Ahogyan a csoport tagjai, úgy én is itthon vagyok, ha lehet, nem mozdulok ki, ezért úgy döntöttem, hogy kiválasztok klasszikus regényeket, amelyeket el szeretnék olvasni még 2020-ban. Tudjuk, hogy a könyvtár ebben a nehéz időben nem áll rendelkezésemre, ezért összeszedtem azokat, amelyek itthon megvannak nekem, s valamiért már régóta szeretném őket elolvasni.

1., Stendhal: Vörös és Fekete

Ezt a könyvet még emelet magyarra kellett volna elolvasni, de sajnos én lusta voltam, aztán mikor eljutottam 100 oldalig, már nem foglalkoztunk a regénnyel. Csakhogy az a 100 oldal zseniális volt, legalább is nekem tetszett. Ám a könyvet a szobatársam adta kölcsön, aki könyvtárból vette ki, így sajnos le kellett mondanom arról, hogy tovább olvassam. Aztán ahogy telt az idő, elfeledkeztem Stendhal művéről, majd egyszer, már Budapesten megtaláltam röpke 300 forintért a könyvet, s meg is vettem. Ez körülbelül három éve történt, a regény azóta parlagon hevert. De majd most!

FÜLSZÖVEG: Életében ​kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a – korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.

2., Falubert: Bovaryné

Az abszolút Jolly Joker, ha a szabad függő beszéd akár csak megemlítődik – bárhol is. Szintén az emelt magyaron találkoztam a könyvvel, később pedig valami 20 forintért vettem meg. Azonban, ami emlékeztetett rá, hogy én ezt már el akartam egyszer olvasni, az a Bátrak földje című magyar telenovella volt, ahol Jozefin méltóságos asszony – kedvenc karakterem – ezt a kötetet olvasgatta.

FÜLSZÖVEG:  „Emma Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek – hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle.”

3., Jókai Mór: A tengerszemű hölgy

Jókait személy szerint nagyon kedvelem, így nem kérdés, hogy mivel még elég keveset olvastam tőle, szeretnék ebben az időszakban egy rövidebb olvasmányt. A választás A tengerszemű hölgyre esett, kíváncsian várom, hogy mit tartogat ez a regény.

FÜLSZÖVEG: Egy nő, akinek szeme tengerszem, a csodát jelenti a szemébe pillantó férfi számára. A csoda pedig birtokolhatatlan. Erzsike szédelgők, csábítók, kerítők prédája lesz, férfiaké, akiket nem érint a csoda. Utolsó férjét megöli, és a márianosztrai fogházban fejezi be életét. Mi történik egyetlen méltó hódolójával? Az ő sorsa nem tragikus. Humora sosem hagyja cserben, szenvedélyesen érdekli a történelem és a politika, leköti az írás. Egyébként Jókai Mórnak hívják. Jókai önéletrajzi ihletésű, öregkori remekét nyújtjuk át az olvasónak.

+1 Stendhal: A pármai kolostor

Valamikor, réges-régen láttam a filmet, de már semmire sem emlékszem belőle szinte, úgyhogy először szeretném elolvasni a könyvet, majd újra megnézni a filmet. Arra azonban tisztán emlékszem, hogy nagyon szerettem. Jók voltak a jelmezek, szép volt a képi világ.

FÜLSZÖVEG: Stendhalnak, ​aki a Vörös és feketével kezdte regényírói pályáját, A pármai kolostor öregkori, utolsó, legérettebb remekműve. A maga korában kevesen értették meg, de e kevesek közt nagy vetélytársa, Balzac, így nyilatkozott róla: „Stendhal olyan regényt írt, amelynek minden fejezetében a fenséges szólal meg!… Csak lángész teremthette meg ezeket a helyzeteket, eseményeket, újra és újra feltáruló bonyodalmakat – egy zsarnok udvarát!… Nagyszerű, szellemes, szenvedélyes és mindvégig igaz mű!… Micsoda könyv! A szenvedély nagy kiáltásait halljuk majd minden oldalán!”

„A pármai kolostor mindenekelőtt a tizenkilencedik század nagy regénye, a szabadság és a boldogság követelése a szent Szövetség, Európa akkori Atlanti Paktuma korában” – írta róla legutóbb Aragon. A Pármai kolostorban csodálatos egységben találkozik Stendhal társadalmat leleplező kritikai realizmusa és páratlan romantikája, mely ártatlanságukban és romlottságukban egyaránt elragadó nőalakokban és varázslatos olasz tájakban bontja ki az öreg Stendhal szenvedélyes és mégis szemérmes líráját, végső vallomását az életről és a világról. Stendhalnak ezt a regényét is Illés Endre fordítói művészete hozza közel a magyar olvasóhoz.

Nektek melyik klasszikus lesz az, amelyiket elolvassátok? Írjátok meg nekünk Facebook oldalunkra vagy ide kommentben, s beszélgessünk egy jót!