Érdekességek · Extra tartalom · projekt · prológus

5 érdekesség a krimi koronázatlan királynőjéről

Agatha Christie neve mindenkinek ismerősen csenghet, főleg azoknak, akik szoktak krimiket olvasni. 85 életéve alatt mintegy 80 regényt, 100-nál is több novellát és két önéletrajzi regényt is megjelentetett. Mai bejegyzésünkben 5 érdekességet gyűjtöttünk össze róla.

gettyimages-3163089

1. Egyszer 10 napra eltűnt

1926-ban Christie egyszer csak minden nyom nélkül elhagyta londoni otthonát. Ez akár saját regényeibe is beleillene, főleg, hogy férje, Archie nemrég jelentette be, hogy el akar tőle válni, mivel beleszeretett egy másik nőbe. A rendőrség egyből a keresésére indult, de végül feleslegesnek bizonyult, ugyanis – az írónő bevallása szerint – csupán egy fővároson kívüli gyógyfürdőbe látogatott el. Christie nem említette ezt az esetet a későbbi önéletrajzában. Van, akik felhajtásvadásznak tekintették ezt a történést, míg a család szerint valószínűleg valamilyen amnéziás jelenete volt az írónőnek.

2. Álnevet is használt

Krimiken kívül hat darab lélektani, romantikus regényt is írt, azonban ezeket Mary Westmacott álnéven tette. A név pedig úgy jött neki, hogy a középső neve Mary volt, a vezetéknevet pedig rokonaitól kölcsönözte. Húsz évig nem is derült ki, hogy ki rejtőzik az alias alatt. Aki olvasta az életrajzát, annak ismerősek lehetnek egyes motívumok ezekben a regényekben, azonban mindenképpen érdemes adni nekik egy esélyt, nagyon szépen megírt regények.

3. A nővérével tartott fogadás miatt kezdett el detektívregényeket írni

11 évesen jelent meg az első verse egy angol újságban, tinédzserként pedig több verse is kiadatásra került a The Poetry Review-ban. Akkoriban novellákon is dolgozott, de azok nem vonzottak kiadókat. A detektívregények egészen az első világháborúig elkerülték a figyelmét, aztán a nővére fogadást kötött vele, hogy úgy sem tud jót írni. Az első próbálkozása A titokzatos stylesi eset lett, amivel 1916-ban készült el, de csupán 1920-ban lett publikálva – ugyanis hat kiadó visszautasította.

St_Martin's_Theatre,_Covent_Garden,_London_-plaque-16March2010

4. Egyik színdarabja rekordot dönt a mai napig

Az egérfogó című színdarabot 1952. október 6-án játszották először a londoni West Endben, és azóta sem került le a műsorról, így ezzel ez lett a legrégebb óta műsoron lévő west endi színjáték. A 25 000. előadásra 2012-ben került sor. Egyébként az 1947-ben elkészült Három vak egér nevű rádiójátékon alapul, amit Christie a brit királynőnek írt.

Névtelen

5. Hercule Poirot gyászjelentést kapott a New York Timesban, amikor “meghalt”

Mint ahogy Sir Arthur Conan Doyle, Agatha Christie is megunta védjegyévé vált karakterét, így aztán az 1975-ös Függöny volt Hercule Poirot utolsó szereplése. Ez annyira heves reakciót váltott ki az emberekből, hogy a New York Times gyászjelentést szentelt a kitalált karakternek. Christie egy évvel később hunyt el.

Remélem tudtunk újat mondani erről a varázslatos írónőről. Írjátok meg, nektek melyik a kedvenc Agatha Chistie regényetek!

5 érdekesség a krimi koronázatlan királynőjéről” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Sok új dolgot tudtam meg róla. Köszönöm!
    Az én kedvencem a Tíz kicsi néger. És az ABC gyilkosságok, meg a Gyilkosság az Orient expresszen. Igazából az összes könyvét és novelláját imádom!

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s