Agave kiadó · Érdekességek · interjú · projekt

Interjú Erin Morgensternnel

 

csite

Nyolc évvel azután, hogy Erin Morgenstern elvarázsolta olvasóit a fantasztikus bemutatkozásával, az Éjszakai cirkusszal, a szerző visszatért egy új mágikus területre: egy ősi, föld alatti könyvtárba, ami tele van megszámlálhatatlanul sok történettel, ezeknek a lehetséges kimeneteleivel és egy rejtélyes tengerrel.

Az igényes és többszintű Csillagtalan Tenger áthidal műfajt és időt, hogy összefogjon mindent a kötött Hollóhátas sáltól kezdve, a babauniverzumon át azokon a történeteken keresztül, ahol szolgálattevők veszítik el nyelvüket, vagy éppen ahol a Sors és az Idő esik rizikós szerelembe.

A középpontban Zachary Ezra Rawlins áll, egy Haitin született jósnő introvertált fia, a történetkedvelő egyetemista, aki a nemek és a narrativitás (kerettörténetek) kutatója a modern játékokban. Egy téli napon felfedez egy régi, kétségtelenül író nélküli könyvet az egyetem könyvtárában, ami az Édes bánatok címet viseli. Döbbenten olvassa a sorokat, amelyekben gyerekkora egy eseményét látja leírva, vagyis a történet egy fiúról szól, aki talál egy festett ajtót egy sikátorban, de úgy dönt, hogy nem nyitja ki. (Ez egy ajtó a Csillagtalan Tengerhez, egy földalatti szentélyhez, ahol történeteket őriznek és ami ellen sötét erők munkálkodnak.)

Zachary egy küldetésre vállalkozik, azzal a céllal, hogy megkeresse a könyv és az arra festett szimbólumok – egy kard, egy kulcs és egy méh – értelmét. Átmerészkedik egy maszkos bálon, egy titkos klubon és egy újabb festett ajtón keresztül, míg végül leereszkedik Alice Csodaországban stílusban a szövevényes könyvtárba. Itt el kell döntenie, hogy bízik-e Mirabelben, a hely rózsaszín hajú őrzőjében, vagy Dorianben, a vonzó, ezüsthangú történetmesélőben, aki valamilyen módon kapcsolódik Allegrához, a hölgyhöz, aki a háborút vezeti a könyvtár ellen. Ezen felül további kihívást rejt számára az is, hogy rájöjjön, mit kell csinálnia a történetben és az életében.

A Massachusettsből származó Morgenstern a Goodreads oldal munkatársával, Catherine Elsworth hölggyel beszélt arról, hogy a tündérmesék, a mítoszok, és a videójátékok milyen hatással voltak a Csillagtalan Tengerre. [Ezt az interjút hoztuk el most Nektek.]

Goodreads: Annyi minden szerepel a Csillagtalan Tengerben. Ez egy kaland, egy románc, egy misztikum, egy szerelmes levél a történetekhez és a történetmesélésről, illetve ezek vizsgálata. Kíváncsi vagyok arra, hogy mi volt a kezdeti vezérelved, amikor először kellett a könyvről beszélni?

Erin Morgenstern: Egy kicsit nehéz bemutatni. Amennyire lehetett elkerültem ezt.
Amikor elkezdtem, egy olyan bemutatkozásom volt, ami nagy dolognak számít és ezután az emberek elkezdték várni ezt a könyvet. Szóval szükségem volt arra, hogy visszább lépjek és elgondolkodjak azon mit is akarok. Sok alkotáson dolgoztam, amiket végül nem fejeztem be és végül annál az ötletnél kötöttem ki, amit akartam, vagyis írni egy könyvet könyvekről.
Tehát írni akartam egy könyvet az írásról és a mesélésről és ez az alap ötlet az, amiért megírtam a Csillagtalan Tengert és ami egyedülállóvá teszi. Ahogy elkezdtem az írást az, sokkal többé dagadt fel, mint egy regény történetekről, mesélésről illetve azok különféle formáiról. Öt évbe telt az írása, szóval sokat változott a szöveg. Könyvet akartam könyvekről írni és végül ez átalakult egy könyvre különféle történetekkel.

GR: Azt mondtad régen, hogy először a helyszíneket találod ki és ezután a karaktereket, majd a cselekményt. Ez a Csillagtalan Tenger esetében is igaz?

EM: Teljesen. Először azt hittem, hogy a hely egy tényleges könyvtárhoz hasonló lesz de, végül több évtizeden át folyamatosan változott az alakja. Vicces, ahogy változott a fejemben, ami majdnem olyan alakú, mint egy cirkusz – a nagy, kör alakú bejáró, ami végül folyosókba ágazik el és ami telis-tele van könyvekkel. Szóval ez olyan, mintha egy cirkuszt a föld alá költöztetnél és teleraknál kötetekkel.
De hosszú ideje gondoltam már erre a helyre, korábban, mint Zacharyra, vagy másvalakire. Nem igazán gondolom, hogy bármelyik karakteremet kitaláltam volna már a hely felfedezésének pillanatában.

GR: Szóval mikor születtek meg a karakterek? Hogyan találtad ki vagy találtad meg Zachary alakját?

EM: Természetesen jelentek meg. Szükségem volt valakire… és Zachary megjelent az ajtójával együtt. Egy festett ajtó előtti gyermeket képzeltem el és egy korábbi tervben, amikor még próbáltam megformázni, kinyitotta azt. Ezután ezt elfelejtettem és lemondtam róla, mintha csak egy álom lett volna.
Amikor visszamentem dolgozni erre a tervre, izgatottabb lettem attól az ötlettől, hogy mi történik akkor, ha nem nyitja ki? Mi lenne akkor, ha abban a korban vagy, amikor leeshetnél egy nyúlüregbe vagy megtalálhatnád a kaput Narniába, de mégsem ragadod meg a lehetőséget, amikor lehetne? Mi lenne akkor, ha nem követnéd a nyulat az üregbe? A nyúl kísértene téged évekkel később? Gondolnál ezután még a nyúlra? És ez volt az a pont, amikor Zacharyt olyan karakterként képzeltem el, akinek gondolata az ajtó igazi természetéről vagy funkciójáról, igaz.

GR: Zachary karaktere nagyon megnyerő, mint egy introvertált személy, aki a történetek, videójátékok és a koktélok világába kerül. Hogyan találtad ki őt?

EM: Ó, ő csak olyan, mint én. Mindenki, akiről írok, hasonlít rám ilyen vagy olyan módon, de a srác legtöbb tulajdonsága olyan, mintha én lennék. Ő is a Smithre jár, ahol én is diplomáztam, szóval sokat merítettem közvetlenül az egyetemista tapasztalataimból.
Régen, amikor kisebb voltam, a szekrényemben olvastam, akárcsak Zachary. Teljesen introvertált vagyok. És ahogy írtam a könyvet, sokkal inkább beleestem a videójátékok világába, mint ahogy korábban.
Tudnék és már írtam is olyan emberek perspektívájából, akik nagyon nem hasonlítanak rám, de Zachary formálása épp ezért volt egyszerű számomra, mert úgy reagál az eseményekre, mint ahogy én is tenném.

tumblr_60e5478eb6c233ef3a184caaba41f6a4_e2ee7a7f_400

GR: Hogyan született meg a többi karakter?

EM: Egész korán tudtam, hogy Zachary lesz az a figura, akit követni fogok az egész könyvön keresztül, a hozzá való kötődésem miatt. A többi szereplő csak felbukkant körülötte. Mindig is ott volt egy kétes titkos társaság is a háttérben, de Allegra hosszú ideig nem kapta meg a nevét. Sokáig csak szőrmekabátos hölgyként emlegettem őt.
Nem készítettem jegyzetet és sosem terveztem, én csak többféle irányt írtam le és azt figyeltem hova lyukadok ki és ez néha a visszalépést jelentette. Szóval megvolt az antagonista társaság ötlete és ez az Allegra-specifikus dolgokban kötött ki.
Dorian sokat változott. Tudtam, hogy ő fontos azokban a korai, rendetlen színtereken, de nem tudtam, hogy milyen szerepet fog betölteni, míg nem lett a történet kicsivel könyvformájúbb. És ezután ezt mondtam „Ó, tehát végig ilyennek kellett volna lenned.”.

GR: Ez úgy hangzik, hogy amikor írsz felfedezel, amíg meg nem találod az érzésed szerinti igazi utat.

EM: Felfedező írónak tartom magam és nem igazán tudom előre, hogy mit fogok találni. Ez nem a leghatásosabb módja az írásnak, de úgy néz ki, hogy számomra működik, mert szeretem a kalandosságát. Szeretem nem tudni merre tartok, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy sokat dolgozom az újraírással. Végtelen mennyiségű lapokat írok tele és ezután vissza kell mennem és könyvformájúvá formáznom ezeket.
A Csillagtalan Tengernél két teljes vázlatot vetettem el majdnem egészében és ebben nincs benne az összes többi olyan dolog, ami már a vázlatokba sem íródott be. Szóval többet írok, mint amennyi végül bekerül a végleges változatba.

GR: A Csillagtalan Tenger hat kötetre bomlik szét, mindegyik címe egy-egy könyv címét jelenti a történeten belül. Hogyan döntöttél erről?

EM: Amikor elkezdtem, azt hittem egyszerű szerkezetűként tudom tartani, de ez nem történt meg. Egy könyv a könyvben szerkezetet követtem és sokáig csak Zachary kötete létezett, az Édes bánatok. És miután egy nagy, rétegzett történetté vált, szükséges volt, hogy utánajárjak a különböző részeinek is.
Szükségem volt háttértörténetekre (a történetekhez) és a legkönnyebb módja ennek az „Ó, mi lenne, ha mindegyik könyv benne lenne a könyvben? Mi lenne, ha ténylegesen felhasználnánk a történeteket és olvasnánk őket és ők saját maguk elkülönült dokumentumai lennének?” Megpróbáltam a számukat minimalizálni, de az egyik pillanatban egy nagyobb ugrás során három ilyen egységem is lett. Ezután viszont arra gondoltam, hogy „Nem, hat részre lesz szükség, mert több könyvünk is van.”.

GR: Élveztem ezt az elmesélési módot, vagyis azt, hogy úgy olvashatjuk és élhetjük át a történetet, ahogy a szereplők is teszik.

EM: Szeretem ezt és szerintem ez még inkább magával ragadó érzetet kelt, mert azzal a cselekvéssel tudsz azonosulni, mint amit a karakter tesz a könyvben. A vázlat sokat változott, de egy vonása kezdettől fogva nem, már akkor sem, amikor még azt sem tudtam, hogy egyáltalán miről fogok írni. Az egymásba ágyazott történetek már akkor is léteztek, mert ez volt az, amiről írni akartam: az az ötlet, amit olvasol és utána kiugrasz a karakterhez, aki azt olvassa, amit korábban te is.

GR: A könyvtárban egy alaposan kidolgozott, órára hasonlító szerkezet található, ami engem Herr Thiessen órájára emlékeztetett az Éjszakai Cirkuszból. A két regény között van bármilyen kapcsolat?

EM: Valaki már kérdezte tőlem ezt és azt válaszoltam, hogy igen, mivel úgy gondolkodom, mint Stephen King, vagyis minden, amit írok, egy univerzumban található, egy világon belül és az összes mágikus rendszerem hasonlítani fog egymásra.

GR: Az írásod szeszélyes és játékos, de ott van benne a sötétség és a kegyetlenség is – emberek elveszítik a fejüket, szemüket, nyelvüket, stb.

EM: Szeretem a mesei kegyetlenséget, mert ha megnézed a régi típusú mesék egyáltalán nem finomkodóak, de ruházd fel őket a történetmesélés egyik módjával és egyből megfelelőek lesznek. Az egész akkoriban kezdett összeállni, amikor még az első lapokon dolgoztam. A férjemhez fordultam (ez pár évvel ezelőtt történt) és megkérdeztem „Kivághatom-e valaki nyelvét mondjuk a tizedik oldal környékén?”. Ő így válaszolt „Igen, tedd azt.”. Válaszként ezt kérdeztem: „Nem sok ez egy kicsit?”. Ő pedig: „Nem.”.
Ez a sötétség ad egyfajta érdekes feszültséget bármi is történjen a lapokon. A könyv legtöbb része a történetek és a mesélés körül mozog és szükség volt egy kiélesedettebb, túlzóbb érzetre, aminek a hatására minden élesebbnek és még veszélyesebbnek tűnik. És így a sötétség és a kegyetlenség mesei módon társult a történethez.

GR: Mondanál pár szót arról, hogy a videójátékok milyen hatással voltak a könyvre?

EM: Volt egy időszak, amikor a könyv írása leállt egy kicsit és igazán nem tudtam, hogy mit akarok vele kezdeni. Szeretem azt mondani, hogy van input és output módom, vagyis megcsömörlöttem a sok írástól, mert egyszer sokat írtam, utána pedig egy ideig semmit és csak olvastam, kimozdultam és figyelemmel követtem más médiákat. Az Éjszakai Cirkusz megjelenése után nem sokkal kezdtem el jobban foglalkozni a videójátékokkal, mert nem tudtam a szavakra nézni. Szükségem volt valami más elfoglaltságra az olvasáson kívül.
A férjem vezetett be ebbe a világba. A Skyrim volt az első, ami igazán megfogott. Utána pedig a Dragon Age: Inkvizíció volt az a nagy cím, amibe nagyon belemerültem. Elágazó narratívája van, ahogy sok más nagyszerű RPG-nek is, ahol te választod ki az utat és ez befolyásolja a történet folyását. Narratív nézőpontból tekintve, a válaszd-a-saját-utad pillangó hatás fantasztikus. Mindig meglep, hogy milyen kevés szerző játszik, mert történetmesélési aspektusból tekintve ezek a játékok lehengerlőek. Amikor a Csillagtalan Tengeren dolgoztam, engem megigézett az az ötlet, hogy egy történetnek többféle lehetséges kimenetele legyen, mivel egy játékot én játszhatok egy módon, valaki más pedig játszhat egy másik módon és akkor így melyik lesz az igazi történet? Ez még nagyon technológiai újdonságnak számít, de közben pedig egyúttal réginek is tűnik, gondoljunk például a mítoszok különféle változataira vagy a tündérmesékre.
Szerettem volna ezt az érzetet adni a könyvben is, még ha nem tudtam a megfelelő válaszd-a-saját-utad formába önteni. Viszont azt szerettem volna, hogy úgy érződjön bármely ponton, hogy Zachary mást is választhatott volna, más következménnyel.

tumblr_e82972aec173feb38a6322fdf9c6a9a8_9306ed7b_400GR: Hogyan hatott rád írás közben az Éjszakai Cirkusz sikere, illetve a tény, hogy az emberek várják az újabb könyved?

EM: Megpróbáltam ezt kizárni. Mármint, ez majdnem lehetetlen volt, mert minden nap megkérdezte valaki a Twitteren, hogy „Mikor jön a következő regényed?”. De az segített, hogy 2016 nyarán elvonultam az erdőbe és két évig nem volt sem kábelem, sem internetem – 2016-tól 2018-ig egy érdekes időszakom volt, pont azért, mert nem voltak ezek elérhetőek számomra.
Más dolog úgy írni, hogy tudod, hogy az emberek várják, szemben azzal, amikor az Éjszakai Cirkuszt írtam és senki nem tudta, hogy ki vagyok, nem tudta senki, hogy jönni fog és így ennek megfelelően, figyelmeztetés nélkül jelent meg.
Ehhez a könyvhöz viszont szükségem volt a burok visszarakására, akkor is, ha ezt mesterségesen kellett elkészítenem. Hullámvölgyeken mentem át, volt, amikor nehezebb volt, de próbáltam tudatosan hozzáállni, mert az embereknek már adott volt az Éjszakai Cirkusz, mint referencia pont és ez volt az én nagy lehetőségem arra, hogy jobban kiterjesszem annak a fogalmát, hogy milyen is egy Erin Morgenstern könyv.
Azt is tudtam, hogy akarok bele egy kis esztétikát, mert ez természetes az én stílusomban. Az embereket megfogta az Éjszakai Cirkusz kinézete és színsémája, szóval itt is akartam valami hasonlót. Ez az egyik oka, hogy folytattam a szimbólumok használatát újra és újra, a méhet, a kulcsot és a kardot, habár végül felforgattam egy kicsit a fontosságukat és a jelentésüket. De tetszett az az ötlet is, hogy a könyvnek meglegyen a maga vizuális nyelve.

GR: Téli könyvként jellemezted a regényt. Miért fontos, hogy ebbe az évszakba helyezted el?

EM: Sok dolog miatt. Már a kezdettől fogva nagyon barátságosnak, kényelmesnek érződik és elszigetelt, földalatti hangulatot kelt. Elkezdtem viccelődni magamban azon, hogy a cirkusz olyan őszies, eszembe juttatja a karamellás almát és a lábunk alatt ropogó avart. Emiatt szinte teljesen természetesnek tűnt, hogy írok egy téli könyvet is. De minél jobban belemerültem, annál inkább vált ez egy folyamatos témává. Miután Zachary karaktere végleges formát öltött, megtetszett annak az ötlete, hogy a campuson január van, eközben mindent beterít a hó és annak a csendessége. Ez az elképzelés nagyon jól illett a könyv hangulatához, mivel azt sugallja, hogy „nyugodj meg, maradj csendben és gyere közelebb, hallgass meg egy történetet”. A téli környezet egy olyan meghitt hangulatot áraszt, ami nagyon jól illik a könyvhöz és abban is segített, hogy felhasználhassam a havat, a szelet és a viharokat motívumként. Legközelebb egy tavaszi könyvet kell írnom.

GR: A kötet vége – spoilerek mellőzésével – lehetőséget ad az egyik karakternek a további kalandokra. El tudsz képzelni egy folytatást a Csillagtalan Tengerhez?

EM: Nem tudom. Ez emlékeztet engem arra, hogy az emberek állandóan azt kérdezik, hogy az Éjszakai Cirkuszhoz írok-e egy folytatást. Nem fogom azt mondani, hogy „Nem, soha.”. Mármint, A szolgálólány meséjének is érkezett folytatása. Elképzelhetőnek tartom, hogy meggondolom magam és fontolóra veszem, de szeretem azt az érzést, hogy „ez a könyv, és ez a történet, és ez önálló, és kézbe lehet venni, és ez még mindig tart valamerre.” Szeretem azt gondolni, hogy ezek a karakterek még mindig itt vannak és a történetük folytatódik. Nem tudom, hogy le fogom-e írni valamikor, de azt sem mondom, hogy sosem fogom.

GR: A Csillagtalan Tenger több irodalmi utalást is tartalmaz. A Rozsban a fogó, A kis idegen, Az aranypinty, Az Édentől messze, A nagy Gatsby, Ahol a vadak várnak című műveket és a Harry Pottert természetesen. Biztos szórakoztató volt beleszőni a regénybe a kedvenceid többségét.

EM: Néha túlzásokba esek, emiatt valahol a könyv fele után már nincs több ilyen, kivéve akkor, amikor az olvasó visszatér Kat [Zachary barátja] elbeszéléséhez. Mert ez az a pillanat, amikor Zachary külső megfigyelőből a saját történetébe került át, szóval nincs több referencia más történetekből.
De tényleg érdekes volt. Az Algonquines irodalmi maszkos partinál szórakoztató volt ott ülni és megpróbálni kitalálni, hogy az emberek mit viselnének ha ez egy igazi rendezvény lenne és a legtöbbjük az én személyes kedvenc referenciámmá vált.

GR: Korábban azt mondtad, hogy nincs különleges rutinod az íráshoz. Ez változott azóta?

EM: Nem, szerintem nem. Nem vagyok a „mindennap író” szerző, sosem voltam az. Szerintem az a fontos, hogy mindennap gondolj a történetedre, ami nem ugyanaz, mintha szavakba öntenéd őket, de ezáltal is benne leszel. De az is értékes lehet, ha hátrébb lépsz.
Korábban beszéltem az input és output módomról, azaz hogy hullámokban írok. Írok egy kicsit, majd semmit és utána megint sokat. Nem dolgoztam ki semmilyen rutint azóta sem. Elfogadtam azt a tényt, hogy nem vagyok koránkelő típus. Egyszerű feladatokat csinálok reggelente, ami nem igényel teljes szellemi erőbedobást. Ezzel szemben délután, este és késő este működöm, akkor szoktam írni. Különösen amikor vázlatot írok, fent szoktam lenni hajnali háromig és csak írok és amikor másnap ránézek, csak azt mondom, hogy „Ó, ez nagyjából jó, szerintem.”.

GR: Tudod, hogy mit szeretnél következőleg tenni?

EM: Óvatos vagyok. Ahogy mondtam, azon gondolkodom, hogy írnom kell egy tavaszi könyvet és tudom, hogy a hangulatát tekintve hogyan akarom ezt megoldani. De ez gyerekcipőben jár még, mert még oldalaim sincsenek hozzá. Ötleteim vannak és most, hogy a Csillagtalan Tenger promóciójába kezdtünk, nehéz megtalálni az egyensúlyt felé. Bele kell nyugodnom, hogy nem fogok tudni az ősszel már sokat írni, vagy az is lehet, hogy egyáltalán nem. Szóval hagyom érlelődni.

GR: Készen állsz az ilyen típusú bemutatókra újra? Az Éjszakai Cirkusz népszerűsége biztosan megváltoztatta az életed.

EM: Igen, egy kicsit, bár már annyira régen volt, hogy most meg kell próbálnom visszatérni hozzá. Egy könyv expón vettem részt tavasszal és most értem vissza a San Diego-i Comic-Conról, ami sok volt egy kicsit. Az egyik pillanatban az egyik újságíróval sétáltam a dedikálásom előtt az egyik szinten, amikor megkérdeztem, hogy „Mi ez a hatalmas sor?”. Az újságíró pedig így válaszolt „Ez a te sorod.”. Azt hittem, hogy viccel, míg el nem értük az elejét és kiderült, hogy tényleg az én sorom volt. Szóval ez sok, és egyrészt nem vagyok hozzászokva. Másrészt viszont, korábban már részt vettem ilyenen, habár úgy gondolom, hogy ez teljesen más szintű lesz az Éjszakai Cirkusz időközbeni terjedése miatt. Volt olyan összejövetelem az Éjszakai Cirkuszhoz kapcsolódóan, ahol tizenketten vettek részt. Mostanában viszont nem gondolom, hogy lesz olyan találkozóm, ahol csak tizenkét ember vesz részt.
Igazán csodálatos élmény, hogy amikor kimegyek, olyan embereket látok, illetve beszélek velük, akik úgy általában lelkesek a könyvek és az én írásaim iránt. Máris vannak olyanok, akik Csillagtalan Tengeres tetoválásokat varrattak magukra! Ez a legnagyobb bók, amit el tudok képzelni. Nagyon izgalmas és alázatos és nagyon hízelgő, ahogy az emberek reagálnak a dolgokra, mert általában csak magamnak írok. Megpróbálok nem gondolni arra túl sokat, hogy az emberek hogyan fognak reagálni rá. Csak ülni akarok egyedül és elmesélni a történetet a tőlem telhető legjobb módon és ezután kiereszteni azt a világba és nézni, hogyan sikerül ez. És ezek az emberek már lelkesen válaszolnak is rá. Ez főleg azért nagy dolog számomra, mert túl kellett jutnia azon az akadályon, hogy ne kerüljön az első regényem sikeres bemutatójának árnyékába. Több ember is mondta nekem, hogy jobban tetszik nekik (mint az Éjszakai Cirkusz), és ennek nagyon örülök.

GR: Utolsó kérdés: Azt mondtad, hogy egy nap szeretnél egy videójátéktörténetet is írni. Ez továbbra is cél?

EM: Szeretnék. Egy kissé tartok tőle, mert magányos íróként tevékenykedem, de valami van az elágazó narratívákban, ami szépen illik az elképzeléseimhez.
Tetszik az az ötlet, hogy különféle narratívákat alkotok, amikhez megírom a különféle lehetőségeket és ez egy tökéletes formája a felfedezésnek. Ezt akartam a regényben is alkalmazni, mármint, ezt tettem, de a regény formájából adódóan megvoltak a maga korlátai és nem lennének ilyen problémák, ha játékba helyezném ezt. Szóval nem vagyok biztos benne. Megosztottam ezt a világ számára, kiírtam Twitterre, ahol mindenki leírhatja a „mindennapi vágyait”. Ez határozottan olyasvalami, amit el szeretnék érni valamikor. Bármennyire is szeretem ezt az ötletet, jelenleg nincs olyan történetem, ami igazodna ehhez az elképzeléshez. Biztos vagyok benne, hogy egyszer csak megmutatja magát és azt fogom rá mondani, hogy „Ó, te vagy az, akiből játék kell, hogy szülessen.”.

Az interjú forrása

liliane_bio

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s