Érdekességek · Extra tartalom · projekt · prológus

Érdekességek Leigh Bardugo írónőről

Leigh Bardugo nevét már viszonylag rég óta ismerhetjük, de igazán a Six of Crows nevezetű duológiájával robbant be a köztudatba. Ma szeretnénk pár, eddig talán nem ismert információval szolgálni az írónőről.

lb1. 1975-ben született, azaz 43 éves! Amikor ezt megtudtam, leesett az állam, egyszerűen nem néz ki többnek harmincnál.

2. Jeruzsálemben született, de Los Angelesben nőtt fel a nagyszüleivel.

3. 1997-ben diplomázott le a Yale-n, irodalom szakon.

4. Életének egy megterhelő időszakában kezdett el komolyabban az írással foglalkozni. Meghalt az édesapja, a házassága széthullani készült, és felmondott a munkahelyén is.

image_normal5. Sminkmester is volt a foglalkozása egy ideig. Azt írta, hogy ez pozitívan hatott a kreativitására, ugyanis míg a modellek, és színészek benn ültek a székében, volt ideje elgondolkodni a regényötletén. Főképp Zsenya karakterét befolyásolta a volt szakmája, ugyanis ő arra használja a Grisha erejét, hogy átalakítsa az emberek arcát és kinézetét.

6. Tagja volt egy titkos társaságnak az egyetemi évei alatt.

7. Egyik szülői oldaláról spanyol, a másikról pedig orosz és litván vér csörgedezik az ereiben.

8. Énekel egy bandában, aminek az a neve, hogy Captain Automatic.

9. Bevallotta, hogy csontnekrózisban szenved, ezért néha sétabotot kell használnia. Ez a betegség egyébként a csontok elhalását jelenti, amely érinthet teljes csontokat, vagy a csont egy részét.

erloeserkirche-und-bluterloeser-kirche-8deb7e1f-6e28-4a33-9c26-27fc3eaa13d110. Mindenképpen el szeretne jutni Oroszországba. Mikor az Árnyék és csont trilógiát kezdte írni, teljes állásban dolgozott, hogy meg tudjon élni, így sajnos nem volt rá lehetősége, hogy ellátogasson oda egyfajta kutatómunkaként.

+1 Jövőre jelenik meg az első felnőtteknek szóló könyve, a Ninth House, amely Alex életét követi, aki a bűnöző múltja miatt kiesett a gimnáziumból, most viszont rejtélyes módon felajánlottak neki egy helyet a Yale Egyetemen. Megbízzák, hogy figyelje meg a az egyetemen működő titkos társaságokat, amelyek okkult tevékenységekbe keveredtek bele.

Ti olvastatok már Leigh Bardugotól? Magyarul pont nemrég jelent meg a Hat varjú, amelyet még jobbnak mondanak, mint az Árnyék és csontot!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s