Fülszöveg: Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.
És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert.
Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.
Senki, kivéve Cartert.
Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.
Ismerd meg Sloan példaértékű sorsát!
Colleen Hoover az egyik kedvenc írónőm, és kíváncsi voltam arra, hogy mit jelent nála az, a Too late egyáltalán nem hasonlít stílusában a többi regényéhez. Már az első pár oldal elolvasása után egyértelművé vált számomra, hogy ez valóban más, de fogalmam sem volt róla, hogy pontosan mit is szeretne ebből kihozni.
A történet főszereplője, Sloan a kívülállók szemében valószínűleg csak egy főiskolás lánynak tűnik, aki élete szerelmével, Asaval él együtt. A lány története azonban nem ilyen egyszerű. Sloan évek óta nem tartja édesanyjával a kapcsolatot, testvére pedig súlyos betegsége miatt egy intézetben nevelkedik. Ahhoz pedig, hogy az ő életét finanszírozni tudja, Asa segítségére van szüksége. A srác drogkereskedéssel foglalkozik, barátnőjét pedig nagyon félti, a sajátos módján szereti. Egyetlen srácnak sem engedi, hogy akár csak ránézzen, miközben ő naponta hív fel magához alkalmi partnereket. Sloan szabadulni szeretne a bántalmazó kapcsolatból, azonban testvéréért bármire képes. A főiskolán megismerkedik egy sráccal, Carterrel, akivel rögtön szimpatikussá válnak egymás számára, azonban a lány nem számít arra, hogy Carter az Asa által fenntartott „átjáróházba” költözik. A történet itt kezd bonyolulttá és egyre durvábbá válni.
Őszintén szólva nekem nagyon vegyes érzelmeim vannak a történettel kapcsolatban. Szerintem nem ez lett Colleen Hoover legerősebb regénye, azonban magát a témát nagyon fontosnak tartom és azt, hogy erről beszélni kell. A történet azért is különleges, mivel az írónő nem papíralapú kiadásnak tervezte, hanem blogbejegyzésként publikálta először. A fejezetek sorrendjét megtartotta, emiatt viszont számomra néha zavarosnak és talán túl gyorsnak hatott.
Talán pont a blog típusú fejezeteknek köszönhető, de a karaktereket személy szerint én rendkívül kidolgozottnak tartottam. Sloan egy erős, bátor nő, aki mindent megtesz az öccséért. Pont emiatt viszont saját magát nem becsüli, nem mer kilépni kapcsolatából az esetleges bizonytalan jövő miatt. Nem törődik azzal, hogy neki milyen élete van Asa mellett, egyedül a testvére támogatása jelenti számára az egyetlen biztos pontot az életében, egészen addig, amíg Carter fel nem bukkan az életében.
Asa egy rendkívül érdekes karakter nehéz múlttal. Többek között sajnos ennek is köszönhető az, hogy sajátos elképzelései vannak a világról, annak működéséről. A maga módján ugyan, de szereti Sloant, mégsem bánik vele megértően, szeretetteljesen. Ezzel szemben Carter egy teljesen más karakter, teljesen más a kapcsolata Sloannel, máshogy gondolkozik a világról. Ennek ellenére első körben a lányt nem győzi meg, hiszen hazudik életéről, munkájáról annak érdekében, hogy lebuktassa Asat és bandáját. Ehhez viszont neki is ehhez a társasághoz kell tartoznia, a srác házában kell laknia. A regény előrehaladtával azonban kezdi felfedni valódi énjét, és megmutatja, hogy ő nagyon más, mint a többiek.
A Too Late számomra igazán elgondolkodtató és meglepő volt az írónő tollából. Olyan témát dolgoz fel, ami sajnos manapság inkább tabunak számít, vagy legalábbis kevés érintett beszél róla. Emellett pedig Colleen Hoover sajátos stílusa (amit imádok) is megjelenik a könyvben, így hiteles tudott maradni.
Összességében bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik az írónő regényeit, de mégis kíváncsiak tőle valami újra, nem megszokottra! Colleen Hoover kihangsúlyozta, hogy 18 év alattiaknak nem ajánlja, és én ezzel teljes mértékben egyet értek, nem feltétlen való a tizenéves korosztálynak a Too Late.
Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!