Aktuális miniprojektünkben a Hazudós könyvvel és mellette a hazugságokkal, a megtévesztésekkel foglalkozunk és azt tettük eddig, hogy megnéztük milyen jelei vannak annak, ha valaki a környezetünkben nem mond igazat illetve Poppy kifejtette véleményét a novelláskötetről, amelyben különféle alkotók kerekítettek történetet ezen téma köré. Mivel a téma érdekes, kíváncsi voltam, hogy milyen műveket olvastam, ahol ezt az egyébként nem kedves dolgot alkalmazzák előszeretettel, ezért belenéztem az olvasmánylistámba és kiválasztottam ötöt a sok címből, amelyre illik a fenti feltételem. Íme a Top ötös listám:
A hazudósok
A hazudósok már a címével is jelzi, hogy a történet bizony gazdag hazugságokban, de ez nem egy olyan elem, ami nem kerül elő a könyvben ezután sosem, hanem a főszereplőnk kis csapatát hívják így. A történet feszült tempót diktál és meglepő csavarokat tartalmaz, az értelmezése pedig többféleképpen is lehetséges, úgyhogy nagyon ajánlom főleg, ha nyárra keresel olvasnivalót – ne is keresd tovább!
Fülszöveg:
Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!
Hazugságok fája
Bevallom töredelmesen egyik személyes kedvencemről van szó és egyértelműen azt az elemet emelném most ki, ami megfogott az olvasása előtt: egy fa szerepel benne, amit a hazugságok táplálnak. Természetesen nem írom le, hogy ez miért fontos, de egyet mondhatok, a kompetens főszereplő miatt már megérte megismerkednem a sztorival és mindenkinek ajánlom főleg miatta – meg a fa miatt.
Fülszöveg:
Frances Hardinge Hazugságok fája című könyve 2015-ben elnyerte a Costa Év könyve díját gyerekkönyv kategóriában.
Mikor Faith apját rejtélyes körülmények között holtan találják, a lány elhatározza, hogy kibogozza az igazság és hazugságok szálait. Az apjai holmijai közt kutatva egy különös fa nyomára bukkan. Egy fáéra, amely hazugságokból táplálkozik, és gyümölcse titkokat fed fel.
Ám amint Faith egyre inkább a valótlanságok hálójába keveredik, rádöbben, hogy a hazugságok igézetében az igazság összezúzódik…
„A levelek hűsek voltak és nyirkosak. El sem téveszthette volna. Kétségkívül ezeket látta az apja füzetében, körültekintő aprólékossággal lerajzolva. Ez volt az apja legnagyobb titka, üdvözülése és veszte. A hazugságok fája. Most az övé volt, és az út, amit az apja sosem fejezhetett be, kitárult előtte.”
A hamis herceg
A trónért folytatott küzdelemben okosan kell játszani és így tesz főszereplőnk, Sage is, aki egy szórakoztató figura, nem tagadom. Bár sajnos könnyen ki lehet találni, hogy milyen vezérfonal vezette a szerző gondolkodásmódját és így a csavarokat is, de a főszereplő miatt megéri olvasni.
Fülszöveg:
Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.
Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.
Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal. Az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót.
„Letehetetlen.” – The New York Times Book Review
„Kaland, rejtély és feszültség bombabiztos elegye.” – Horn Book
„Remek könyv volt, és alig várom, hogy a kezembe kaparintsam a következő kötetet. A humor, a kaland és az izgalom tökéletes keverékét nyújtotta. Megérte megvenni!” – me, amazon.com
Fekete Tom balladája
Egyetlenegy idézettel prezentálnám, hogy miért szerepel ezen a listán: „Jelentéktelenség, láthatatlanság, engedelmesség: hasznos trükkök ezek egy fekete számára egy teljesen fehér környéken. Túlélési technikák.”
Egyébként egy rövid, de hangulatos regényről van szó – ami egy Lovecraft adaptáció – úgyhogy a horror kedvelőinek ajánlott olvasmány!
Fülszöveg:
Az emberek azért mennek New Yorkba, hogy mágiára leljenek, és semmi sem győzheti meg őket arról, hogy ott nem fogják megtalálni.
Charles Thomas Tester csaló és svindler, akit Harlemtől Red Hookig mindenki jól ismer. Tom tudja, milyen varázsereje van egy öltönynek, hogy hogyan tegye magát láthatatlanná egy gitártokkal, és hogy miféle fekete mágia borítja a bőrét, amitől a gazdag fehérek és a rendőrök árgus szemmel bámulják, ha eléjük kerül. Azonban amikor elvisz egy okkult kötetet egy félelmetes varázslónőnek Queens szívébe, Tom előtt feltárul az igazi mágia kapuja, és ezzel olyan dolgok figyelmét irányítja magára, amelyeket soha sem lett volna szabad felébreszteni sötét szendergésükből.
Brooklyn egén gyűlnek a felhők, és Fekete Tom nyomában olyan vihar szele támad, amely az egész világot készül elnyelni.
Sötét elmék
Talán a Sötét elmék kilóg a sorból, de eldöntöttem, hogy adózom egy kicsit a főszereplő egyéni képességeinek és hogy ez pontosan mi? Hát a regény elejére gondolok, nem a többi részére és már csak annyi segédletet adok a spoilermentesség jegyét megőrizve, hogy azok a jelenetek igazán erősek itt, amik a táborban játszódnak.
Fülszöveg:
Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket. Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.
És a +1:
a Hazudós novellagyűjtemény (a hetünk alanya)
Őkelméről a napokban írunk, úgyhogy itt most nem spoilereznék tovább semmit.
Fülszöveg:
Tizenhárom szerző, tizenhárom remek írása arról, hogy milyen, amikor füllentünk, ferdítünk vagy épp hazudunk. Novellák, amelyek segítenek megérteni ki, miért nem mond igazat, vagy módosítja a valóságot, és azt is, hogy ennek milyen következményei lehetnek. Akik a gyerekkori hantákat, kamaszkori lódításokat és a vaskos felnőtt átveréseket megfogalmazták:
Bencze Blanka
Dragomán György
Erdős Zsuzsanna
Háy János
Horányi Hanna Zelma
Jászberényi Sándor
Kalapos Éva Veronika
Karafiáth Orsolya
Király Anikó
Mészöly Ágnes
Nyáry Luca
Szabó T. Anna
Tóth Krisztina
Kiváló olvasmány nem csak kamaszoknak – és ez nem kamu!