Érdekességek · Extra tartalom · fantasy · prológus · YA

Tricia Levenseller írói profilja

Mindig izgalmas megismerni az írókat a különféle könyvek mögött, azonban nem szeretünk csupán a száraz tényekre hagyatkozni. Összeállítottuk nektek Tricia Levenseller, A kalózkirály lánya című kötet szerzőjének írói profilját, hogy minél többen megismerhessétek ezt a fantasztikus YA fantasy írónőt.

Tricia Levenseller

tricia
Születési hely: USA, Oregon
végzettsége: angol nyelv, szerkesztő

Tricia egy oregoni kisvárosból származik, angol nyelvből és szerkesztésből szerezte a diplomáját. Sok más íróval ellentétben ő nem szeretett volna születése pillanatától kezdve író lenni, középiskolai évei alatt kezdte el jobban foglalkoztatni az írás. Főként a szövegek szerkesztése érdekelte, azon az elven volt, hogy imád olvasni, így a legjobb munka számára a szövegekkel való foglalkozás lenne.  Végzősként egy projektfeladat keretében írta meg első önálló történetét, amikor azzal a problémával szembesült, hogy szerkesztetlen YA fikciók nem hullanak az égből. Gondolt hát egyet, és írt egy történetet. A sztori végül sosem került befejezésre, azonban az kiderült, hogy Tricia nagyon élvezi saját történetei szerkesztését. Az ismerősei nyomására később úgy döntött, mégiscsak megpróbálkozik az írással: első egyetemi éve utáni nyáron fejezte be élete első YA fantasy történetét.

Napjainkban

kutyi.png
forrás

Tricia felkapott, ismert írónő lett, azonban így is szakít időt hobbijaira. Szabadidejében természetesen sokat olvas, emellett imádja a puzzle-ket. Kedvenc sportja a röplabda, szereti játszani is. Ha éppen nincs aktív kedvében, akkor extra-vajas popcornnal a kezében találhatjuk meg egy kanapén, valamilyen sorozatot bámulva. Az írónő továbbá az Instagram lelkes használója, ő is a bookstagramerek lelkes csapatát erősíti. Jelenleg Rocky Mountains mellett él kutyájával, Rosyval, és lelkesen várja harmadik kötete megjelenését.

 

Munkássága

covers_509165.jpgLevenseller kisasszony jelenleg két kiadott könyvvel büszkélkedhet, mindkettő young adult fantasy műfajban íródott. Első megjelent könyve, A kalózkirály lánya a hétvégi projektünk fő fókusza, számos értékelést olvashattok a napokban róla. Ízelítőként annyit elárulunk, hogy a kötet a tizenhét éves Alosa kapitányról szól. A lány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Cselhez folyamodik: elfogatja magát az ellenséggel, hogy átkutathassa hajójukat. Az elsőtiszt, Riden, aki elfogta viszont komoly kihívás elé állítja, ugyanis meglepően agyafúrt és jóképű. Hogy hogyan végződik a lány kalandja, az a kötetből kiderül.

covers_478404Ha elnyerte a tetszésed az első könyv, akkor már szaladhatsz is megvenni a másodikat – ha tudsz angolul-, ugyanis eredeti nyelven már olvasható a A kalózkirály lányának második része, A szirénkirálynő lánya (Daughter of the Siren Queen). A kötetben Alosa további hajóútját követhetjük figyelemmel, aki természetesen újabb kalandokba keveredik, megkezdődik az élet-halál harc és versengés a Kalózkirállyal az emlegetett kincsért. Alosa úgy érzi, ő fog nyerni, hiszen végtére is, ő nem más, mint a Szirénkirálynő lánya.

covers_493818Harmadik, hamarosan megjelenő könyve szintén egy fantasy, egy viking sztoriról van szó. A könyv főszereplője a 18 éves Rasmira, akit egész életében harcosnak képeztek ki, hogy aztán vezethesse faluját. De amikor elérkezik a hagyományos, felnőtté válási próbája, elbukik. Valaki szabotálta  a próbatételt. Elűzik Rasmirát szülőfalujából a vadonba. Ahhoz, hogy visszanyerje apja kegyeit egy teljesíthetetlennek látszó küldetést kell teljesítenie: meg kell ölnie egy sanyargató istenséget. A kötet februárban fog megjelenni angol nyelven, reméljük magyarul minél előbb.

Érdekességek

  • Az írónő a Mardekár házat erősíti.
  • Imádja a melegítőnadrágokat.
  • Első, befejezetlen története egy kortárs romantikus sztori volt.
  • Az olvasást Tamora Pierce Song of the Lioness című könyvsorozata vele. (magyarul is olvasható mind a négy rész, A Nőstényoroszlán éneke címmel)
  • Írás közben a csendet szereti, de néha kedve támad filmzenéket hallgatni. Kedvence a Gyűrű ura és A Karib-tenger kalózai soundtrackje.

Források:

A cikk 2018.10.27-én íródott.

regi_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s