Érdekességek · író · írói profil · Extra tartalom · projekt

Írói profil – Kevin Kwan

Élete

kevin_kwan_s_15

Kevin Kwan neve öt évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor debütáló kötete, a Kőgazdag Ázsiaiak (Crazy Rich Asians) megjelent és mindjárt világra szóló sikert aratott. Kwan Szingapúrban született és nőtt fel, ahol az Amerikai-Kínai iskolába járt és saját bevallása szerint, azzal töltötte a délutánjait, hogy a kínai magántanárja elől bujkált és a biciklijén ülve kutyákkal fogócskázott. 11 éves korában az Államokba költözött és a gimnáziumot már ott járta ki. A houstoni egyetemen Kreatív Írásból szerzett diplomát, majd Manhattanbe költözött, hogy a Parsons School of Design tanulója lehessen. Az ezt követő éveket is New Yorkban töltötte, ahol a Martha Stewart Livingnek, Andy Warhol Interview magazinjának, és az M&CO-nak dolgozott (híres design cég, amit a magyar származású Tibor Kalman alapított.)

2000-ben megnyitotta saját kreatív studióját, ahol olyan ügyfelek számára tervezett vizuális projekteket, mint a New York Times, a TED.COM, illetve Oprah Winfrey. A sikerek ellenére továbbra is hajtotta a könyvek iránti szeretete, és végül olyan szerzők hatására tért vissza első szerelméhez, az íráshoz, mint Michael Korda, Gore Vidal és Larry McMurtry. Kevin továbbra is Manhattanben él, de arról álmodozik, hogy egyszer Olaszországba költözik majd. (Ezzel nincs egyedül, nekünk se fájna.)

Munkássága

Debütáló regénye, a Kőgazdag ázsiaiak (Crazy Rich Asians) világra szóló sikert aratott 2013-ban, és azóta már két folytatás is követte, a Kőgazdag barátnő (China Rich Girlfriend) és a Kőgazdagok problémái (Rich People Problems), ami végül 2017-ben zárta le a trilógiát. Itthon a Kossuth Kiadó hozta el nekünk a nemzetközi bestsellert, ameddig külföldi vizeken, az angol verzió az Anchor Books gondozásában látott napvilágot.

crazy-rich-asians-trilogy-bookcovers-1000x632

Film is készült az első könyvből, a kanadai produkció Jon Chu rendezésében mutatták be, és a külföldi mozikban meglepően nagy sikert aratott. Ennek ellenére, itthon sajnos nem láthattuk a szélesvásznon. A főszerepben Constance Wu, akit az Amerika Huangjai tv sorozatból is ismerhetünk és Henry Golding.

mv5bmtyxndmyotaxn15bml5banbnxkftztgwmdg1odyzntm40._v1_

Érdekességek

  • Kevin Kwan maga is egy “kőgazdag ázsiai”, ha nem is olyan szinten mint a regény főszereplője, Nick Young, de határozottan tehetős családból származik. Az apai nagyanyja, Egan Oh, az OCBC (Szingapúr legrégebbi bankja) alapítójának a lánya volt.
  • az író nem jelent meg a szingapúri bemutatóján a filmnek, ugyanis a 90-es évek óta nem fizette be a kötelező éves járadékot (National Service, azaz NS), amiért akár 10 000 dollárra bírságolhatják, vagy 3 év szabadságvesztésre ítélhetik, ha országon belül elcsípik.
  • ennek ellenére többször járt azóta szülővárosában, csak épp nem hirdette ki a világnak.
  • gimis korában a kedvenc írói közé tartozott F. Scott Fitzgerald és Joan Didion
  • az édesapja 2010-es halála hozta fel azokat az emlékeket a családról és a szingapúri életükről, aminek nyomán aztán megszületett a Kőgazdag ázsiaiak ötlete.
  • 2018-ban a TIMES 100 legbefolyásosabb embere közé válogatták.

A cikk 2019. Február 18-án íródott.

 

Források:
http://www.kevinkwanbooks.com/
http://time.com/collection/most-influential-people-2018/5238169/kevin-kwan/
https://mustsharenews.com/kevin-kwan-facts/
https://www.imdb.com/title/tt3104988/

bizbasz_bio_2019_v2

Írói profil – Kevin Kwan” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s