Extra tartalom

Klikkek a suliban

Akármennyire is amcsis és klisés, de akár akarjuk, akár nem, a gimis osztályok szépen felbonthatók csoportokra. Mert mindenki keresi a helyét, a saját társaságát, és így jelennek meg a klikkek.

Mi is elgondolkoztunk rajta, vajon kedvenc karaktereink milyenek lehettek az iskolában, melyik klikkbe tartoztak, mikor még nem világmegváltó terveiken kellett dolgozniuk.
Csapjunk is a lovak közé, nézzük az első csoportunkat!

A „menő” csajok:

mean-girls

Ismertető jegyek: mindig hárman vannak, vonulnak. Témáik: a körömlakkok, sminkek, ruhák, pasik.

Fővezérnek én Jane Austen Büszkeség és balítélet könyvében szereplő legfiatalabb testvért, Lydiát választanám. Tipikus elkényeztetett, parancsolgatós kis zsarnok. Tökéletes jelölt.

Két segítőtársa pedig nem más, mint a Szolgálólány meséjéből Fredé, illetve ne hökkenjetek meg, de a Harry Potterből McGalagony professzorra esett a választásom.

Nyugi, magyarázom 😀

Szóval Fredé normális felnőtt lesz (már amennyire abban az elcseszett társadalomba lehet), de tini korában el tudom képzelni, hogy minden gondolata a ruhák és a pasik körül forgott. Igazán erős személyiség, nem hódol be akárkinek, így igazi kis zsarnok2 lehetne belőle.

Zsarnok3 pedig nem más mint, igen – igen jól olvastátok maga McGalagony professzor. Nos kezdjük a tényekkel! Fiatalon gyönyörű lehetett, és teljesen el tudom képzelni, hogy ami mostanra a diákokat fegyelmező jelleme része, az régen a fiúk behódolását célozta meg, és divatdiktátorként működött. Amennyiben nem tetszett neki valaki, legyintett csak a pálcájával és kanállá változtatta az illetőt. Ha nem hisztek nekem, vagy épp csóváljátok a fejeteket a képernyő előtt ülve, akkor gondoljatok csak arra mivé tud átváltozni McGalagony?

Macskává, bizony! Na és mi jellemző a macska személyiségére?
Menő csaj-zsarnok3!

 

Ezt a vonalat követve a következő alanyunk pedig az a lány, aki a menő csajokhoz akar tartozni. Mint tudjuk, nem fog össze jönni neki.

Ide Becky Bloomwoodot választottam az Egy Boltkóros naplója című könyvből.

24311fe10015cf060727cb500e548cb6

 

Na de miért is őt? Hiszen menő újságíró és divatszakértő a főhősnőnk. Igen ám, de ez a megszállott divatmánia vajon miből fakad? Arról nem is beszélve, hogy eléggé hazudós és szerencsétlen (én imádom ilyennek, és ez adja a báját a karakternek), de egy serdülő tizenéves, aki még nem találja magát, szerencsétlen és csak kevéske zsebpénze van. Nos, teljesen elképzelhető, hogy vágyakozik a menők közé. Elhatározza, felnőttként meg fogja valósítani tinikori álmait.

Becky, üdv a vágyakozók között!

 

 

Következő klikk a vagányak, azaz akik egyben gázosak is, attól függ szülő vagy diák szemmel nézzük. Ők azok, akik a sulinak a sarkán cigiznek, akik lógnak órákról, beszólnak a tanároknak, és épphogy csak átcsúsznak év végén. Mégis mindenki szereti őket az osztályból, hiszen ők azok, akik bármit meg mernek tenni, amikre mi csak titkon gondolunk a takaró alól kilesve.

Na de kiket is raknék ide?

Egyik lázadóm, Celaena a Üvegtrón sorozatból, vagy másik nevén Aelin a tündérkirálynő.
Na, ő az, akit a tanárok tuti utáltak volna, kötekedő, pimasz és minden beszólásra ugrik. Bemenni a suliba, minek? Mikor olyan jó puha az ágy, reggel 8-kor biztos fel nem kelne! Illetve a másik kép még, amit el tudok róla képzelni, ahogy a suli sarkán cigizik. Öngyújtóval meg minek szórakozni, mikor remek kis tűzmágiánk van és az ujjunk hegyével is meg tudjuk gyújtani azt a cigit. Vagy ha karó lett a matek dogánk, akár a tanár haját is…

Ebben hű társa és segítője Haymitch lenne a Hunger Gamesből, este bulikba járna, inna és tuti, hogy iskola kerülő lenne. Ha mégis valami csoda folytán megjelenne, a lányok biztos olvadoznának…

Kis csapatukat szerintem még remekül kiegészítené Késes a Szürke szobák című kötetből. Az ő karakterét On Sai alkotta és teljesen lázadó, rossz fiú. Kissé már a veszélyesebb fajtából, és nem is hazudtolta meg önmagát, hiszen felnőttkorára börtönbe is került.

 

A zűrösekhez még félig meddig becsatolnám az osztály rossz fiúját, aki az ügyeletes „mindenki szerelme is”. Nos, neki nem kell aggódnia, mivel nemcsak a saját korosztálya, illetve a felsőbb és alsóbb osztályok lányainak fejét csavarja el, hanem a tanárnőkét, a takarító nénikéit az iskolaigazgatónővel bezárva, nem is beszélve az anyukákról…  Rá egyszerűen nem lehet haragudni, mosolya ellenállhatatlan, vicces és igen, kissé rossz, de hát a rosszfiúkra buknak a nők.
Mindenki őt akarja. Persze ő elérhetetlen, hiszen szíve csak és egyetlen igaz hercegnőjéhez köti.

giphy

Na és kié ez a szerep?

Nem másé, mint kedvenc karakterem maga HAN SOLO, a Star Warsból. Igazán felnőtt korára tökéletesíti magát, de diákként is minden bizonnyal észbontó lehetett. ❤

 

Ha már ilyen szexi felhozatalnál tartunk nézzük a sportoló-menő srácokat (akiket nem az eszükért szeretünk).

Csapatkapitányi pozícióban jelöltem: maga Zeusz, a Percy Jackson sorozatból.
Zeusz kissé idegbeteg, szóval nem lepődnék meg, ha anyja, Rhea elküldte volna mindenféle különórákra, hogy le tudja vezetni feles energiáit. De mint tudjuk, ez nem történt meg, inkább kinyírta a saját apját…

Két segédje, akik szintén sportolók, lányok kedvencei, izomkolosszusok:

Izomkolosszus1: Emmett a Twilightból. Szerintem ezt nem is kell magyarázni, a másik viszont kissé bonyolultabb.

Szóval felnőttként kissé lerobbant alkoholista, ám remekül ért a fém megmunkálásához, sajnos elvették a páncélját. Tiniként harcolni tanult és igazán kiváló volt benne. Kérlek, tekintsetek el nagy fehér bundájától és koncentráljatok a személyiségére!
Izomkolosszus2: Iorek Byrnison, az Arany iránytűből. Nagydarab medve kissé magának való viszont remek játékos, és verőember, ha kell!

Most jöjjenek az osztály krémjei után a hátsó traktus tagjai, azaz akik saját kis világukban remekül elvannak, ám néha összeütközésbe kerülnek a nagyobb tömegekkel, akik nem bírják felfogni a sajátos zseniségüket (vagy pont hogy tudat alatt tudják, ezért verik/piszkálják őket).

A stréberek, kockák, nyomik:

Szerintem tökéletes stréber lett volna Alma Vándorsólyom a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei trilógiából, kifejezetten nem csak a magolós fajta, hanem akinek esze is van. Már akkor is kontyot viselhetett és egyenes háttal ült az első padban, arra várva, mikor tesz fel a tanár egy igazán érdekes kérdést, amiről elvitázhatnak. Kedvenc tárgyai pedig a biológia, kémia, földrajz.

 

images

A nyomira elsőre Sookie Stackhouse ugrott be, az Inni és élni hagyni könyvből. Szegény már gyerekként is hallotta mindenki gondolatát, gondoljunk csak bele milyen zavaró lehetett. Tiniként a hormonjainkkal viaskodva, meg pláne még egy lapáttal ránk tesz, ha nem beszélünk és a leghátsó sarokba gubbasztunk egyedül.
Tuti kipécézték maguknak a többiek. Példának okáért Zeusz biztos minden nap szívatta volna.

 

 

A másik választottam az Egy sötétebb mágiából Holland. Felmerült bennem, miért ilyen gonosz? Olyan erőltetettnek tűnik, de biztos Fehér Londonban sem egyszerű felnőni. Akikből aztán badass szereplők lesznek, azoknak tuti zűrös volt a tini koruk. Őt inkább a magamba fordulok, és nem beszélek senkivel, fura dolgokat motyogok és vagdosom magam srácnak tudom elképzelni nem pedig, akkor “törjünk be pár fejet, ha kekeckedtek velem” zűrös bandába.
Így hát üdv Sookie padtársaként!

 

És akkor jöjjenek a kockák, a kedvenceim!

Három szereplőt tudnék ide elképzelni, egy lányt és két fiút.
movie_poster_cinder_by_klove12-d78e1g6

 

Na, egy szem leánykám nem más, mint a Holdbéli krónikákból maga Cinder.
A csajszi biztos az elvont arcok közé kerülne, viszont az osztály békén hagyná, hiszen ha valami elektronikai kütyü elromlik biztos meg tudja javítani. És tuti, hogy a kiborgos, lövöldözős játékokban is vinné a prímet. 😀

 

James_Halliday_Fan_Art

 

Másik James Halliday a Ready Player Oneból.  Ő az über geek, már gyerekként is élt-halt a számítógépekért, és erre felnőttként megteremti a világméretű virtuális utópiát, egy számítógépes játékot az OASIS-t. Ja, hogy ebből lesz milliárdos… hát szokjunk hozzá, ez már csak így szokott lenni.

 

Dylan-as-Thomas-in-The-Maze-Runner-dylan-obrien-37612700-1200-1000

 

A csapat harmadik tagja, aki félig zseni, félig kocka az Útvesztő trilógiából Thomas. Ő a furi gyerek, a tanárok csak csodálják még az osztálytársai is elismerik. Ettől függetlenül totálisan hatalmas GEEK, Utópiás játékok a gyengéi.

 

 

Nos ennyit az osztályról, tudom még rengeteg karaktert és klikket lehetne bevonni, viszont a lapok fogynak és nem akarlak túlterhelni titeket.

Természetesen minden jellemet kisarkítottam és kissé kiparodizáltam, én magam minden „klikkből” szereztem barátokat és mindegyiket imádom. Szóval ne vegyétek magatokra!

Remélem tetszett, és ha vállalkozó szellemű vagy akkor kérlek, segíts egy osztályfőnököt találnom! Mert így átfutva ismét a csapatot, erősen úgy vélem bárki is tenné ide be a lábát annak annyi lenne.

sara_bio

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s