Agave kiadó · ajánló · Értékelés · Új megjelenések · Disztópia

Énekesmadarak és Kígyók balladája értékelés

Már nagyon vártam, hogy végre olvashassam az előzmény kötetet, hiszen az Éhezők Viadala nagyon meghatározó történet volt számomra. Emiatt a trilógia miatt kezdtem el disztópiákat olvasni, és szerettem meg a műfajt. Szóval tele voltam gondolatokkal, miről írhat majd Suzanne Collins? Bevallom, egy Haymitch könyvnek örültem volna, de Snow elnök is nagyon izgalmasnak ígérkezett. 

Az előzmény regényekkel az a baj, hogy van már egy elképzelése az embernek róla és amikor nem azt kapja, amit várt volna, akkor rossz szájízt hagy maga után a regény.

Sajnos most is ez történt, így eleinte nehezen barátkoztam meg a történettel. Később szerencsére átlendültem ezen és magával tudott ragadni. 

Agave kiadó 2020 Budapes, 448 oldal

A világ felépítése most is nagyon tetszett, Collins hozta a megszokott színvonalat. Rengeteg új információt kaptunk Panemről és a Kapitóliumról. Szívesen olvastam volna még ennél is többet ezekről, de az már a történet cselekményét vitte volna félre. Nagyon tetszett, hogy sok háttér mondanivalót csempészett bele az írónő. Szó esett rasszizmusról, demagógiáról, zsarnokságról, kihasználásról, erkölcsről, mérhetetlen szegénységről és ezek következményeiről. 

Egy önérzetes kislány odamasírozott melléjük, és a ketrec oszlopán lévő táblára mutatott. – Az van odaírva, hogy „Kérjük, ne etessék az állatokat”.
– De ezek nem állatok – felelte Sejanus. – Ezek gyerekek, olyanok mint te vagy én.
– Nem olyanok, mint én! – tiltakozott a kislány. – Ők körzetiek. Ezért van a helyük a ketrecben!”

62. oldal

Szerintem ez azért remek, mert sokszor elzárkózunk a napjaink valóságától, történéseitől vagy egyszerűen csak nem akarunk vele foglalkozni. Viszont egy fantasyn keresztül sokkal egyszerűbben be tudjuk fogadni és utána – lásd, én is – elkezdünk gondolkozni, párhuzamokat vonni. Az ilyen és ehhez hasonló könyvek tanítanak is, nem csak szórakoztatnak és ideálisak beszélgetések kezdeményezésére. Hiszen a könyvbeli dolgokról beszélünk, az ottani kitalált szereplőkről, szituációkról, így nem tudja elhomályosítani az értékítéletünket a belénk nevelt társadalmi, szülői gondolatok. Utána pedig mindenki levonhatja a tanulságot meg a maga gondolatait belőle.

Ez a része a könyvnek igazán nagyon zseniális, amivel viszont nem voltam kibékülve, az maga a cselekmény, hogy merre is haladt a könyv. Szerencsére a végén összeállt a kép, de útközben nagyon aggódtam: mi lesz ebből?

Collins egy olyan szerelmi szálat hoz be, ami nekem egyáltalán nem illik Snow jelleméhez. Persze nem azt mondom, ő nem lehetett szerelmes, de nem így. Egyszerűen nem volt jól felépítve és megírva. Bele lehet magyarázni a dolgokat, meg alátámasztani, de az már a te saját agyad érdeme – ami kitölti a hézagokat – nem a könyvé.

Collinsnak határozottan nem az érzelmi töltet az erőssége, habár nem így élt az emlékeimben. A baj az, hogy nem csak magával a szerelmi szállal, hanem a szerelem tárgyával is gondban voltam. Főszereplői magasságba emelt egy mellékszereplőt, ezáltal eltolta a hangsúlyt és felesleges köröket futott a cselekmény. Lucy Gray fontos, nem azt mondom, hogy nem, de véleményem szerint meg kellett volna maradni egy erős mellékszereplőnek. A könyvben viszont ez átfordult, és ezzel nekem nagyon izzadságszagúvá vált.

Akik a valódi főszereplők, azok Snow és Sejanus. A két fiú körül forog igazán a történet, ők a mozgatórugói a regénynek. Teljesen ellentétesek, tűz és víz, amit az írónő remekül jelenített meg. Meg merem azt is kockáztatni, hogy Sejanus nem igazi személy, hanem úgymond az érem másik oldala, a Snowban dúló belső konfliktusnak a külső megjelenése. Persze létezett, de egy elvontabb szinten, ők egy ember két fele, a lelkiismeret jobbik és rosszabbik része.Tudjátok, amikor a kisördög és a kisangyal sugdos a füledbe a válladról. Ők is pontosan ezt személyesítették meg számomra. Küzdöttek, összefogtak, szerették és gyűlölték is egymást, majd az egyik győzedelmeskedett a másik felett. Ezt megerősíti az is, hogy a végén az egyik fiú át is veszi a másik helyét, ezzel megszüntetve az erkölcsi dilemmát is. 

Ez a vívódás, ez a kicsit “nézzünk jobban mögé”, “lássunk át a regény cselekményén” gondolatiság végigfut a könyvön és rettenetesen élvezetes.

Ami nem engedte, hogy felhőtlenül rajongjak a regényért, az Lucy Grayen kívül a folyamatos – nekem már túlzó – visszautalások voltak az eredeti trilógiára. Egyrészt rengeteg dal volt benne, én úgy éreztem csak azért, mert előzőleg sikert arattak, nem pedig mert tényleg szükség volt rá. Aztán ott volt a fecsegőposzáta. Értem mi a lényege, hogy szimbólum ez is, de kicsit túl lett tolva ez is. Ott telt be a pohár, amikor szilvás bárányragut ettek. Ha emlékeztek Katniss ezt szerette a legjobban a Kapitóliumban, és küldtek neki belőle az Arénába. Szóval, lehet ezzel az volt a cél, hogy a kis “mini visszaemlékezés utalások” megmosolyogtassanak, de nálam pont az ellenkezőjét váltották ki. Sajnos, nagyon az érződött ezekből, hogy biztos sikerre akarnak menni, és emiatt legyen tele olyan elemekkel, ami köti a trilógiához. Ami egyszer már bevált az másodszorra is beválik, nem igaz? Pedig szerintem kár érte, mert a történet önállóan is megállta volna a helyét, és a javára vált volna, ha ezeket az elemeket kicsit tompítják és nem próbálják az eredeti trilógiához láncolni minden kis eldobott megjegyzéssel.

Összességében, vegyes érzelmeket váltott ki bennem az Énekesmadarak és kígyók balladája. Voltak benne nagyon idegesítő dolgok, de közben ott volt a rengeteg párhuzam, utalás a mi világunkra, ami pedig borzasztóan tetszett. Voltak karakterek, akiktől a falra másztam és voltak, akiket imádtam.

Ahogy telik az idő, úgy viszont csak a könyv mondanivalója marad meg egyre inkább, ami tényleg annyira megfogott, hogy pozitív irányba billen a mérleg a regény elbírálásánál. 

Nagyon kíváncsian várom a véleményeteket a regényt illetően. Rengeteg mindenről lehetne még beszélni, írni, de akkor itt ülhetnénk egy hétig is.

Szerintem mindenképp érdemes elolvasni, már csak az üzenete és a benne elrejtett gondolatok miatt is. Csak a bosszúságok felett kell szemet hunyni.
A könyvet itt tudjátok megvenni.

Könyv mondanivalója: 5*

Cselekmény: 4

Szereplők: 3

Kedvenc szereplő: Dr. Gaul

Legidegesítőbb szereplő: Lucy Gray

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak.

Énekesmadarak és Kígyók balladája értékelés” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Jajj de örülök, hogy Lucy és a szerelmi szál nem csak engem idegesített! Összességében sok minden tetszett a könyvben, de egyetértek, volt több bosszantó apróság, a dalok például egyértelműen. A trilógiában még érződött, hogy megvolt ezeknek a szerepe, de itt nagyon díszítőelem szaguk volt.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s