Fülszöveg: Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hatalmas hóvihar tombol. A házban nyomok után kutatva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy sikeres rockzenész legyen? És Anna hozzáment végül az egyetemi szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre eltervezték az életüket, megálmodták, hová is szeretnének jutni a harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, mégis hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek ezen az ismeretlen helyen? Csak az kavarja fel őket még jobban, amikor felfedezik, hogy az álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.

A regénnyel kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Megmondom őszintén, a könyvet a borítója alapján választottam ki, és csak utána olvastam el a fülszövegét. A címből és a borítóból kiindulva egy teljesen átlagos romantikus történetet vártam, azonban a fülszöveg ezt teljes mértékben megcáfolta. A történet elején a két főszereplő, Anna és Josh, egy (akkor még) számukra ismeretlen házban ébrednek fel. Emlékek nélkül. Nem emlékeznek arra, hogy hogyan és legfőképpen miért kerültek egy olyan helyre, ami a külvilágtól ennyire távol van. Ébredésükkor a telefon kijelzőjén meglátják az aznapi dátumot, ami 2025. február 1-jét mutat… Dolgukat nehezíti, hogy a hóvihar miatt az áram is elmegy. Anna és Josh rájönnek, hogy öt év teljesen kiesett az életükből, az emlékeik pedig nagyon lassan, de kezdenek visszatérni. Annáról kiderül, hogy hozzáment feleségül szerelméhez, Patrickhez, akivel már a családalapítás gondolata is felmerült. Patrick producerként dolgozik, általa ismerkedett meg Anna Joshsal, a MidLife Crisis nevű zenekar énekesével. A két főszereplő élete különböző, teljesen más múlttal rendelkeznek. Anna egy teljesen átlagos életet él, Josh pedig évek óta harcol azért, hogy zenekarát elismerjék, és sikeressé váljanak.

És Anna talán eddig a pontig volt szimpatikus a számomra. A lány életében először ellátogat egy zenei fesztiválra, ahol az együttes is fellépett. Anna a koncert után megkeresi a fiút, majd szépen lassan elkezd beleszeretni a zenészbe, ezzel pedig a lány egy érzelmi hullámvasútra kerül. Nem tudja lezárni a majdnem 11 éve tartó kapcsolatát, ragaszkodik férjéhez és régi életéhez, miközben titkos viszonyt folytat az énekessel. Anna akadályokba ütközik az élet minden területén, nem érzi magát sikeresnek, nem szereti munkáját, az életét unalmas találja, ezért új kalandokra vágyik.

Magamon is meglepődtem, de szerintem az elmúlt években ez volt a legelső regény, ahol nem a „rosszfiúnak” drukkoltam. Josh karaktere sem vált kifejezetten szimpatikussá számomra, nem adott rá okot a cselekedeteivel, hogy azzá váljon. Rengeteget dolgozott a sikerért, a szüleinek is meg akart felelni, de Anna bizonytalansága az ő lelki állapotának sem tett jót. Olvasás közben inkább Patricket sajnáltam, aki hosszú ideig semmit sem sejtett a felesége és a zenész kapcsolatáról. Arról inkább említést sem tennék, hogy milyen esemény kapcsán derült fény a titkos viszonyra…

Annak ellenére, hogy maga a történet nem lopta bele magát a szívembe, sőt Anna cselekedetein egyre többet bosszankodtam, a regényt mégsem tudtam letenni. Az írónő stílusa nagyon megtetszett, illetve kíváncsi voltam a történet folytatására, a regény végére is. Egészen a könyv végéig nem voltam biztos abban, hogy pontosan miért kerültek ők ketten az elszigetelt házba abban az embertelen időjárásban. Sajnos a csattanóban csalódtam egy kicsit, a történet vége hagyott bennem néhány kérdést, amikre nem kaptam választ. Nekem a regény vége emiatt egy kicsit zavaros volt, még az epilógus elolvasása után is egy kicsit lezáratlannak érzem.

Összességében tehát a történetet nem kedveltem kifejezetten, legfőképpen a főszereplők karaktervonásai miatt, nem lopták be magukat a szívembe, mégis a Kora február szerintem egy olyan regény, aminek kíváncsi vagy a végére, arra, hogy hogyan és miért esett ki 5 év az életükből. Mivel az írónő stílusa tényleg magával ragadott, terveim között szerepel, hogy a további regényeit is elolvassam az év során.

Köszönjük a támogatást a Dream Válogatásnak!