booktag · Extra tartalom · fantasy · projekt

Csillagtalan Tenger Book Tag

csillagtalan-tenger

Erin Morgenstern Csillagtalan tengere erősen szimbólumok köré épül, így természetesen nem bírtuk ki, hogy ne játszadozzunk el ezekkel az extráink keretében. Ha szeretnéd tudni, hogy neked melyik szerep jutna a 3 útból a regény világában, mindenképp csekkold a saját készítésű tesztünket is! Most azonban ugorjunk fejest a book tagbe, amit szintén ezek köré építettünk fel!

Korona: Kedvenc fikcionális uralkodód

Cersei: Cersei Lannister, mert saját magam én vagyok. Nem kell ezt ragozni.

Zhatria: Kedvenc uralkodóm a Hamis hercegből Sage, mivel tartom azt, hogy a legjobb uralkodó az, aki nem akar az lenni 🙂 Így válhat kevésbé mohóvá és hataloméhessé mint más uralkodók, akik viszont áhítoznak a koronára.

RavenS: Elsőre Rhy ugrik be az Egy sötétebb mágiából. Bár az első kötetben nem kedveltem túlzottan, kifejezetten a szívemhez nőtt a folytatásokban. Éljen a karakterfejlődés!

Szív: melyik könyv törte össze a szíved legutoljára?

Zsebi: R. M. Romero: Karolina és a krakkói babakészítő. Hihetetlenül szépen megírt, szívszorító történet. Eddig, idén ez volt a legmegrázóbb olvasmányom.

Liliane: Az Arctalan szerelem az egyik szereplő sorsa miatt. Komolyan, a regény miatta tetszett nagyon, erre…

SoSo: Propheta és Oculus… A.M. Aranth nagyon ért hozzá, hogy valamit összetörjön bennem a befejezéseivel, már ha lehet ezeket befejezésnek nevezni.

Madártoll: egy könnyed olvasmány

Timi: A legutóbbi könnyed olvasmányom, az Mészáros Dorka Kiszámolós című könyve volt. Annyira egyszerű a cselekmény, a nyelvezet, a stílus és úgy minden, hogy az embernek nem kell nagyon megerőltetnie magát olvasás közben.

Fanni: Leiner Laura könyvei. Bár elég régen olvastam tőle, az ő könyveit ide sorolnám.

SoSo: A legutolsó ilyen nekem a Vágymágusok volt, és bár fantasy, a vizsgaidőszakos romantikus dömpingem könyveinek hangulatát idézi. Könnyed mint a szellő, amely simogatja Rianna … na jó, inkàbb nem is folytatom.

Kard: szereplő, aki mindig kihúzza a főhőst a pácból

Cersei: A Harry Potterben az összes szereplő ilyen Harryn kívül. Még Malfoy is. XD

Zhatria: Aslan, a Narniából. Mindig pont jókor jó helyen bukkan fel, hogy fenéken harapjon pár rossz fiút vagy megmentse a gyerekeket.

RavenS: Brom. Az a szerencsétlen már csak el akarná tengetni nyugdíjas éveit, de Eragon mindig belemászik a legnagyobb katyvaszokba, és az öregnek kell a fülénél fogva kirángatnia belőle.

Méh: egy végkifejlet, amitől elakadt a szavad (csak semmi spoiler!)

SoSo: Azt a történetet érted ezalatt, amire annyira allergiás vagy, hogy feldagad tőle a fejem és megfulladok? Van pár 😂, de amit kimondottan szerettem és úgy állt el a szavam tőle az a Mákháború volt. Pont az tetszett benne, hogy azokat a lépéseket tette meg a főhős, amit hasonló érzésekkel mi is megtennénk, ha csak elméletben is néha. Szerintem pont ettől volt ő hiteles.

Fanni: Sally Rooney Normális emberek című regénye. Olvassátok el!

Zsebi: A Csillagtalan tenger befejezése , főleg az utolsó pár fejezet nagyon is “Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik” érzetű volt.

Kulcs: egy világ, amelynek ajtajához szívesen találnál kulcsot

Cersei: Narnia, ide nekem azt a ruhásszekrényt! Nehogy már a Fehér Boszorkány maradjon ki a buliból!

Zhatria: Új szerelmem a Medve és Csalogány, az orosz mesék világába kalauzol, oda nagyon mennék. Főleg mert ez a Morozkó (tél király) elég szimpi nekem. 😀

SoSo: Nem egy ajtón bemennék szíves örömest, de azt sajnos be kell vallanom, hogy a legtöbbön csak egy hetes nyaralás céljából. Nincs az az isten, hogy én ott maradjak mondjuk a Bronzváros világában, vagy az Oculuséban. Ahol viszont szívesen eltöltenék hosszabb időt, az nem más mint a Rengeteg c. Naomi Novik könyv tornya Szarkannal és erdejeivel. Nem tudom, mit mond ez el rólam, de biztos jó lehet fentről a kilátás.


Nos, ennyi lett volna a Book Tagünk és persze a válaszaink, de kíváncsiak vagyunk a tietekre is! Nyugodtan vigyétek és töltögessétek őket a saját blogotokon, csak annyit kérünk, hogy jelöljetek meg minket forrásként vagy írjátok meg nekünk a válaszaitokat Facebookon, avagy itt, a kommentekben!

bizbasz_bio_2019_v2

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s