írói profil · Extra tartalom

Francesca Zappia írói profil

Élete

zappia_francescaFrancesca Zappia díjnyertes írónő, akinek első, Csak kitaláltalak? című regénye már magyarul is megjelent. A University of Indianapolis tanulója volt, ahonnan Informatika és Elméleti Matematika szakon diplomázott, és jelenleg is Indianában él. Szabadidejében szeret rajzolni, animéket nézni, videojátékokkal játszani és sütni. Elég magas, úgyhogy sokat mondják neki, hogy kosaraznia kéne. Megfogadta a tanácsot, de utólag belátva, ez talán hiba volt.

Nemcsak író, de művész is, a The Children of Hypnos webképregényét elérhetővé tette a saját honlapján, illetve Wattpadon is teljesen ingyenesen!

Munkássága

Csak kitaláltalak?

Első regénye 2015-ben jelent meg, majd két évvel később érkezett a magyar fordítás. A történet főszereplője Alex, egy gimnazista lány, aki skizofréniával küzd, így néha problémát okoz neki eldönteni, hogy amit lát, az valóság, vagy csak hallucináció. Az írónő saját bevallása szerint azért írta meg, mert a média rendkívül negatív fényben tünteti fel az ehhez hasonló mentális betegségekkel küzdőket, gyakran a főgonosz tulajdonságai közé sorolva a skizofréniát is, többek között.

journals_by_zapadrem-d80cm8z

Eliza and her Monsters

elizaandhermonsters

Második könyve még csak angolul látott napvilágot, de megjelenési évében (2017) 2 irodalmi díj jelölést is besepert. A való világban Eliza Mirk egy visszahúzódó, kicsit fura lány barátok nélkül. Az interneten viszont ő az anonim rajzolója a legnépszerűbb webes képregénynek. A két élete teljesen szeparált egészen addig, ameddig Wallace Warland, a képregény legnépszerűbb fanfiction írója az ő sulijába kezd járni. Wallace azt hiszi, Eliza is csak egy rajongó, és összebarátkoznak, de természetesen az ilyen titkok nem maradnak sokáig titkok…

Now Entering Addamsville

nowenteringaddamsville

Harmadik regénye idén októberben fog napvilágot látni, így akik valami atmoszferikus, halloweeni hangulatú őszi olvasmányra vadásznak, a Now Entering Addamsville ideális választás lehet.
Zora Novak az első számú gyanúsított. Amikor valaki felgyújtja a helyi iskola takarítójának a házát és az életét veszti a tűzben, az indianai Addamsville teljes lakossága Zorára mutogat ujjal. Senkit nem érdekel, hogy mióta az apját lecsukták, Zora különösen ügyel a viselkedésére és igyekszik nem bajba kerülni. Miután az egész város terhelő bizonyíték után kutat, az egyetlen esélye az, hogy ő maga találja meg a bűnöst. Ebben a segítségére van Artemis, a kissé idegesítő, önmagát történésznek valló unokatestvére, így együtt ássák bele magukat a város tragédiákkal teli történelmébe.

Érdekességek az írónőről

  • a Csak kitaláltalak? nagy részét még gimis korában írta, és a regényben feltűnő gimit, illetve a tanárok egy részét a való élet inspirálta
  • a barátai csak Chessie-nek hívják
  • rengetegszer elolvasta a teljes Harry Pottert (mi is, Chessie, mi is)
  • maga John Green is gratulált neki Twitteren, amikor megjelent a Csak kitaláltalak?
  • Az Eliza and her Monstersben szereplő képregény igazából egy metafora: a tenger és a szörnyek az elménket jelképezi és az ott leledző betegségeket, kétségeket, negatív gondolatokat

Íródott: 23.09.2019.

Források:
https://www.francescazappia.com/
https://www.teenreads.com/authors/francesca-zappia
https://www.fantasticfiction.com/z/francesca-zappia/
http://unprintedprotagonist.com/francesca-zappia-interview-made-you-up/
http://childrenofhypnos.com/
https://www.indianapolismonthly.com/arts-and-culture/qa-francesca-zappia

bizbasz_bio_2019_v2

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s