Extra tartalom · filmajánló

Legnagyobb adaptációs bukások

Minden rajongó legnagyobb álma és legsötétebb félelme válik valóra, amikor egy-egy hőn szeretett könyvnek bejelentik a filmes változatát. Indul a találgatás, a cast kritizálása, a kéztördeléssel vegyes izgalom a film premieréig. Van, hogy kellemes meglepetés ér, és hatalmas siker válik az adaptációból. Persze a tökéletesség csak elméletben létezik, de tegyük a szívünkre a kezünket, az a fránya Hollywood jó néhány zseniális adaptációt kitaposott magából az évek során. Van néhány, ami a meh kategóriába esik… nem rossz, nem rossz, de lenne hova fejlődni. Végül, de nem utolsó sorban pedig ott vannak a totális bukások: amiknek jobb lett volna, ha soha nem látnak napvilágot. Mert szeretted volna te látni a kedvenceidet a szélesvásznon, csak atyaúristen, nem így!

Arany iránytű (Chris Weitz, 2007)

goldencompassmovieposter

Máris egy fájó ponttal kezdeném, ugyanis az egyik kedvenc könyvemről van szó, és nagyon vártam anno ezt a filmet. Minden adott volt a sikerhez: tisztességes CGI technika, egy jó cast (nekem speciel nem fájt, hogy Nicole Kidmannek platinaszőke haja volt a filmben és nem fekete, mert magát a karaktert szerintem remekül hozta, Serafina Pekkala meg amúgy szőke az eredetiben, de a gondok tényleg nem itt kezdődnek), és gyönyörű forgatási helyszínek. Hol ment tropára minden? A forgatókönyvnél. Totálisan szétforgácsolta az eredeti történetet, olyan kulcsfontosságú momentumokat változtatott meg, vagy hagyott ki, amitől logikátlanná váltak bizonyos részek, a végét konkrétan úgy zárta le, hogy még akkor se lehetett volna ráépíteni a második részt, ha akarták volna, a történet allegorikus jelentéséhez pedig már el se értünk ebben a hatalmas katyvaszban. Maga a rendező is elismerte utólag, hogy ez nem az a film volt, amit ő megálmodott és készíteni akart. Hát… you don’t say bro.

Eragon (Stefen Fangmeier, 2006)

eragonposter

Na, itt a másik gyöngyszem, amit soha nem fogok tudni megbocsájtani Hollywoodnak. Ott volt nektek Bromnak nem más, mint maga Jeremy Irons, Galbatorixnak meg John Malkovich és még így is sikerült olyan szinten kimiskárolnotok a sztorit, hogy szerintem azóta is példaként van a tankönyvekben “így ne csinálj filmet” címszó alatt. Őszintén, az emlékeim kissé halványak, ugyanis a moziban láttam utoljára ezt a fertelmet, mindezt azok után, hogy csillogó szemekkel fejeztem be a könyvet, mert annyira imádtam és SÁRKÁNYOK. Hát. Az a gizda gyík, amit szegény Saphirából csináltak a grafikusok, nos azt inkább nem kommentálnám. De jó, egye kukac, nem volt pénz a CGI-ra. Viszont amit a történettel műveltek… egyszerűen semmi értelme nem volt. Addig csavargatták és változtatgatták, hogy sokszor azt se tudtam volna megállapítani, hol járunk a könyvben. Értem én, hogy egy 500 oldalra rúgó high fantasyt kihívás vászonra vinni, de gyerekek… inkább ittátok volna el a költségvetést, komolyan.

Assassin’s Creed (Justin Kurzel, 2016)

asscreedposterIsmét egy adaptáció, ami nem egy, hanem mindjárt két forrásanyagot szentségtelenített meg: a könyvet és a videojátékot. Bár semmi esetre sem mondanám magam szakértőnek az Assassin’s Creed terén, így abszolút laikusként néztem a filmet, de jobban szét volt csúszva a narratíva, mint a vidéki partiarcok falunapkor. Sokkal többet ki lehetett volna hozni a világból, a karakterekből, és nagyjából mindenből. Kicsivel kevesebb drámai levetődés magas helyekről és kicsit több átgondoltság talán nem ártott volna, pláne ha már egy olyan kaliberű színészt sikerült beválogatni főszereplőnek (Michael Fassbender), aki nagyon is érti a dolgát, ha jó alapanyagot kap.

Villámtolvaj (Chris Colombus, 2010)

villamtolvajposterTény, hogy nagyon sok rajongónak a lelke közepébe taposott ez a film, ami már csak azért is durva, mert a Percy Jackson minden idők egyik legsikeresebb middle grade/ya sorozata. Bár Annabeth haját a második részre már sikerült átfesteni szőkére, a sztorinak továbbra sincs semmi köze a könyvhöz. Nehéz nagyon szidni, mert én egyébként szeretem ezt a két filmet, még ha meg is vannak a maga hibái, de ehhez teljesen külön kell kezelnem a könyvektől. Ha sikerül ezt a hozzáállást abszolválni, akkor egyébként határozottan nézhető kategória, kifejezetten szórakoztató, csak épp mint adaptáció egy totális csődtömeg.

 

Vámpírakadémia (Mark Waters, 2014)

vampireacedmy_posterNa, ez az a film, amit párévente szeretek újranézni, egyszerűen mert elfelejtem, milyen förtelmesen pocsék, és így megint a meglepetés erejével hat minden alkalommal. Mindig jókat röhögök, csak nem vele, hanem rajta. Paródiának még nem is lenne rossz. Ritkán hisztizek casting döntések miatt, de a Dimitrij és Lissa karaktereit megformáló színészekkel én speciel nem tudtam megbarátkozni. Ahogy Dimitrij mackónadrágjával sem, amire még az orosz divat se talál magyarázatot. Nagyon vicces akart lenni, és az is volt, csak nem a poénok helyén, hanem úgy összességében. Dom Sherwoodnak már akkor is volt érzéke belenyúlni ezekbe az adaptációs gyöngyszemekbe, bár őszintén, ő szerintem pont jól adta a karakterét. A Shadowhunters és eközött eltelt idő alatt biztos elfelejtett a lelkem színészkedni, ezért a komplett első évadot azzal kellett töltenie, hogy ezt újratanulja, de ez már egy más lapra tartozik.

Összességében…

nicetryjoker

Na és nektek melyik adaptációs kísérlet fájt a legjobban?

bizbasz_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s