Ha mesék, akkor a legtöbb embernek a Disney jut eszébe. A csilli-villi hercegnők, akik énekelnek és minden tökéletesen végződik.

De az eredeti mesékben korántsem így volt.

Lássuk például a Hamupipőkét! Nem volt jóságos keresztanya, hanem anyukájának a sírjából kinőtt fa adott rá szép ruhát. Így végül is az édesanyja segítette őt a túlvilágról.

De, ami még merészebb, hogy a két mostohatestvér közül az egyik a lábujját, a másik a sarkát vágta le a hercegért, vagyonért. Csak így sikerülhetett ugyanis belepréselni a lábukat abba a fránya topánkába, ami a házasság előfeltétele volt.

Ez azért sokkal véresebb valóság, mint a Disney által kreált verzió. A mese elég sok mindenre rávilágít, ami az eredetiben sokkal jobban előjön, mint a felhígított verzióban. Például, az anya a halálos ágyán lányától azt kérte, hogy legyen mindig jámbor és kedves, mert csak így lesz jó dolga. Ez az akkori női elvárásoknak meg is felelt, viszont emiatt lett belőle “Hamupipőke”. Emiatt tudták kihasználni a mostohanővérei és mostohaanyja. De ez a félszegség végigkíséri a mesét, hiszen a lányt a hercegnek a galambdúcból kell kicsalogatnia, hiszen a lány annyira félénk, hogy nem mer a herceg szemébe nézni. Nem meri megragadni a boldogságot. Nekem ez a mese azt tanította, hogy habár lehetünk jók, mégis ha nem állunk ki magunkért, akkor nehezen érvényesülhetünk csak, vagy bízhatunk a galambok segítségében.

Tudom, nem szabad mai szemmel nézni a régebbi meséket, mégis Hamupipőke döntésképtelen leányzó, aki csak a szerencséjének tudhatja be a boldog végkimenetelt.

A két mostoha testvérrel már más a helyzet, nem a sors bünteti meg őket hanem a saját becsvágyuk. Hiszen önként tesznek kárt magukban. Ezáltal örökre megcsonkítva maradnak, mintegy megfizetnek a sok gonoszságukért. Ez a mesében nem valósult meg, hiszen annyi lett a “büntetésük”, hogy kiderültek a gonosz tetteik. És nem kaphatták meg az áhított vagyont. Ami lássuk be, nem annyira nagy büntetés.

De legalább itt boldog befejezéssel végződik a sztori.

Másik mese, amit hoztam abban végül nem kapják meg a szereplők a várva várt boldogságot.

A kis hableány odáig stimmel, hogy Ariel vágyik az emberek világába, ezért egy vízi boszorkány segítségével lábakat szerez a hangjáért cserébe.

Amennyiben a herceg szerelmét megszerzi, visszakapja a hangját. Ezután viszont eltérünk a Disney-s változattól. A herceg elvesz egy másik nőt, mert azt hiszi, hogy megmentette az életét. Így a hableány nem töri meg az átkát. És hercegnek sem tudja elmondani, hogy nem igaz az életmegmentős sztori. Arielnek van lehetősége megtörni az átkát és visszaváltoznia sellővé, ehhez viszont meg kellene ölnie a herceget, amire nem tudja rávenni magát. Így végül habbá válik.

Ariel egy vakmerő, kalandot kereső személy, viszont nem lesz jó vége, túlságosan jószívű így nem hajlandó feláldozni szerelmét önmaga megmentéséért. A kalandoknak nem lesz mindig jó vége, viszont felmerül, hogy ha nem vág neki Ariel, akkor lehet meg se ismeri az igaz szerelmet, és egy uncsi, halakkal teli éltet él csak le.

A mese rávilágít arra, hogy az élet kegyetlen tud lenni, megannyi félreértéssel, gonosz szándékú emberrel. Illetve semmi sincs ingyen. Mindennek meg van az ára, amit meg kell fizetned.

Ezekből a Disney mese semmit se mutat meg, hiszen ott azzal kecsegtetnek, bármit akarsz az megvalósul és a végén minden jó lesz. Ami azért lássuk be, így 24 éves koromra elég önámításnak tűnik. Sajnos a világ nem így működik. Igenis mérlegelni kell a kockázatot, és a bukással is számolnunk kell, amit utána fel kell dolgoznunk és újra talpra állni, hogy tovább küzdjünk.

Nagyon szeretem a meséket, mindig is érdekeltek a mögöttük rejlő bölcsességek. Habár nagy Disney-fan is vagyok, mégis azok a mesék nem jók másra, mint szórakoztatni, nagyon mögöttes tartalmat, tanulságot nem kapunk belőle. Ezért ajánlom mindenkinek, legyen az Andersen, Grimm vagy egy népmese, mindenképp olvasson utána az eredeti történetnek, nagyon érdekes és izgalmas az is, hogyan alakították át azt a mai kor “gyenge idegzetű” gyermekei részére.