ajánló · Új megjelenések · Könyves hírek · könyvhét · Menő Könyvek

Menő Könyvek kiadó könyvheti megjelenések

Természetesen a Menő Könyvek kiadót sem hagyhatjuk ki a repertoárból, ugyanis az ő standjukon is találhatunk különböző újdonságokat, szám szerint négyet. Két sorozatfolytatásról és két önálló regényről van szó, mindegyik ifjúsági regény.


Mészöly Ágnes: Vágod? (Ellenpontok 4.)

vágodLara és Petra óvodás koruk óta a legjobb barátnők. Egyszerre kezdtek táncolni, ugyanazt a gimnáziumot választották, és ugyanabba a fiúba szerettek bele. Csakhogy Áron Lettivel kezd járni, az osztály legbalhésabb csajával, aki türkizkékre festi a haját és bakancsot hord. Egy véletlennek és Petrának köszönhetően Lettire terelődik a gyanú, hogy ellopta Petra méregdrágra fejhallgatóját, és Lara is falaz a barátnőjének.
Mi a fontosabb, a barátságuk, vagy a szolidaritás valakivel, akit ki nem állhatnak?
A történetet a két főszereplő lány szempontjából olvashatod egymás után, előbb az egyik szereplő, majd a könyvet megfordítva a másik szereplő szemszögéből is, vagy úgy, hogy összefonod a két szálat. Bármelyik történettel indulsz is neki, ha eljutsz az Ellenpontok felirathoz, akkor átlapozhatsz a másik részbe és megnézheted, hogy ugyanazt a történést mennyire másként látják a szereplőink.
És hogy mi lesz a történet vége? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül!

Kasie West: A távolság relatív

a távolság relatív_A ​tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák.
Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú táraságát.
Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra – nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell.

Erdős Zsuzsanna: Még sincs vége! (Vedd már észre! 2.)

még sincs végeKét röpke hét együtt járás után Soma és Niki útjai egy időre elválnak. No nem mintha szakítanának, de Soma elutazik a szüleivel félévre Dél-Afrikába, bár semmi kedve itt hagyni a jól megszokott életét és az éppen induló kapcsolatát. Mindketten bíznak abban, hogy szerelmük van olyan erős és kibírja a féléves távkapcsolatot… Aztán Soma elmegy Briannel és a barátaival egy koncertre, Niki pedig egy szülinapi buliba…
Erdős Zsuzsanna A kamaszlelkek jó ismerőjeként mutatja mindkét oldalt, hol Niki mesél, hol Soma, remek érzékkel váltogatva a nézőpontokat. És ebben a történetben sem megy minden simán…

 

Király Anikó: Strand, papucs, szerelem

strand, papucsBogi igazi csapásként éli meg, amikor az egész nyarat édesapja lepukkant, balatonfüredi kempingjében kell eltöltenie. Ezért az eddigi nyarakból leszűrt tanulságok alapján összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb problémája, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak az előnytelen fürdőruhánál és a lángostilalomnál komolyabb problémák is. És kezdetét veszi a nagy „Mentsük meg a kempinget!”-hadművelet…
Bogi izgalmas és röhejes kalandokba keveredik, és talán, de tényleg csak talán, békét köt ősellenségével, a bikinivel is.

A könyv megjelenése alkalmából nemrég miniprojekt folyt az oldalon, ITT több érdekességet, interjút, értékelést is találsz az írónővel és a regénnyel kapcsolatban. 🙂


petra_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s