ajánló · Extra tartalom · idézetek

TOP 5 idézet – Kőgazdag ázsiaiak

A projekthetünk romantikus oldalának főszereplője mindenképp a Kőgazdag ázsiaiak Kevin Kwantól. Már olvashattatok érdekességeket és interjút a könyvvel és a filmmel kapcsolatban, most pedig elérkezett a kedvcsináló idézetek ideje. Lássuk isöt  kedvencünket!

1. “Eleanor már réges-rég felállította a férfiakkal kapcsolatos elméletét. Szentül hitte, hogy esetükben a „szerelem” és „az Igazi megtalálása” merő butaság. A házasság egyszerűen időzítés kérdése, és ha egy férfi egyszer elhatározza, hogy levonja a vitorláit és révbe ér, akkor az a lány lesz az Igazi, aki akkor éppen ott van.”

2. “Az előcsarnok közepén egy magas, vékony, indiai férfi állt mozdulatlanul a kerek kőasztal mellett, amely rogyásig volt megrakva fehér és lila orchideával. A férfi szertartásosan meghajolt Rachel felé, és egy ezüstpoharat nyújtott felé, amelyben víz és halvány rózsaszín rózsaszirmok voltak.

– Felfrissülésül, kisasszony – mondta.
– Ezt meg kell inni? – súgta oda Rachel Nicknek. 
– Nem, a kezedet mosd meg benne – válaszolt Nick. Rachel belemártotta az ujjait a hűvös, illatos vízbe, majd egy puha törülközőbe törölte a kezét, amelyet az indiai tartott elé. A rituálé lenyűgözte, de egy kicsit butának is érezte magát a tudatlansága miatt.

3. “– Micsoda véletlen! Örülök, hogy te és Colin barátok vagytok. 
– Most találkoztunk először – vágott közbe Colin. 
– Colin, ne légy udvariatlan! Nicholas az osztálytársad, és a családjaink már régóta ismerik egymást. Hát persze, hogy barátok vagytok.”

kogazdag
Megrendelem!

4. “– Tudod, az apám úgy érezte, van egy különleges képessége. Azt gondolta, meg tudja határozni egy ember jövőjét csupán az arca alapján…ahogy kinéz… és csak azokat a gyerekeket tartotta meg, akikről úgy vélte, kedvére valók lesznek. A férjemet is ezen az alapon választotta ki nekem, tudtad? Azt mondta: “Ennek az embernek jó arca van. Nem lesz gazdag, de nem fog bántani.” Mindkettőben igaza lett – mondta Nick nagymamája, közelebb hajolt Rachelhez, és egyenesen a szemébe nézett. – A te arcodat is látom.”

5. “Eleanor átsétált a következő helyiségbe, amely ruhákkal volt tele. Megnézett egy Chanel-kosztüm-utánzatot, és rosszallóan csóválta a fejét, amikor meglátta az aranygombokon összefonódó C betűket, amelyek a zakó ujját díszítették. 
Mindig is úgy érezte, hogy az ilyesfajta szigorúan szabott, márkás ruhadarab viselése – az ő korában és társadalmi státuszában lévő nőkre jellemző módon − csak arra jó, hogy kihangsúlyozza az ember korát. Eleanor szándékosan választott másfajta stílust. Ő jobban kedvelte a fiatalosabb, divatosabb darabokat, amelyeket a hongkongi, párizsi butikokban talált, vagy esetleg bárhol máshol, ahol megfordult a világban. Három célja volt ezzel: mindig viselt valami egyedit, ami senkinek sincs Szingapúrban; sokkal kevesebb pénzt költött ruhára, mint a többi barátja; és legalább tíz évvel fiatalabbnak nézett ki a valódi koránál. Rendesen visszatette a Chanel kosztümöt a vállfára, és átment abba a helyiségbe, amelyet az Hermès-nek szenteltek. Ahogy belépett, egyenesen szembetalálta magát Jacqueline Linggel. Ha már a korról van szó, ez a nő tuti lepaktált az ördöggel. 
− Hát te mit keresel itt? – kérdezte meglepve Eleanor. Jacqueline-t nem igazán kedvelte, de azt még róla se gondolta volna, hogy utánzatot hord. 
− Ma repültem ide, és az egyik barátom ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjek és megvegyem neki ezt a struccbőrből készült retikült – mondta Jacqueline. Egy kicsit ideges lett, amiért Eleanor egy ilyen helyen látja őt. – Te mióta vagy itt? Akkor nem csoda, hogy nem láttalak tegnap Tyersall Parkban. 
− Pár barátnőmmel wellnesshétvégére jöttünk. Szóval az anyósomnál voltál péntek esti vacsorán? – kérdezte Eleanor, de nem volt igazán meglepve. Jacqueline mindig ráakaszkodott Nick nagymamájára, valahányszor Szingapúrban volt. 
− Igen, Szu Ji az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy kisebb partit ad, mert a tan hua virágok kinyíltak. De aztán elég sok ember ott volt. Láttam a fiadat is… És találkoztam a lánnyal.”

Reméljük meghoztuk a kedveteket a könyv olvasásához! Ha pedig már olvastátok, írjátok meg nekünk, hogy szerettétek-e a Kőgazdag ázsiaiakat!

Azt tudtátok, hogy már a második kötete is elérhető magyarul, Kőgazdag barátnő címmel? 🙂


zsebi_bio_2019

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s