Ciceró hetünk keretein belül arra gondoltunk, hogy meginterjúvolunk néhány írót, akik a kiadó gondozásában jelentették meg könyveiket. Első alanyunk a Tükörlelkek sorozat írója, Papp Dóra. Ezúton is köszönjük, hogy válaszolt a kérdéseinkre. 🙂

Mióta írsz? Mi inspirált az írásra?

Csak úgy magamnak 13-14 éves koromban kezdtem el íni. Az első regényemet 17 éves koromban írtam. Akkoriban különösen erős hatással volt rám a zene, bár ez még ma is megvan, szerintem mindegyik regényemen érezhető.

Első regényeidet álnéven publikáltad, ám az utóbbi párat már a polgári neveden. Milyen megfontolásból választottad ezt az utat?

A fantasy trilógiám hangulatához illett a misztikusan hangzó művésznév. Aztán 21-22 éves koromban olyan irányban változtam, hogy az itthon játszódó ifjúsági műfajban szerettem volna történeteket mesélni, valahogy fontosnak és logikusnak éreztem ezt a dolgot. Próbálom hangsúlyozni az írásaimban, hogy érdemes felvállalni önmagunkat, kiállni a világ elé és megmutatni az igazi arcunkat másoknak. Ehhez feltétlenül vállalni akartam a saját nevem.

Honnan merítesz ihletet a regényeidhez? Vannak a könyveidben valós, megtörtént események, szereplők?

A hétköznapokból. Minden inspirál, ami körülöttem történik a világban, legyen az jó vagy rossz, történjen a közvetlen környezetemben vagy nagyon távol. Beleszeretek egy zenekar stílusába, történik valami furcsa és szokatlan a szomszédságban, vagy csak alaposan kiszellőztetem a fejem egy hosszú séta alkalmával a folyóparton, a világ zaját fülelve és lesve. Próbálom meglátni a hétköznapokban a szépet, a csodát.
Persze, hogy vannak megtörtént események, rengeteg, de százszázalékosan sosem veszem át a valóságot. Kiszínezem, kifordítom, lecsippentek belőle, hozzáteszek, átírom. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Hozott anyagból dolgozunk.

Milyen pozitív vagy esetleg negatív élményeid vannak az iskolával kapcsolatban? Mi az első emlék, ami eszedbe jut, amikor az iskolára gondolsz?

Az, hogy mennyire szerettem tanulni. Az a fajta diák voltam, aki élvezte, hogy magába szívhatja a tudást, akár egy szivacs, és sosem értettem, a társaim miért nem tekintenek hasonlóképpen az iskolára. Azóta már elfogadtam, hogy nem vagyunk egyformák és hogy az élet kicsit bonyolultabb annál, ahogy én képzeltem tinikoromban. Negatív élményem inkább az egyetemen volt, ahol akadt egy tanár, aki karót firkált szinte minden vizsgalapra, mert éppen olyan kedvében volt. Emlékszem, egy évre rá újra beültem arra a bizonyos vizsgára, és vicces, de pont ugyanazokat az esszéket kellett megírni, szinte szóról szóra megírtam ugyanazt a dolgozatot, ami akkor már egy négyest ért. Jobb kedvében volt a tanár.

Milyen könyvet ajánlanál az olvasóknak, amit most nagyon megkedveltél/szeretsz?

Igyekszem felzárkózni a könyvheti megjelenésekkel, valamint bepótolni olyan magyar szerzők könyveit, akik régóta érdekelnek. Ami mostanában nagyon megfogott, az Moskát Anita Horgonyhely című fantasyje és Veres Attila Odakint sötétebb című könyve.

Van a külföldi, vagy esetleg magyar írók között, aki példaképed, vagy inspirációt adott egy-egy történetedhez?

Gaiman és Rowling számomra fontos értékeket képviselnek, a világ történéseire is gyakran reflektálnak (mondjuk Twitteren közvetlenül, ahol követem őket), felnézek rájuk nem csak amiatt, amilyen történeteket letettek az asztalra. Többek között a Harry Potteren nőttem fel, az értékrendem és a világnézetem kialakulásához biztosan hozzátett az, amit Rowling mutatott meg nekünk, Harry Potter-generációsoknak a varázslótanonc fejlődéstörténetével. Neil Gaiman Kilátás az erkélyről c. írásgyűjteménye pedig különösen közel áll a szívemhez, sokat tanulok tőle, a szavai megmelengetik a szívemet. Az Északi mitológia c. művéig még nem jutottam el, talán furcsa, de nem ez inspirálta a Bolyongót.

Imádjuk az új könyved borítóját, tudnál nekünk pár szót mondani róla?

Csak annyit kell mondanom, hogy Szabó Vince. Ő varázsolt. Nekem egy listám volt, amit elküldtem neki – ezekből a motívumokból válogass, ha gondolod, ja, és nagyjából erről szól a könyv. Ezt küldte a válaszlevélben. Teljesen elállt a szavam tőle, még most is eláll, néha csak úgy megtorpanok gyönyörködni benne. A Tükörlelkek borítóit is ő tervezte.

Esetleg az új könyvedet be tudnád nekünk mutatni pár szóban?

Egy tizenkilenc éves srácról írtam, aki bekerül egy összekovácsolódott osztályközösségbe, azzal a céllal, hogy leérettségizzen. Az osztálytársai nem tudnak semlegesen hozzáállni, mindenkinek megvan a véleménye róla, főleg, amikor kiderül, hogy balhés srác, emellett pedig pogánynak címkézi saját magát már az első napon. Sokan nem tudnak mit kezdeni vele, de őt ez nem izgatja. A Bolyongóban egy mélyen hívő, tetovált, edzésmániás különc szemén keresztül látjuk a világot, ami talán furcsa élmény az olvasó számára, de idővel megszokja, hogy Szepes Norbi mindig előrukkol valami szokatlannal. Nagyon élveztem írni, igazán jó kis kísérletezés volt.

Az utóbbi pár regényed a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelent meg, mesélnél arról egy kicsit, hogyan kezdődött ez a kapcsolat, és hogy milyen a munka a kiadóval?

A Tükörlelkek első részének kéziratát csak nekik küldtem el anno. Valahogy bennem volt ez a furcsa önbizalom, hogy elég erős a történet, jónak kell lennie. Ha pár hónapon belül nem kapok választ, akkor majd kitalálom, hogyan tovább. De gyorsan jött a válasz, aminek elképesztően örültem. A szerkesztőmtől, Till Katalintól sokat tanultam az elmúlt években, amiért végtelenül hálás vagyok neki. Nem egyszerű egy kéziratból kész könyvet faragni – idő, türelem, önkritika, rugalmasság, az aztán kell hozzá.

Mik a jövőbeli terveid az írással kapcsolatban?

Megírom, amit el szeretnék mesélni. Léteznek a fejemben karakterek, akik csak arra várnak, hogy elmesélhessem a történetüket, de kivárok, amíg elérkezettnek érzem az időt ehhez. Nagyon örülök neki, hogy a Bolyongó ötletét is hagytam érni addig, amíg kellett.