Borítómánia · Extra tartalom · projekt · prológus

2018 eddigi legszebb borítói

Egy dolgot már bizton elmondhatok erről az évről: rengeteg csodálatos borítóval ajándékoz meg minket. Egy részük már megjelent, a másik része pedig majd fog, így tehát, ha szeretnénk, akkor a polcunkon tudhatunk jó pár ilyen gyönyörűséget.

bestof1

Első körben a karaktereket szerepeltető borítókat mutatnám be. Általában gyűlölöm, ha ember van a borítón, de ez a négy engem is levett a lábamról. A második kivételével mindegyiken van valami extra dolog, de azon pedig annyira tetszik a kék és a sárga kontrasztja, hogy megbocsájtom az egyszerűségét.

bestof6

Maradnék még a szereplőknél, azonban az itt lévőket már nem “igazi emberek” reprezentálják, hanem szerkesztettek. Abszolút véletlenül, de az alsó sor utolsó kettője annyira szépen harmonizál egymással, hogy szívesen egymás mellé raknám őket élőben is, csak ugye mindkettő egy-egy sorozat része.

bestof7

Előszeretettel raknak madarakat is a borítókra, főleg az első kettőn látszik, ahol ugye középpontban vannak, de ha nagyban nézitek, akkor láthatjátok, hogy a másik kettőn is szerepelnek.

bestof3

A vízimádók legnagyobb örömére mostanság elég népszerű ez a téma, ami persze nem csak a történetben, hanem a külcsínben is megmutatkozik. Van itt polipkartól kezdve, sellőn át minden. Kiemelném a két középsőt, mivel azoknál nem csak az alap szemgyönyörködtető, de még a tipográfia is igazán lenyűgöző.

bestof4

Ha már kék, akkor külön szekcióba szedtem a nem vízi témájú, de kék könyveket. Talán még mindig ez a legnépszerűbb szín, nem nagyon lehet mellényúlni vele, a legtöbb ember imádja. A legtöbb borítótervező ezüsttel párosítja, de, mint azt a harmadiknál láthatjátok, van arany-kék verzió is, ami elég meglepő, de jól mutat.

bestof5

Egy másik viszonylag populáris színválasztás a piros. Nagyon merész, és figyelemfelkeltő választás, az élénkségével egyből hamarabb észreveszi az ember.

bestof8

A sötét hátterű könyveknek is megvan a maga bája, főleg, ha arannyal párosítják. Egyből jobban mutat egy nem túl csicsás borító, ha olyan fontot kap, mint a Legendary. A mellette lévő Everless pedig pont a másik kategória: nagyon kidolgozott, ezért jól tették, hogy egy egyszerű betűtípust választottak, így nem lett túl sok.

bestof2

Utolsóként hoztam pár ifjúsági olvasmányt is. A Disney-Hyperion nagy szerepet játszik itt, hiszen a hat darabból négyet ők adnak ki, ebből is látszik, hogy milyen szépséges borítókat terveznek. Az alsó sorban lévő első kettő nagyon élénk, elsőre megköveteli a figyelmet. Úgymond ellentétük a fenti középső, ami elég egyszerű színekkel dolgozik, de az is ugyanolyan szemkápráztató.

Nektek van már idei kedvenc könyvborítótok? Írjátok meg itt, molyon vagy Facebookon kommentben!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s