ajánló · Érdekességek · Book a Sloth · interjú · YA

Interjú a Menő Könyvek Kiadóval – Júliusi magyar YA BASC

A Menő Könyvektől már nem ez az első kötet, amelyet a BASC dobozában láthatunk viszont. Legutóbb a Londonban bármi megtörténhet című regény lapult meg sok más ajándék mellett. Most arról faggattuk a kiadó egy munkatársát interjúnkban, hogy az Ő tetszésüket elnyerte-e a doboz, illetve megtudhatjátok azt is, hogyan esett a kis Lajhi választása erre az izgalmas, londoni kalandra.

A válaszokat nagyon köszönjük Kertész Edinának!

Már nem ez volt az első, hogy a Book a Sloth Club magyar YA dobozába a Kiadó egyik kötete került. Milyen érzés hozzájárulni egy-egy ilyen dobozhoz?

Igen, a Csók New Yorkban után került most a Londonban bármi megtörténhet című könyvünk a dobozba, és mindig nagyon örülünk neki. Mivel a doboz témája a könyv köré épül, igazi büszkeség, ha a Book a Sloth Club csapata kiválasztja valamelyik könyvüket, és hozzáadja azt a pluszt, amitől végül meglepetésdoboz lesz belőle, ami aztán majd örömet szerez valakinek. Nagyon szeretjük az unboxing beszámolókat és videókat, ilyenkor mi is érezzük azt az örömet, amit a doboz kinyitása okoz. Persze, mivel meglepetésdobozról van szó, mi is mindig nagyon izgulunk, hogy mit szól hozzá az, aki kapta.

A doboz központi eleme természetesen a könyv. Biztosak vagyunk benne, hogy elsősorban ezen múlik a siker. Mennyire követitek nyomon, hogy elnyerte-e a vásárlók tetszését a kötet? Vagy sokkal fontosabb az, hogy az elolvasás után milyen véleménnyel vannak róla?

Először is, fontos, hogy eljusson a könyv ahhoz, akinek szánjuk, ez nem mindig egyszerű a nagy választékban. Ha sikeresen megtalálta az olvasóját a könyv, akkor derül ki, hogy mi lesz a véleménye róla, és persze mi mindig igyekszünk minden információt begyűjteni erről. Blogokat böngészünk, folyamatosan nézzük a moly.hu-n az olvasói véleményeket, és együtt örülünk, ha jókat írnak egy adott könyvről, a kritikákat pedig megbeszéljük.

A Londonban bármi megtörténhet című könyv köré igazán klassz kis dobozt sikerült építeni. Nektek is van beleszólásotok, hogy milyen extra tartalmat látnátok szívesen a kötet mellett?

Amikor először ültünk le a Book a Sloth Clubbal beszélni az együttműködésről, rengeteg ötlet röpködött a levegőben. A csapat is nagyon nyitott az ötletekre, de ők maguk is jó érzékkel adják hozzá a plusz kiegészítőket a könyvekhez, így tudjuk, hogy a könyv jó kezekben lesz náluk. És ha van ötletünk, azt is szívesen fogadják.

Hogyan zajlott a könyv kiválasztása? Ti javasoltátok a kötetet vagy a Lajhár keresett meg titeket?

 

Vannak könyveink, aminél azonnal beugrik, hogy ez milyen jó lenne egy meglepetésdobozba, milyen jó téma lehetne, máskor pedig a Lajhár csapata kérdez rá, hogy van-e könyvünk, amit szívesen ajánlanánk.

Mennyire nyerte el tetszéseteket a doboz egésze, összképe? Mit tettetek volna még bele szívesen?

Mindegyik doboz egy külön kis világ, ami jó hosszú időre elegendő nézegetni-, olvasni-, szagolni-, ízlelnivalót ad. Nagyon tetszett a legutóbbi dobozban az igazi angol hangulat, a csoki, a tea, nagyon jól kiegészítette a könyvet. Persze jó lett volna, ha a regényben szereplő francia ikerpár isteni finom kis tortácskái még beleférnek 😊

Mit gondolsz, mi lehet az oka, hogy az írónőnek eddig még csak ez az egyetlen megjelent regénye hazánkban?

A Londonban bármi megtörténhet volt az a könyve, amire kiadóként felkaptuk a fejünket, ez 2016-ban jelent meg a hazájában, tehát viszonylag friss. Ha az olvasók is megszeretik ezt a vicces és élvezetes stílusban író szerzőt, aki egyébként számos magazinban, így az ELLE-ben is publikál, és nagyon jól beszéli a kamaszok és fiatal felnőttek nyelvét, jó eséllyel más könyvei is megjelenhetnek nálunk.


cersei_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s