Ha időutazás és sorozat, akkor egyértelműen az El Ministerio del Tiempo lesz a nyerő! Ha pedig az sem zavar, hogy az önfeledt szórakozás mellett még egy kis spanyol történelmet is le kívánnak nyomni a torkodon, akkor ideje valami újba kezdeni. Az Időminisztérium tökéletes program akkor is, ha az LMBTQ/LGBT szerelmesei vagytok, biztosíthatlak benneteket, nem maradtok hoppon.

A történet alapkoncepciója az, hogy van egy intézmény, az Időminisztérium, amely a spanyol történelem különböző korszakaiban változatos feladatokat lát el. Az alkalmazottak utaznak az időben azért, hogy bizonyos küldetéseket teljesítsenek. Mindezt pedig azért kénytelenek tenni, mert a rengeteg idősík egymással párhuzamosan fut, és bármi történhet, ami a jelent megváltoztatja. Például Lope de Vega meghal, mielőtt megírhatná A balga dáma című drámáját.
Nekem nagyon tetszett az, ahogy felépül ez a világ, és az, hogy megvannak a szabályok, amelyek áthágása súlyos következményekkel jár. A különböző helyszínekre kapukon keresztül lehet eljutni, ám az tiltva van, hogy a múlt bármely pillanatából hőseink eltulajdonítsák a tárgyakat, és ezek értékesítéséből meggazdagodjanak. Valamint van még egy nagyon fontos szabály: a jövőbe utazni egész egyszerűen nem lehet.

Három főhőst követhetünk nyomon, belőlük áll össze az első évadban az a csapat, amely kalandjainak majd tanúi lehetünk. Julián, Amelia és Alonso egytől egyig saját történettel rendelkeznek, azonban mindannyian más időből jöttek, így kezdetben nehéz lesz megtalálni a közös hangot, illetve a helyüket a jelenben. Azért is jó ez a sorozat, mert az új dolgokra mindannyian máshogy reagálunk, és bevallom őszintén, fogalmam sincs, hogy én mit tennék, ha egy ilyen szituáció kellős közepén találnám magam.
Aztán itt van még öt állandó kelléke, szereplője a sorozatnak, Irene, a leszbikus hajlamokkal megáldott nő, akinek talán a legkiforrottabb története van mindenki közül. De a csapat tagja lesz Angustias is, aki leginkább egy minden lében kanál titkárnőre hajaz. Társul még ide Salvador is, az Időminisztérium vezetője, illetve Velázquez, a festő, aki némi színt visz a vászonra a történetbe. Ó, és ne feledjük Ernestót se!
Természetesen a szereplők idővel cserélődnek, és a szabályok is azért íródtak, hogy megszegjék őket, de aki egy kicsit is más megközelítésű, a spanyol történelmet felgöngyölítő sorozatra vágyik, vagy csupán egy kellemes nyári kikapcsolódásra, annak bátran ajánlom a sorozatot. Azoknak meg főleg, akik az időutazás, a gyönyörű ruhák és az inkvizíció megszállottjai.
Egy 16. századi harcos, az első női egyetemista a 19. századból és egy 21. századi ápoló csatlakoznak egy titkos ügynökséghez, hogy megelőzzék a spanyol történelem megváltozását, ajtókon keresztül utazgatva az időben.
Nem mondom, hogy minden rész teljesen kidolgozott, de a három évadot megélt sorozatot véleményem szerint nem lehet nem szeretni. Jó szórakozást! 🙂