Ugyan nem teljesen kap szerepet az átok az Egy sötétebb mágiában, de ha nem vesszük olyan szigorúan a dolgokat, akkor ráfoghatjuk, hogy Kell antarisága egy átok is egyben. Legalábbis bizonyos esetekben biztos ezt érzi a drága. Most a 15 kedvenc idézetünket hoztuk el az első részből, de ha szeretnétek a másik két kötetből is kigyűjthetünk egy bejegyzésnyit.

Az első mondat:

“Kell igen különös kabátot hordott.”

1. Csak azon keveseknek volt szükségük arra, hogy mindig pontosan tisztázzák a dolgokat, akik képesek voltak utazni a különböző Londonok között. Így hát Kell – a mindenki által csak Fekete Londonként ismert, elveszett város nevétől megihletve – a fennmaradt fővárosokhoz hozzárendelt egy-egy színt.
Szürkét a mágia nélküli városhoz.
Vöröset az egészséges birodalomhoz.
Fehéret az éhezők világához.

2. – Semmit nem tudsz ezekről a világokról – jegyezte meg végül, de a dacos ellenkezés már eltűnt a hangjából.
– Dehogynem! – szólt Lina vidáman. – Létezik Buta London, Kell London, Bizarr London és Halott London – sorolta az ujjain számolva. – Látod? Gyorsan tanulok.

3. – Te nem félsz a haláltól? – kérdezte most Linát.
A lány úgy nézett rá, mintha ez valami nagyon furcsa kérdés enne. Aztán tagadóan megrázta a fejét.
– A halál mindenkiért eljön – felelte egyszerűen. – Nem félek meghalni. Attól viszont igen, hogy itt ér a vég – intett körbe széles mozdulattal a szobáján, a tavernán, a városon. – Inkább halljak meg kaland közben, mint éljek itt vesztegelve.

4. – Köztünk szólva, mi ketten az egész világot romba dönthetjük.

5. – Nem fogok meghalni – közölte Lina. – Addig nem, amíg nem láttam.
– Micsodát?
A lány vigyora szélesebbé vált.
– Mindent.

6. Rossz mágia – Kell így nevezte.
Nem, gondolta most Lina. Inkább okos.
És az okos mindig veszélyesebb, mint a rossz.

7. – Mégis mi vagy te? – kérdezte Kell ámulva.
Lina csak vállat vont.
– Makacs.

8. – Bocsánatodat kérem az általam okozott bármilyen esetleges kellemetlenségért! Nem voltam önmagam.
– Sajnálom, hogy lábon lőttelek! – felelte Lina. – Én teljesen önmagam voltam.
Rhy felvillantotta tökéletes mosolyát.
– Ő tetszik nekem – fordult Kellhez. – Kölcsönkérhetem?
– Megpróbálhatod – vonta fel Lina a fél szemöldökét. – De akkor ujjatlan herceg leszel, azt garantálom.

9. – De ugye nem fogok önmagamba beleszaladni? – törte meg végül Lina a csendet.
Kell feléje pillantott.
– Miről beszélsz?
A lány belerúgott egy kilazult kőbe.
– Hát úgy értem, az egy másik világ lesz, nem? London egy másik verziója. Nekem is él ott az ottani másom?
Kell a homlokát ráncolta.
– Még sosem találkoztam senki hozzád hasonlóval.
Nem bóknak szánta, de Lina annak vette, és rávillantott egy széles vigyort.
– Mit mondhatnék? – sziporkázott. – Páratlan vagyok.
Kellnek sikerült többé-kevésbé viszonoznia a lány mosolyát, a lánynak pedig elakadt a lélegzete.
– Jesszus! Mi az ott az arcodon?
A pajkos mosoly tüstént lehervadt.
– Micsoda?
– Ne is törődj vele! – legyintett nevetve. – Már eltűnt. – Kell csak a fejét csóválta (nem értette a poént), de bármi lehetett is, a jelek szerint felderítette Linát, aki végigkuncogta az utat egészen Whitburyig.

10. – Ne merészelj sajnálni engem, te mágikus ficsúr! – mordult fel Lina késsel a kezében.

11. – Készen állsz? – kérdezte, és megpörgette a forgótárat.
Kell belesett a rácsos kapun át a várakozó kastélyra.
– Nem.
A lány erre rávillantott egy pengeéles vigyort.
– Helyes! – bólintott. – Azok, akik úgy érzik, készen állnak, mindig hullazsákban végzik.

12. – Biztos, hogy nálad van a kő? – erősködött Kell.
– Persze – felelte Lina, és gúnyos mosolyra rándult a szája. – És ha esetleg azt forgatnád a fejedben, hogy visszacsempészed, máris lebeszélnélek róla, mert ahhoz meg kellene motoznod, és mágia ide vagy oda, lefogadom, hogy a késem hamarabb megtalálja a szívedet, mint te a követ.

13. – Nem férsz a bőrödbe? Meglásd, addig keresed a bajt, amíg egyszer megtalálod.
– A baj keres engem – replikázott a lány. – Addig nem nyugszik, amíg rám nem akad. Ennyi erővel akár elébe is mehetek.
– Miért akarsz meghalni?
– Dehogy akarok – felelte. – Én csak élni szeretnék.

14. – Nem érik meg a balhét! – emlékeztette Barron. – És ha nem tűnt volna fel, ők hárman vannak, te pedig egyedül.
– Micsoda kishitűség! felelte a lány, és egy mozdulattal formára pofozta a széles karimájú posztó kalapjátkalapot. – Itt most elvről van szó, Barron.
A kocsmáros felsóhajtott.
– Elvek vagy sem, egy nap megöleted magad miattuk.
– Miért, tán hiányoznék? – kérdezte a lány.
– Mint púp a hátamra – vágta rá a férfi.

15. – Honnan tudtad, hogy mire való?
Lina vállat vont.
– Nem tudtam.
– És ha méreg lett volna? – csattant fel a mágus.
– Neked nem lehet a kedvedre tenni! – vágott vissza a lány.