mindkét fajta írást tudom szeretni. Nektek voltak már ilyen élményeitek esetleg? Ha igen, írjátok meg nyugodtan ide kommentbe, vagy osszátok meg gondolataitokat facebookon a témáról!
További szép hétvégét!