Érdekességek · Extra tartalom · Menő Könyvek · miniprojekt

Néhány érdekesség Holly Bourne írónőről

holly20bourne20author20photoOldalunkon éppen Menő Könyvek miniprojekt folyik, az egyik könyv pedig, amivel foglalkozunk nem más, mint Holly Bourne írónő alkotása, a Normális vagyok? Akik olvasták a regényt közülünk, mind meglepődtek, milyen komoly témákat is felhoz Holly a történetben, így kicsit jobban utánanéztünk az írónő személyének. Találtunk néhány érdekes dolgot, amit érdemes tudni róla, és ezáltal talán a könyvet is kicsit jobban fogjátok érteni.


Holly a karrierjét újságíróként kezdte, aminek kapcsán különböző díjakra is jelölték. Ezután 6 évig szerkesztőként, párkapcsolati tanácsadóként és általános tanácsadóként tevékenykedett egy ifjúsági jótékonysági szervezetnél, ahol fiataloknak segített a párkapcsolataik és mentális egészségük terén. Ezek az élmények inspirálták arra, hogy ifjúsági regényeket kezdjen írni, többek között a Normális vagyok? című regényét, ami felhívja a fiatalok figyelmét a feminizmusra.

Az előző témához kapcsolódó, online is ír feminista témákról és egy jótékonysági szervezet által üzemeltetett tanácsadó oldalra 25 év alattiaknak. Egyik személyes kedvencem ez a Tumblr posztja.

Az írónőnek eddig 10 könyve jelent meg angolul, ebből eddig egyet fordítottak le magyarra. 2013 óta adják ki könyveit, 2016 és 2018 voltak a legtermékenyebb időszakai, évi 3 új regénnyel.

A Spinster Club sorozat angolul már 4 részt számlál, egy-egy könyv bemutatja Amber és Lottie történetét is, az utolsó kötet pedig a lányok főiskola utáni életét meséli el.

holly-bourne-books-graphic4


petra_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s