Fülszöveg: Néha mindent kockára kell tenned, hogy megtaláld a boldogságot…
Andrew napjai kissé komoran telnek. A munkája cseppet sem szívderítő: magányosan elhunyt emberek rokonait kutatja fel. Szerencsére szerető család várja otthon, hogy elfeledtesse vele a mindennapok gondjait. Vagy legalábbis a munkatársai ezt hiszik.
Andrew soha senkit nem akart félrevezetni, egy gyenge pillanatában mégis családot füllentett a kollégáinak. A képzelgés egy feleségről és két gyerekről menedék számára magányos hálószobájától, ahol egyetlen társaságát az Ella Fitzgerald-lemezei jelentik. Egy nap azonban új alkalmazott érkezik a céghez, Peggy. A lány úgy felpezsdíti Andrew-t, akár a friss szellő, és kibillenti a nyugalmából. Peggy tudomást sem vesz a falakról, melyeket Andrew saját maga köré épített, és barátságával szép sorban ledöntögeti őket.
Andrew-nak választania kell: elmondja az igazat és kockáztatja a barátságát Peggyvel, vagy éljen továbbra is magánya biztonságában?
Richard Roper regénye arra tanít, hogy ragadjuk meg a élet nyújtotta lehetőségeket akkor is, ha félünk, hisz a boldogság ritkán hullik az ölünkbe magától. Lépjünk ki a komfortzónánkból egy jobb élet reményében, vállalva a rizikót, hogy elveszíthetjük a lábunk alól a talajt. Az élet mindig kínál második esélyt. Talán azért, hogy azt is elszúrjuk vicces, szívmelengető és valóságos, afféle hatalmas szívű történet, amelyre mindannyiunknak szüksége van.

Amikor először elolvastam a fülszöveget, tudtam, hogy ez nem egy szokványos történet lesz. Andrew, a főszereplő nem túlságosan motiváló környezetben dolgozik: ki akarná felkutatni elhunyt emberek rokonait? Emellett pedig már az állásinterjún elhitette leendő munkatársaival, hogy egy családi házban lakik gyönyörű feleségével és két közös gyerekükkel. Ez mind szép is lenne, ha lenne igazságalapja, azonban ez az világ csak Andrew fejében létezik. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy egy ilyen alaptörténetből mit is tud az író kihozni, hogyan is tud szerethető, de mégsem túlságosan elvont történetet kihozni.

A borító szerintem igazán különleges ezzel a kékes színvilágával, igazán figyelemfelkeltő árnyalatot sikerült találni. A cím hosszúsága és mérete miatt azonban nekem egy kicsit túl sok minden került a borítóra, kevés a szabad hely, nem túlságosan letisztult.  Azért plusz pont jár, hogy hasonlít az eredetihez stílusában. Ha kíváncsiak vagytok rá és még több Álomgyár-borítóra, akkor olvassátok el legújabb Borítómánia bejegyzésünket, amit itt el tudtok érni!

A regénnyel kapcsolatban nagyon vegyes érzéseim vannak. Egyrészt a főszereplőt nem igazán kedveltem, ez pedig rányomta a bélyeget az olvasásra. Nem tudtam vele azonosulni, így sokszor szidtam magamban, amikor olyat tett, amivel nem értettem egyet. Másrészről pedig maga a történet elgondolkodtató, hiszen ez az elképzelt világ sok mindent elárul az emberi kapcsolatokról és a felszínes viszonyokról is.

„Nagyon hálás vagyok, hogy aggódsz értem, de nem szükséges. Tényleg. Jól vagyok úgy, ahogy vagyok.”

Ahogy már említettem, Andrew számomra a kezdetektől fogva nem volt szimpatikus. Ő egy olyan karakter, akit a való életben is mindig igyekszem elkerülni, vagy legalább hasznos tanácsokkal ellátni. A főszereplő elégedetlen az életével, a szülei már meghaltak, nővérével nem igazán tartja a kapcsolatot, nem igazán vannak barátai (csak virtuálisan), és egy lepukkant lakásban él egyedül. Amikor kitalálja magának az álomvilágot, ebbe kapaszkodik, azonban a saját életén továbbra sem változtat semmin. Túlságosan beleéli magát egy olyan környezetbe, ami a valóságtól nagyon messze áll. Hazudik a kollégáinak, és egyre többször magának is. Elképzelt beszélgetéseket, vitákat, utazásokat, amikről be is számol munkatársainak, ha kérdezik. Hazugságaiból pedig az egyetlen kiút az lenne, ha bevallaná saját magának is, hogy kitalált családja nem létezik. Sajnos tőlem ez a személyiségtípus nagyon távol áll, nem igazán tudtam így a főszereplővel azonosulni.

Andrew élete akkor változik meg, amikor új munkatársuk, Peggy megérkezik az irodába. Természetesen az ő élete sem problémamentes, azonban ő az, aki kibillenti főszereplőnket a saját álomvilágából. Ahogy munkájuk során szépen lassan megismerkednek, Andrewnak egyre nehezebbé válik hazudnia. Hiszen a kitalált életébe nem fér bele, hogy beleszeressen Peggybe… Mindeközben sajnos nővére váratlanul elhunyt, úgyhogy volt sógorával is meg kell küzdenie Andrewnak. Sally, bármennyire is meglepő, ráhagyta vagyonát, amit Carl nem néz jó szemmel. Leveleket küldözget, hívogatja, őt hibáztatja felesége haláláért, illetve megpróbálja rávenni arra, hogy utalja át neki örökségét. Andrew természetesen nem mer kiállni magáért, azonban képes lesz-e rá valaha?

Összességében nem igazán tudom eldönteni, hogy tetszett-e a történet. Sajnos nekem rányomta a bélyeget az olvasásra a főszereplő személyisége, ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, hiszen maga a regény igazán elgondolkodtató. Ajánlom azoknak, akiket nem idegesítenek az Andrew-féle karakterek, és szívesen olvasnának nem szokványos történetet.

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak!