A Vörös lázadás szinte minden szereplője üti a badass mérőt, úgyhogy jöjjön is most a 10 kedvenc idézetünk Pierce Brown remekművéből.

1. ” Élhettem volna békében. De ellenségeim harcba kényszerítettek.
Előttem ezerkétszáz ifjú és leány a legkiválóbbak közül. Hallgatják a hatalmas márványoszlopok közt szónokoló, könyörtelen Arany férfit. Hallgatják a szörnyet, aki szívemre ezt az emésztő lángot hozta.
– Nem minden ember teremtetett egyenlőnek – zengi. Magas, uralkodói termet, akár egy sas. – A gyengék megcsalnak benneteket. Azt mondják, a szelídek öröklik a Földet. Hogy az erősnek óvnia kell a gyengét. Íme hát a Demokrácia Nemes Hazugsága. A kórság, ami felfalja az emberiséget.
Tekintete átdöfi az összegyűlt diákokat.
– Ti és én Aranyak vagyunk. Az evolúció csúcsa. Magasan az emberiség húshalmai fölé emelkedünk, nyájként terelgetjük az alacsonyabb rendű Színkasztokat. Ez mind a ti örökségetek – mondja, majd szünetet tart, szeme a gyülekezetet fürkészi. – De ingyen nem kaphatjátok meg. A hatalmat meg kell szerezni. A javakat el kell nyerni. Az uralmat, a birodalmat, az irányítást vérrel kell kiérdemelni. Nektek, megsebzetlen gyermekeknek nem jár semmi, ti nem ismeritek a fájdalmat. Ti nem tudjátok, ősapáitok milyen áldozatot hoztak, hogy ti ezekre a magaslatokra feljuthassatok. Most még nem tudjátok. De hamarosan megtudjátok. Hamarosan megtanuljátok, miért az Aranyak vezetik az emberiséget. És megígérhetem, hogy csakis az igazán a hatalomra termettek élik túl közületek a leckét.
Csakhogy én nem vagyok Arany. Én Vörös vagyok.
Ez az ember a magamfajtát gyengének hiszi. Azt gondolja, ostoba, puha, alsóbbrendű vagyok. Én nem palotákban cseperedtem. Nem lovagoltam tágas réteken, és nem csipegettem kolibrinyelvragut. Ennek a durva és kemény világnak a gyomrában edződtem. A gyűlölet kovácsolt. A szerelem erősített.
Ez az ember téved.
Egyikük sem éli túl.”

2. “– Az életnél hatékonyabb iskolát még senkinek se sikerült kitalálni.”

3. “Ki mint vet, úgy szarja össze magát.”

4. “Cassiusszal a kertben találkozom, June a vállamon átvetve hever zsákként, úgy rohanok.
– Mi a fene ez? – méri végig a lányt.
– Tud főzni – adom meg az egyszerű magyarázatot.
Cassius annyira röhög, hogy levegőt se kap.”

5.  “– Amennyiben étkezés közben jönne rád a székelési vagy vizelési kényszer – teszi még hozzá –, visszatartod. Egy Aureálttól elvárják, hogy uralja a testi szükségleteit.
– Szóval akkor ezeknek a kikent-kifent Aranyhomlokúaknak még szarni se szabad? Na de ha egyszer mégis megteszik, akkor az is aranyból van vajon?”

6. “– Élj többért! – tátogja felém. A zsebébe nyúl, kiveszi a hemantuszt, amit tőlem kapott. Lapos, szétpréselődött már. Aztán hangosan elkiáltja magát a tömegnek: Verjétek le a láncaitokat!”

7. “– Hercegekként érkezünk ebbe az iskolába, és itt tanulunk meg szörnyeteggé válni. De te már szörnyetegként érkeztél.”

8. “A halál nem értelem nélkül való. Az az értelmetlen, ha nem élhetünk szabadon, Darrow. Az az értelmetlen, ha a félelem láncában vergődve élünk, ha rettegünk a veszteségektől, a haláltól.”

9. “– Nocsak, itt a dögcimborám – nyújtja el a szavakat kedélyesen Tactus. – Mi ez a sántikálás, barátom?
– Anyád lovagolt rajtam, míg belesántultam – morogja vissza Sevro.
– Ugyan, már ahhoz pipiskedned kéne, hogy az álla csücskét a száddal illesd.
– Nem az állát illettem a számmal.
Tactus tenyerét csapkodja nagy kacagtában, majd durva ölelésbe rántja magához Sevrót. Furcsa alakok ezek ketten. De gondolom, ha az ember döglött lóban együtt kuporog valakivel, akkor ott erős kötelék éled a dögszagban. Torz testvériség.”

10. “– Ezért vagy most te is mellettem, te ravasz róka? – kérdem Roque-tól. – Hogy osztozz a dicsőségben?
Megvonja a vállát, és a báránylábat szopogatja, amit Lea hozott neki.
– Cseszd meg, én a kaja miatt vagyok itt.”