Borítóleleplezés · Könyves hírek

Borítóleleplezés & részlet – N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Ugyan a Könyvhétnek vége, tartogat még a nyár néhány izgalmas megjelenést! Ilyen például N. K. Jemisin A megtört föld trilógiájának a befejező kötete, ami A megkövült égbolt címre hallgat, és augusztusban várható az Agave kiadótól! Ennek örömére el is hoztuk nektek a csodaszép borítót, amit itt pillanthattok meg először!

A borító

N_K_Jemisin_-_A_megkovult_egbolt_B1.png

Megjelenés: 2018. augusztus 2.

Ugye, milyen gyönyörű? És ha mindez nem lenne elég, egy exkluzív részletet is közlünk a könyvből! Vigyázat, mert az első két részre nézve spoilereket tartalmazhat!

Részlet a könyvből

– Akkor megcsináljuk?

– Biztos vagy benne? – kérdezi Hoa egy percnyi csend után.

– Ennek a karnak így semmi hasznát nem veszem.

Alig hallható hang üti meg a füled. Kő köszörüli a követ, lassan és kérlelhetetlenül. Nehéz kéz pihen meg félig átalakult válladon. A súly ellenére olyan érzésed támad, mintha gyengéden megérintettek volna, már amennyire egy kőfaló képes erre. Hoa óvatosan bánik veled.

– Ne itt – mondja, és lehúz a földbe.

Csak egy pillanatig tart. Mindig gyorsra fogja ezeket a lenti utakat, talán mert ha hosszabbra nyúlnának, nehezebb lenne lélegezned és… nem elveszítened a fejed. Ezúttal alig észlelsz többet elmosódó mozgásnál, egy sötét villanásnál, a maró hamunál sűrűbb derengésnél. És máris egy másik sziklás fennsíkon találod magad – valószínűleg ugyanaz, mint amelyiken Kasztrima fennmaradó része táborozik, csak messzebb kerültél tőlük. Itt nincsenek tábortüzek, csupán a vastag felhőkről tükröződik vissza a Repedés pirosas borongása. Szemed gyorsan alkalmazkodik a sötétséghez, bár nem sok látnivaló van körülötted a sziklákon és a közeli fák árnyain kívül. Egy emberforma lény guggol melletted.

Hoa finoman, szinte áhítatosan veszi kezébe a kőkarod. Nem tudod megállni, hogy ne érezd át a pillanat ünnepélyességét. És miért ne lehetne ünnepélyes? Ez az obeliszkek által megkövetelt áldozat. Ezzel a húsdarabbal kell véráldozatot bemutatnod a lányodért.

– Ez nem az, aminek hiszed – szólal meg Hoa, és egy pillanatra felmerül benned, hogy olvas a gondolataidban. Ám sokkal valószínűbb, hogy vén, mint az országút, és az arcodból olvas. – Azt látod, amit elvesztettünk, de nyertünk is. Ez nem az a förtelmes dolog, aminek látszik.

Úgy tűnik, meg fogja enni a karod. Felőled megteheti, de szeretnéd megérteni.

– Akkor mi? Miért…

Ingatod a fejed, még azt sem tudod, milyen kérdést tégy fel. Talán a miért nem számít. Talán meg sem értheted. Talán ez nem a te dolgod.

– Ez nem számít tápláléknak. Csak életre van szükségünk ahhoz, hogy éljünk.

A mondandója második fele értelmetlen, ezért az elsőbe kapaszkodsz.

– Ha nem táplálék, akkor…?

Hoa megint megmozdul, lassan. A kőfalók nem gyakran tesznek ilyet. A mozgás az a dolog, mely kihangsúlyozza hátborzongató természetüket. Annyira emberi és mégis merőben más. Könnyebb lenne, ha idegenebbek lennének. Amikor így mozognak, látod, milyenek voltak egykor, és ez a tudás fenyegetést és figyelmeztetést jelent mindenre, ami emberi benned.

De akkor is. Azt látod, amit elvesztettünk, de nyertünk is.

Két kezével felemeli a kezed, az egyiket a könyököd alá teszi, ujjai finoman tartják megrepedt öklödet. Lassan, lassan. Így nem fáj tőle a vállad. A karod már félúton jár az arca felé, amikor a könyököd alatt lévő keze a felkarodra csúszik. Kőkeze halk, csikorgó hanggal csúszik rá a tiedre. Meglepően érzéki élmény, bár nem érzel semmit sem.

Ezután ökölbe szorított kezed megáll az ajkainál. Szája meg sem mozdul, miközben hangok törnek fel a mellkasából.

– Nem félsz?

Ezen egy ideig elgondolkozol. Nem kellene félned? Ugyanakkor…

– Nem.

– Jó – felel. – Ezt érted teszem, Essun. Minden érted van. Elhiszed?

Eleinte nem tudod, mit válaszolj. Ösztönösen felemeled a jó kezed, és ujjaiddal végigsimítod Hoa kemény, hűs és sima arcát. Alig látod a sötétben fekete alakját, de a hüvelykujjad megtalálja a szemöldökét, és végigszalad az orrán, mely felnőtt formájában hosszabbra nyúlik. Egyszer azt mondta neked, hogy különös teste ellenére embernek hiszi magát. Megkésve jössz rá arra, hogy te is úgy döntöttél, embernek fogod őt látni. Ettől nem számít zsákmányszerzésnek az, amire készül. Nem tudod, akkor minek nevezd, de… olyan, mintha ajándék lenne.

– Igen – válaszolsz. – Hiszek neked.

Kinyílik a szája. Egyre szélesebbre és szélesebbre tátja, emberi test erre már képtelen lenne. Egyszer amiatt aggódtál, hogy túl kicsi a szája, most azonban egy ököl is belefér. És micsoda fogai vannak: kicsi, egyforma, tiszta gyémántok, melyek szépen csillognak a piros, éjszakai fényben. A fogai mögött csak a sötétség honol.

Behunyod a szemed.


Nos, ti mit szóltok hozzá? A mi érdeklődésünket mindenesetre felcsigázta, úgyhogy nagyon várjuk már az augusztust! Addig is, ha többet szeretnél tudni a trilógiáról, vagy esetleg az első részre lennél kíváncsi, hogy mégis mi fán terem, csekkold a molyos adatlapját! Ha pedig lecsapnál a trilógia első két kötetére, az Agave Könyvek oldalán azt is megteheted, most 35% kedvezménnyel.

zsebi_biobizbasz_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s