Értékelés · könyvmolyképző · magyar írók hete · projekt

Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!

TibiFülszöveg: Mernél szeretni, ha az időd lejárt?

Lilla már évek óta a halál árnyékában él.
Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.
Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…
Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.
Nem is sejti Lilla sorsát.
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.
Mi a jobb?
Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?
Éld meg a csodákat!

Habár több könyve is megjelent már, illetve a Prológuson is volt már belőle miniprojekt, most olvastam először Rácz-Stefán Tibor könyvét. Nagyon vegyes kritikákat olvastam/hallottam róla, ezért is voltam kíváncsi arra, hogy vajon én hogyan viszonyulok az író stílusához, humorához, regényeihez.

Lilla, a főszereplő halálos beteg, csontrákban szenved. Rengeteg különböző kezelésen, műtéten átesett már, azonban állapotán sajnos egyik sem segített. Édesanyja néhány évvel ezelőtt meghalt, hasonló betegségben, édesapja pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy lányát ne veszítse el. Folyamatosan konzultál Lilla orvosával, illetve újabb és újabb kezeléseknek jár utána, hogy lánya meggyógyuljon. A lány azonban rengeteget gondolkozott, és 18 éves kora után, amikor állapota már évek óta nem javul, egy következő műtét pedig valószínűleg tovább rontana betegségén, egy Fortepex nevű, a valóságban nem létező gyógyszer mellett dönt. Ez a gyógyszer ideig-óráig elveszi a beteg minden fájdalmát, azonban ennek ára van: a gyógyszert az idő múlásával egyre sűrűbben kell szedni, hatóideje napról napra csökken.

Lilla orvosa sok-sok vizsgálat után felírja a gyógyszert a lánynak, és biztatja arra, hogy teljesítse minden tervét. Lilla bakancslistája számomra pozitív csalódás volt, bármennyire is elcsépelt ötlet ez a téma.  A lány tudja, hogy alig pár hete maradt élni, ezért nem ír fel irreális, teljesíthetetlen pontokat a listájára. Olyan hétköznapi dolgokat szeretne csinálni, amik a betegsége miatt kimaradtak a kamaszkorából. Szeretne több időt tölteni az édesapjával, a nővérével és a legjobb barátnőjével is. Mindent megtesz annak érdekében, hogy szerettei küzdjenek az álmaikért, ne adják fel csak azért, mert szerintük elérhetetlen.

A történet maga két szálon fut, a bakancslistás pontok között Lilla múltjából tudhatunk meg egy-egy részletet. Ezek a betegségével kapcsolatosak, az elmúlt évek fontosabb eseményeibe nyerhetünk betekintést, a lány ugyanis naplót vezet évek óta. Ezek a fejezetek részletesek, nem csak általános infókat tudunk meg a betegségről, hanem érezhető, hogy az író komolyabban foglalkozott a témával, ez pedig sokat hozzátesz a történet komolyságához.

Természetesen a szerelmi szál nélkül nem lehetne teljes a regény. Lilla megismerkedik Noellel, aki a szomszédba költözött. A lány beleszeret a srácba, azonban a kezdetektől titkolja halálos betegségét és a gyógyszer súlyos mellékhatását a srác előtt. Lilla szeretne minél több időt tölteni vele, azonban fél, hogy túlságosan kötődni fog hozzá. Noel egy szerethető karakter a történetben, aki fél megvalósítani az álmait. Lilla biztatására kezd el komolyabban foglalkozni vele, és a regény befejezése után sokáig gondolkoztam azon, hogy fair volt-e vele szemben az, hogy Lilla eltitkolta halálos betegségét. A fülszöveg elolvasása után én arra számítottam, hogy sokkal nagyobb jelentősége lesz olvasás közben, de szerencsére nem így történt. Nem vált a könyv egy nyálas, romantikus történetté, sokkal inkább a családi szeretet került a középpontba.

A borítón megjelenő motívumok is feltűnnek a történetben, az orgona például többször is megjelenik visszatérő elemként a regényben. Mindennek megvan a helye, szerintem tökéletesen passzol ehhez a regényhez.

Az író humorával nem minden esetben tudtam azonosulni, néhány helyen erőltetettnek éreztem, főleg a regény első felében, illetve már a könyv első mondatát sem igazán értettem. „Tiktak.” Ez komoly? Így kezdődik egy olyan történet, aminek a főszereplője egy halálos betegségben szenvedő lány? Később is előfordul még néhány mondat, ahol megálltam egy-egy pillanatra, például ennél a mondatnál: „Keserűen döbbentem rá, hogy legalább olyan ügyesen hazudtam, mint a Pretty Little Liars hősnői. Pedig ők se piskóták…” Ki mond ilyet?

Ezek engem néha kizökkentettek a történetből, összességében azonban ajánlom mindenkinek ezt könyvet, főleg azoknak, akik számára a happy end nem létfontosságú egy-egy regény olvasásakor. A történet szereplői teljesen átlagosak, senkinek nincs szuperképessége vagy irreális tulajdonsága. Minden karakter szerethető, és könnyen azonosulni tudunk egy-egy tulajdonságukkal.

Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!


fanni_fischer_bio2019

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s