Mai nappal elkezdődött a Királyok veszte hetünk!
A tökéletes ráhangolódás gyanánt, hoztunk kis ízelítőt a könyvből 😉

 

1. “Csakhogy az igazi gonoszság nem egy démon vagy egy álnok varázsló. Az igazi gonoszság olyan, mint a Quur Birodalom: egy társadalom, ami a szegényekből és az elnyomottakból lakmározik, valahogy úgy, mint az anya, aki felfalja a saját gyerekeit. A démonok és szörnyetegek esete egyszerű; mindig összeverődünk, hogy leküzdjük őket. De az igazi, az alattomos gonoszság az, ami hagyja, hogy hátat fordítsunk valaki más fájdalmának, és azt mondjuk, hogy hát, ez bizony nem az én dolgom.”

 

2. “- Hogy ki vagy te? Teraeth. Az apád idióta volt, egy bolond, és a tény, hogy az ő nevét vetted fel, nem az anyádét, azt jelenti, hogy te is idióta vagy, és bolond. – Doc szünetet tartott. – Vagy te arra gondoltál, hogy ki vagy valójában? Mert én azt is tudom. Ugyanúgy idióta és bolond.”

 

3.
“- Nem engem akartál. Hanem a tolvajt. Most mi legyen?
– Nem tudom. Mihez értesz?
– Hááát – felelte Csillag vontatottan –, bármikor szívesen lopok lovat.”

 

4. “– Az a legjobb abban, ahogy kinézek, hogy amikor egy kis cukiság utat keres az alsódba, nem kell azon tűnődnöd, vannak-e mögöttes szándékai. A válasz egyértelműen igen. “

 

5. “A dzsungelben nem vadásztak sárkánygyíkok, és a halászok sem végezték a dolgukat, ezeket a részleteket azonban könnyen figyelmen kívül lehetett hagyni, ha valaki egy óriási, öntelt, narcisztikus sárkány.”

 

6. “– Ártatlan… Az a hiszékeny szinonimája, ugye?”

 

7. “Hosszú másodpercekig nem válaszolt. Kezdett kínossá válni a csend, amikor végül megszólalt:
– Tudtam, hogy nem maradhatok le mögötted. – Teraeth elfordult. – Rossz fényt vetett volna rám.
– Kérlek, mondd, hogy nem az egód miatt akartál újjászületni!
– Dehogynem – felelte. – Ez vagyok én. Csupa gőg. Emellett utánad a feleségem is feltartotta a kezét, és nem hagyhattalak együtt titeket egy egész emberöltőig.”

 

8. “- Ha meg akarnál ölni, már bőven lett volna rá lehetőséged. – Intettem a matrac melletti kis nádasztal és -székek felé. – Minek köszönhetem a látogatást? Kicsit későre jár, én meg csöppet meztelen vagyok.”

 

9. “ – Kicsit drámaiak? Ezt mondjátok a Halálistennőnek szánt emberáldozatra? Nem azt, hogy hátborzongató vagy iszonytató? Csak… „egy kicsit drámai”?”

 

10.

“ – Szóval ne legyek hülye?
– Hohó! A fiúban van potenciál. Ha ezt nem felejted el, még életben maradhatsz.”

 

Nincs mit tenni, ha hív a végzet…
Egy dalnok inasaként Kihrin legendás tettek meséin nőtt fel. Közben tolvajként azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsön, és kijusson a Főváros nyomornegyedéből. Egyszer azonban rossz házat foszt ki, felfigyel rá egy démon, és az élete gyökeresen megváltozik.

Kihrin szorult helyzete magára vonja az egyik uralkodóház figyelmét, akik azt állítják, hogy ő a züllött hercegük rég elveszett fia, és maguk közé fogadják. Az ifjú, akinek az élete ezzel korántsem vesz örömteli fordulatot, belekeveredik új családja kegyetlen törekvéseinek hálójába, és hamar rájön, hogy rég elveszett hercegnek lenni egyáltalán nem olyan, mint a mesékben.

A helyzet csak tovább romlik, amikor Kihrin megszökik kincsekkel teli börtönéből. Megtudja ugyanis, hogy ő áll egy ősi, rettenetes jóslat középpontjában, és az istenektől a démonokig, a sárkányoktól a mágusokig minden oldal a saját céljai érdekében akarja felhasználni őt. Kihrin kénytelen szembesülni azzal, hogy a gyerekkorában hallott régi mesék elég sok mindenről hazudtak. Főképp arról, hogy a történet végén mindig a hős győzedelmeskedik.

De Kihrin talán nem is hős, hiszen nem az a végzete, hogy megmentse a világot. Hanem az, hogy elpusztítsa.