Itt van az ősz, itt van újra. Vele együtt pedig érkeznek az új megjelenések is, még hozzá nem is kevés! Ebben a bejegyzésben az általunk legjobban várt hazai megjelenésekről olvashattok. Reméljük pár a Ti érdeklődéseteket is felkelti a végén!
Arwen: Én kettőt várok leginkább: A hableány és Mrs. Hancockot, és A varázslónő és az alkimistát. Az első a XXI. Század Kiadó Kult sorozatának a része, ugyanaz fordította, mint Az Essexi kígyót, aminek nagyon örülök. Ez egy 18. században játszódó történelmi regény. A második pedig egy fantasy sorozat, az Everless első része. Rendkívül érdekes az alapkoncepciója, ugyanis abban a kitalált világban idővel fizetnek.
Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock
1785 szeptemberében egy este türelmetlen kopogtatás hallatszik Jonah Hancock, a kereskedő ajtaján. Egyik hajóskapitánya toporog a küszöbön, miután eladta Jonah hajóját egy hableányért.
A hír végigsöpör a dokkokon, kávéházakon, szalonokon és bordélyokon, minden áldott lélek Mr. Hancock csodálatos teremtményét akarja látni. A hableány érkezése kizökkenti a kereskedőt a hétköznapok világából, és a legelőkelőbb körökbe kínál számára belépőt. Így ismerkedik meg egy pazar estélyen Angelica Neallel, a neves kurtizánnal, s egyben a legvonzóbb asszonnyal, akit valaha látott… A találkozásuk mindkettőjük életét veszedelmes, új vizekre sodorja. Vajon képesek lesznek-e megküzdeni a sellőknek tulajdonított, pusztító erők hatalmával?
Imogen Hermes Gowar régészetet, antropológiát, művészettörténetet és kreatív írást tanult. London délkeleti negyedében él, azon a környéken, ahol A sellő és Mrs. Hancock története is játszódik. Ez az első regénye.
Megjelenés várható időpontja: 2018. 11. 05
>> Előrendelem
Sara Holland: A varázslónő és az alkimista
Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A tehetős arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák saját életüket. Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené. Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát.
Megjelenés várható időpontja: 2018. 10. 31
>> Előrendelem
Poppy: Azt hiszem nem hazudtolhatom meg magam, és muszáj erre a kérdésre egy King könyvvel válaszolnom. Ráadásul duplán King kötet, ugyanis apa-fia írta a Csipkerózsikák című könyvet, ami november végén fog megjelenni. Eddig egy kivételtől eltekintve minden King könyvet imádtam, ugyan ettől a fiától még nem olvastam semmit, pont ezért várom nagyon a könyvet, mert kíváncsi vagyok rá, hogy Joe Hillhez hasonlóan ő is istenadta tehetség-e.
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
Stephen King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából?
Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Ha a Csipkerózsikákként alvó nőket felébresztik, vagy bármi módon megsérül a gubójuk, akkor állatiasan vadak és erőszakosak lesznek. Alvás közben viszont egy másik, a miénknél jobb világba jutnak, ahol harmónia uralkodik, és szinte nincsenek konfliktusok.
Egy isten háta mögötti helyen, a nyugat-virginiai Dooling női börtönében azonban van egyvalaki, egy titokzatos idegen, bizonyos Eve Black, aki normális módon elalszik és felébred. De vajon az ő esetében orvosi anomáliáról van szó, amit tanulmányozni kellene, hátha megoldást ad erre az egész alvásproblémára? Vagy talán Eve Black démon, a megmagyarázhatatlan jelenség okozója, és a legjobb lenne megsemmisíteni? A magukra maradt, egyre inkább ősi ösztöneikre hallgató férfiak egymással vetélkedő frakciókra szakadnak: ki megölni, ki megmenteni akarja Eve-t. Mások a zűrzavart kihasználva személyes ellenségeiken állnának bosszút. A csupa férfi világban elszabadul a pokol és tombol az erőszak…
„Inkább fantasy ez, nem horror. Bizonyos részei gyilkosak, embereket széttépnek, lelőnek és szörnyű módokon meggyilkolnak, de nincs benne kísértet, sem ijesztő bohóc.” (Owen King)
Megjelenés várható időpontja: 2018. 11. 28.
>> Előrendelem
Cersei: Én A házassági szerződést raknám az első helyre, tekintve, hogy a Libri már nyárra beígérte Michelle Richmond művét. Bár lehet, hogy a maga 552 oldalával szerencsésebb volt a hosszabb őszi estékre tartogatni.
Michelle Richmond: A házassági szerződés
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hol a határ, ha a házasságunk védelméről van szó?
A fiatal házas Alice és Jake ránézésre tökéletes pár. Közös életük végtelen lehetőséget kínál. Alice, aki valaha egy ismert rockbanda énekesnője volt, immár sikeres ügyvédnő, Jake pedig egy prosperáló pszichológiai praxis társtulajdonosa. Miután izgalmas nászajándékot kapnak Alice egyik híres ügyfelétől, úgy döntenek, hogy csatlakoznak a Szerződés nevű rejtélyes és exkluzív csoporthoz.
A Szerződés célja roppant egyszerűnek tűnik: a házasságok boldogságának és épségének megőrzése. A szabályok legtöbbje is logikus. Mindig vedd fel a telefont, ha a házastársad hív. Havonta adjatok egymásnak figyelmes ajándékokat. Negyedévente egyszer utazzatok el valahová együtt…. És sose beszéljetek senkinek a Szerződésről.
Alice-t és Jake-et kezdetben lenyűgözik a fényes partik, a közösségi érzések, a hozzájuk hasonlóan gondolkodó párok hirtelen kitáruló világa.
Aztán egyikük megszegi a szabályokat.
A fiatalok hamarosan rádöbbennek, hogy a Szerződés felei számára a tagság éppúgy élethosszig szól, mint a házasság. És a Szerződés bármire képes azért, hogy ez így is maradjon.
Jake és Alice számára az álomházasság hamarosan lidércnyomássá válik…
Megjelenés várható időpontja: 2018. 10. 10.
>> Előrendelem
Fancsali: Tomi Adeyemi Vér és csont gyermekei című regénye már akkor megvett magának, amikor az angol BASC dobozban megláttam. Mivel nem olvasok angolul, nem vettem meg a dobozt, nem lett meg a könyv. Viszont nemrég jött a hír, hogy a Maxim kiadja itthon. Az eredeti borítóval. Ami kegyetlen jó. Október még messze van, de kitartóan várok. Kell az a könyv. Egyszerűen imádom a fülszövegét. A borító meg csak hab a tortán.
Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei
Megölték az anyámat. Elvették a mágiánkat. El akartak temetni bennünket. Ideje felkelnünk.
Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte. Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Egy gonosz király megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától, és a népét a reménytől. Zélie-nek most lett egy esélye, hogy visszahozza a mágiát, és visszavágjon a monarchiának. Egy szökevény királylány segítségével ki kell cseleznie és le kell hagynia a trónörököst, akinek eltökélt szándéka, hogy írmagját is kiirtja a varázslatnak. Orisa félelmetes hely, ahol hómándrucok portyáznak, és bosszúálló szellemek lapulnak a vizekben, ám a legnagyobb veszély talán maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze a hatalmát – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.
Megjelenés várható időpontja: 2018. 10. 31.
>> Előrendelem
So-So: Hú hát az Alma Katsu Éhség c. Könyvére illetve az Éjszárnyra nagyon kíváncsi vagyok, de a Vox is érdekel. Régen olvastam már egy jó disztópiát.
Ed McDonald: Éjszárny
A széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.
A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszarnyak ideje fogytán van.
Megjelenés várható időpontja: 2018. 10. 09.
>> Előrendelem
Alma Katsu: Éhség
A gonosz láthatatlan, és mindenütt jelen van.
Ez az egyetlen magyarázat arra a sorozatos balszerencsére, amely a Donner-társaságként elhíresült szekérkaravánt sújtja, ami 1846-ban indult útnak Kaliforniába. Kifogyóban lévő készletek, kétségbeesett viták és egy kisfiú különös halála az őrület határára sodorja az elszigetelt utazókat. Annak ellenére, hogy arról ábrándoznak, hogy mi várja őket nyugaton, régen eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és a karaván tagjai között feszülő nézeteltérések gyilkossághoz és káoszhoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy képtelenek elkerülni a tragédiát… és képtelenek megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki – vagy valami – követi őket, és vadászik rájuk. Talán a gyönyörű, de elátkozott Tamsen Donner miatt (akit néhányan boszorkánynak tartanak), talán azért, mert meggondolatlanul azt az útvonalat választják, amely egy addig ismeretlen terepen vezet keresztül, vagy talán egyszerűen azért, mert elpártol tőlük a szerencse. A kilencven férfiból, nőből és gyermekből álló Donner-társaság egyenesen a western-korabeli amerikai történelem egyik legszörnyűbb és legtragikusabb kalandja felé igyekszik.
Amikor a karaván tagjai egymás után nyomtalanul eltűnnek, a túlélőket egyre inkább hatalmába keríti az érzés, hogy talán valóban valami nyugtalanító és éhes vár rájuk a hegyek között… vagy talán az a gonosz, amely testet öltött körülöttük, és kezdettől fogva bennük növekedett.
Az Éhség elegánsan ötvözi a történelmet a megmagyarázhatatlannal, és hátborzongatóan izgalmas betekintést nyújt a végletekig túlfeszített emberi természet törékenységébe.
Megjelenés várható időpontja: 2018. 11. 08.
>> Előrendelem
Uszáma: A Magisztérium sorozat negyedik része óriási csalódás volt számomra. Szerintem ekkora zuhanórepülést egy sorozaton belül soha nem tapasztaltam. Ennek ellenére nagyon remélem, hogy az ötödik, The Golden Tower névre keresztelt befejező rész majd kárpótolni fog ezért a kis kitekintésért. Magyar tekintetben kíváncsian várom Rácz-Stefán Tibor, Róbert Katalin és Bessenyei Gábor újdonságait is.
Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!
Mernél szeretni, ha az időd lejárt?
Lilla már évek óta a halál árnyékában él.
Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.
Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…
Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.
Nem is sejti Lilla sorsát.
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.
Mi a jobb?
Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?
Éld meg a csodákat!
Megjelenés várható időpontja: 2018. 10. 02.
>> Előrendelem
Netra: Két őszi megjelenést is eléggé várok mostanában. Az első Leiner Laura: Maradj velem című regénye, melynek beharangozása fiatalok százainak tette izgalmasabbá a napját, és bár lassan kifele kéne nőnöm az ifjúsági regényekből, imádom az írónő stílusát így sosem tudok ellenállni a történeteinek.
A második a Scolar kiadó gondozásában megjelenő Így fotózz az Instagramra című könyv. Mostanában engem is magába szippantott a bookstagram világa, ezért remélem hasznosnak és érdekesnek bizonyul majd a tudás amit ebből a kötetből meríthetek.
Leiner Laura: Maradj velem
Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műanyag kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli?
A Maradj velem az Iskolák versenye-trilógia második része.
Megjelenés várható időpontja: 2018. 10. 17.
>> Előrendelem
Leela Cyd: Így fotózz az Instagramra
“A közösségi média nagyszerű megjelenési felületként és gazdag inspirációs forrásként szolgálhat a feltörekvő fotósok számára. Egy új accountot könnyű létrehozni, de ahhoz, hogy valóban kihasználjuk a benne rejlő lehetőségeket és jelentős számú követőre találjunk, két további dologra is szükség van: személyiségünk erőteljes jelenlétére és mások számára is vonzó stílusra, amelyet szívesen utánoznának. Könyvünk ebben nyújt segítséget.
Leela Cyd étel és életmódfotózással foglalkozik, képes útibeszámolókat készít, emellett stylistként is tevékenykedik. Az Instagramon hatvanezren követik. Szabadúszó fényképészként olyan magazinoknak is dolgozott, mint az Apartment Therapy, a Condé Nast Traveler, a Kinfolk és theKitchn.com weboldal.
Leela a kaliforniai Santa Barbarában él. Sokat utazik, fotói a természetes szépséget a maga tökéletlenségben mutatják be, bárhol találjon is rá.”
Megjelenés várható időpontja: 2018. 10. 03.
>> Előrendelem
Lexa: A homok leánya sorozat második részét. Az első kötet annyira megfogott még, amikor karácsonykor olvastam, hogy napokig ki sem lehetett rángatni a kezemből. Viszont függővég lett a befejezés, úgyhogy kíváncsian várom, hogy a következő rész milyen meglepetéseket fog tartogatni.
Alwyn Hamilton: A szultán foglya
Hatalom. Szerelem. Árulás.
Amani, a Kékszemű Bandita több mint egy éve harcol a Lázadó Herceg mellett, és már az egész világon félik a nevét. Amikor egy váratlan támadás során elrabolják, erejétől megfosztva és szerelmétől elszakítva a szultán palotájában köt ki – ez pedig olyan hely, ahol minden sarok mögött veszély leselkedik. Intrika, gyanú és félelem érezhető a falak között, de Amani igazi sivatagi lányként hamar rálel a túlélés titkaira. Dacolva minden veszéllyel kémkedni kezd a lázadóknak, ám ahogyan egyre több időt tölt magával a szultánnal, ráadásul a múltja különös alakokban bukkan fel előtte, szívében kétségek merülnek fel, hogy vajon a jó oldalon áll-e. De ez itt még közel sem a vég, hiszen, mint tudjuk: „Az új hajnal új sivatagra köszönt.”
Megjelenés várható időpontja: 2018. 10. 31.
>> Előrendelem
Ami pedig engem illet, legjobban Christelle Dabos varázslatos sorozatának, A tükörjárónak a következő részét várom legjobban. A tél jegyesei elrabolta a szívem, remélem a folytatásnál sem lesz ez másképp.
Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltetteillúziók mögött.
Megjelenés várható időpontja: 2018. 11. 07.
>> Előrendelem
Kommentben nyugodtan írjátok meg nekünk, hogy melyik új megjelenést várjátok már nagyon!