Extra tartalom · interjú · könyvmolyképző

Bakti Viktor interjú

mestersegesintelligenciahet

Mesterséges intelligenciához kapcsolódó hetünkhöz az Integrálva című könyv írójával készített interjúnkat olvashatjátok. Hetünkön már találkozhattatok értékeléssel és idézetválogatással is. Ezeket mindenképpen ajánljuk az interjú kiegészítéseként. Most pedig lássuk a válaszokat.

Mennyi beleszólásod volt a borítótervbe? Tetszik a végeredmény?

A Könyvmolyképzőnél hagyomány, hogy a magyar szerzők megpályáztatják a borítót, és a beérkező pályamunkákból kiválasztanak néhányat, majd ezek a kiadóvezető elé kerülnek, végül ő dönt a végleges borítóról. Nekem meglepően sok, egész pontosan 63 pályamunka érkezett a pályázatra (ide kattintva megtekinthetőek). Elképesztő volt látni, a pályázók hogyan interpretálják a regényről alkotott elképzelésemet a saját stílusukban. Végül az a borító került elfogadásra, amit én is nyertesnek választottam, így azt kell, hogy mondjam, rendkívül elégedett vagyok vele. Szerintem gyönyörű lett, megragadja a tekintetet.

IMG_9565

Honnan jött a könyv alapötlete?

Az egyik főszereplő, Delphoi egy dalból ihletődött évekkel ezelőtt. Annak idején szerepelt egy szerepjátékos kalandomban, de abba a világba nehézkesen illett bele, és úgy éreztem, hogy ő megérdemel egy saját történetet. Végül így is lett, szabályosan köré nőtt a történet és az Integrálva világa.

Victor nevű karaktered azért kapta ezt a nevet, mert ő hasonlít rád a legjobban? Ha nem, szerinted melyik szereplődben van a legtöbb belőled?

Amikor nevet adtam Victornak, nem gondoltam volna, hogy ez a kérdés ennyi mindenki fejében meg fog fordulni 😀 Tőlem teljesen függetlenül kapta a nevét, egyszerűen úgy gondoltam, hogy ez egy hozzáillő név. Bár vannak jó tulajdonságai, de azért összességében nem szeretném, ha olyan lennék, mint ő 😊 Én azt gondolom, hogy ha egy író élővé akarja tenni a karaktereit, elkerülhetetlen, hogy mindegyikükbe tegyen valamennyit magából. Legyen az akár személyiségének egy apró szelete; egy meggyőződés; egy rossz tulajdonság; egy vágy. Nem tudom, melyik szereplőben van belőlem a legtöbb, de akivel talán leginkább tudok azonosulni, az Jarred.

A kiadásnak melyik része volt a legkörülményesebb, amit szíved szerint átugrottál volna?

A legkörülményesebb természetesen maga a kézirat szerkesztése. Rengeteg munka volt vele, sok olyan változtatást kellett eszközölnöm, ami végtérre is rengeteget javított az íráson, és sokat is tanultam belőle. Éppen ezek miatt nem is ezt ugrottam volna át szívesen, hanem a kiadás egyes lépései közötti holtidőt, amikor csak várakoztam, hogy mi a következő lépés. A kiadók malmai néha lassan őrölnek 😊

Van olyan karakter, akit kifejezetten valós személyről mintáztál?

Nincs olyan, akit egy az egyben. Amit fentebb írtam a karakterekről az itt is igaz, más emberek egy-egy tulajdonságát, gondolatát, mondatait remekül fel lehet használni a szereplők alakítása során, de ezeket jellemzően csak komponensekként használom, hogy így hihetőbb, de fiktív karaktereket állítsak össze.

Neked melyik a kedvenc jeleneted a regényből?

Most éppen az, amikor Hector és Rovar betörnek a cég irodaépületébe 😊. Az a jelenet már a szerkesztés során született meg.

Hallgattál zenét írás közben? Ha igen, milyen jellegűt?

Minden regényemhez külön lejátszási listát szoktam csinálni olyan számokkal, amik segítenek elmerülni a történet világában, hangulatában. Az Integrálvához összeválogattam electro-industrialt, synthwave-et, futurepop-ot, film- és videojáték zenéket. Egyébként nagyon aktuális kérdés, éppen a napokban osztottam meg a blogomon egy válogatást az Integrálva lejátszási listájáról. Ide kattintva bele is lehet hallgatni.

Van valamilyen terved a későbbiekben az Integrálva-val kapcsolatban? Tervezel sorozatot írni belőle?

Mondjuk úgy, hogy tervezek még írni az Integrálva világába. Éppen nagyon mocorog a fejemben egy elképzelés egy másik történetről, ami időben és cselekményben lehet, hogy mutat majd némi átfedést az Integrálva eseményeivel. De még semmi sem végleges.

Köszönjük a válaszokat! 🙂

fanni_bio.png

uszáma_bio.png

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s