Extra tartalom · fanart · projekt · prológus · szerelem

Rip it or ship it? – avagy bármi megtörténhet szerda!

Szerintem ezt a húzogatós játékot az emberek többsége ismeri, aki nem, annak gyorsan vázolom a helyzetet. Van egy bödönöd te cetlikkel, amire karakterek nevét írtad (esetemben az internet volt segítségemre, mert lusta voltam írni), ha megvannak a cetlik, jól össze is vannak gyűrve és a bödön alján pihenve már csak a maszatos kis ujjacskáidra várnak, akkor eljött az ideje a játéknak! Kihúzol két tetszőleges cédulát, majd eldöntöd, hogy az adott két karaktert el tudnád-e képzelni egy párként. Szerintem rettentő szórakoztató, egyszer mindenképp próbáljátok ki! Én egy kicsit még csavartam is a dolgon, úgy, hogy a létező legkülönfélébb szereplőket írtam össze a legkülönbözőbb könyvekből, hogy még izgalmasabb és nehezebb legyen a játék. Csapjunk is egyből a közepébe!

Celaena (Üvegtrón) és Alec (A végzet ereklyéi)

Ha attól az apróságtól eltekintek, hogy Alec meleg és van párja, Magnus személyében, akkor még egy egész működő párocskát is alkothatnának ők ketten, hiszen mindketten harcosok, ami nagy előny, valamint elég céltudatosak. Hümm… így belegondolva, elég valószínű, hogy inkább csak vitatkoznának. Visszaszívom. Remek barátok lennének, de mint szerelmesek, nem biztos, hogy megállnák a helyüket. Jó, eme döntésemben valószínűleg az a tény is közrejátszik, hogy rettentően imádom Alec és Magnus párosát, nem szívesen szakítanám szét őket.

Képkivágás

Arzén (Bábel fiai) és Saphira (Örökség sorozat)

Én mondtam, hogy bármi megtörténhet! Úgyhogy ja, a szerencse összehozott egy papot és egy sárkányt. Hát nem csodálatos ez a világ? Viccet félretéve, a faji különbségeket pedig elhagyva, gondoljuk csak át alaposan ezt a kérdést. Rip or ship? Hát… hümm… legyen ship. Betegül hangzik, de, ha Saphira emberként, esetleg Arzén sárkányként születne újjá egy következő életében, akkor szerintem zseniális párt alkotnának. Saphira hordaná ugyan a nadrágot, mivel ő a kezdetektől egy sárkány, a természete nem változik, még ha háziasítják, akkor sem. Arzén pedig, ha a Bábel fiai elején szereplő Arzént nézzük, akkor egy könnyen irányítható jelleme.. Tehát én azt mondom, remek papucs férj lenne belőle Saphira oldalán, bármennyire imádom is a kis prófétát. Valljuk be, egy sárkánnyal nehéz vitatkozni. A fő érve szerintem az lenne, hogy: én tüzet köpök. Te maximum nyálat.

eragon_and_saphira_by_andreevapolina-daq0cfc
Rajzolta: Andreevapolina

John Cleaver (Nem vagyok sorozatgyilkos sorozat) és Gandalf (A gyűrűk ura)

Az eddigi legérdekesebb párosítás, nagyon kíváncsi lennék, hogyan végződne, ha a pszichopata, démonölő zsenit és a nagy hatalmú mágust összeeresztenék, de mivel most nem harcról, sokkal inkább szerelemről van szó, ejtsük is a csatározást. Hát hát hát… bármennyire is szeretem a meleg párokat, John és Gandalf egyszerűen nem működnek együtt és nem csak a korkülönbség áll az útjukba. Már az az egyszerű tény is elég lenne, hogy John pszichopata, de a jellemükben való hatalmas eltérések csak tovább szélesítik köztük azt a bizonyos szakadékot.

request__2___swag_gandalf_by_narajones-d8pbecr
Rajzolta: Nara Jones

Thomas (Útvesztő) és Szauron (A gyűrűk ura)

Úgy tűnik, hogy most ilyen gyűrűs hullám van, de annyi baj legyen, Tolkien bácsi sose rossz. Tehát Szauron és Thomas? Thomas és Szauron? Csupa rossz dolog jutott eszembe, amit nem kellene megosztanom egy bizonyos életkor alatti olvasókra való tekintettel, szóval, legyen annyi elég, hogy: oh yesss daddy!

Jace (A végzet ereklyéi) és Senki (Nem vagyok sorozatgyilkos sorozat)

Azt hiszem, a szépfiú Jace Senkivel nagyon melléfognak. A démon nemcsak, hogy kibelezné, de még meg is szentségtelenítené a testét, úgyhogy ez a páros szerintem elég felejtős. Az csak az utolsó csepp a pohárban, hogy Senki valószínűleg féltékeny lenne Jace “irdatlan szépségére” és azonnal a testébe költözne, csakhogy ő birtokolhassa azokat a szélben mesésen ide-oda libbenő, arany fürtöket.

jace_lightwood_by_taratjah-d6iy7i3
Rajzolta: Taratja

Truth (Oculus) és Percy Jackson (Percy Jackson és az olimposziak)

Simán el tudom őket képzelni egy párként. Fiatalok, szépek, okosak, jó karakterek. Mindketten az igazság bajnokai, harcosok, akik küzdenek valamiért, nemesebb céljaik is vannak. Eléggé hasonlítanak egymásra jellemüket tekintve, úgyhogy szerintem remek párt alkotnának.

1939946_672623976117691_511613762_o.jpg

Hangay Emília (Leányrablás Budapesten) és Sophie (Jók és rosszak iskolája)

Ki merem jelenteni, hogy ők a leglehetetlenebb páros, akik soha, de semmilyen körülmények között nem jönnének össze. Hogy miért? Az ok egyszerű. Amíg Milli egy segítőkész, mindenre elszánt, hősies lélek, addig Sophie imádja a külsőségeket, a felhajtást és többnyire csak magával törődik. Szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Nincs benne jártasságom, de lehet, hogy így van, viszont, ha valaki egy az egyben az ellentéte a másiknak, akkor nincs az az isten, akinek a kedvéért összejönnének. De ez csak az én véleményem.

jok_es_rosszak_iskolaja_01


fanni_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s