Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Publikum! Az Éjszakai cirkusz újra megnyitja kapuit, hogy elvarázsolja önöket! Kalandozzanak bátran új, különleges sátrainkban, ahol csak ma, kivételes mutatványokat láthatnak!

A remény sátra

Az óriási fekete sátor körül csend honol, ám belépve azonnal felcsendül a madarak kórusa, ahogy versenyt trilláznak egymással. Kellemes, eső utáni erdő illat kúszik az orrodba, az avar halkan ropog a talpaid alatt. Félrehúzol pár ágat, hogy beljebb léphess, ruhád itt-ott vizes lesz a megmaradt esőcseppektől. A felhők mögül előbújó nap teljes erejéből tűz feléd, így nem látod a teljes képet, ám mintha a ködből egy fiatal lány sziluettje rajzolódna ki. Karcsú alakja nesztelenül oson az erdőben, kezében felajzott íj. Megbújik egy fatörzs mögött, mire te is visszatartod a lélegzeted, hiszen meghallod, hogy valami hatalmas közeleg. A lány feszülten hallgatózik és vár. Egy pillanat múlva úgy érzed, azonnal megáll a szíved, mert a bozótból egy óriási, rémséges farkas ront elő, és egyenesen feléd rohan. Az ereidben lüktet a vér, hátadon jeges izzadság csorog, de a lábad a földbe gyökerezett, képtelen vagy elfutni. Bámulsz meredten, számolod az utolsó másodperceidet, miközben a bestia elrugaszkodik, hogy elkapjon. A szemében látod a végzeted, innen nincs visszaút. Ekkor azonban három gyors, suhogó hangot hallasz, az utolsónál támadód a földre zuhan, felmordul, és nem mozdul többé. Pár méterre mögötte ott áll a lány, íja a farkas hátában. Rád mosolyog, egyik karját a magasba lendítve ismeretlen jelet mutat, miközben egy különös dallamot fütyörészik. Mire pislogsz egyet, már nyomtalanul el is tűnt a fák között gomolygó ködben. Remegő lábakkal tántorogsz ki a sátorból, de a szíved egyetlen érzéssel van tele: soha nem hagy el a remény!

A sivatag dala

A felhőkbe nyúlóan magas sátorból szinte süt a meleg. Ahogy megérinted, hogy elhúzd a függönyt, egy pillanatra mintha megégetné a kezed. Belépve máris megérted miért: egy óriási sivatagba kerültél, a forró levegő szinte perzsel minden egyes lélegzetnél. Pár lépés után a ruhád csurom vizesen tapad rád, a cipőd átforrósodva égeti a lábad, de haladnod kell a távolban hologramszerűen villódzó oázis felé. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire eléred, kifulladva rogysz le a pálmafák alatti szőnyegekre halmozott párnákra. Pár percre talán el is szundítasz a fáradtságtól, mert mire felébredsz, egy különleges szépségű lány üldögél melletted. Nahri néven mutatkozik be, és egy drágakövekkel díszített serlegből datolyaborral kínál. Miközben nagyokat kortyolsz, finoman a válladra teszi a kezét, s úgy érzed, mintha jeges víz áramlana a testedben. A fájdalom, és a napégés azonnal eltűnnek, tested szinte új életre kél. Csodálkozva nézel rá, ám mire bármit is kérdezhetnél, énekelni kezd egy ismeretlen, fura nyelven. Hirtelen morajlás hallatszik az égbolton, óriási dörgés és villámlás közepette egy repülő szőnyegen ülő alak bontakozik ki a felhőkből. Őrülten cikázva repül, majd forogni kezd. Egyre gyorsabb, és gyorsabb, ám hirtelen megáll, és zuhanni kezd. Rémülten figyeled, ahogy egyre kisebb a távolság közte, és a föld között, hihetetlen erejű becsapódásra számítasz. Az utolsó pillanatban óriási fényrobbanás vakít el, kénytelen vagy eltakarni a szemed. Mire újra látsz valamit, egy gigászi tűzszörny lebeg az oázis felett, félelmetes tekintetét a tóra szegezi. A pálmák mögül előlép egy fiú, arcán furcsa tetoválás. Kezét lassan a víz fölé emeli, mire az engedelmesen emelkedni kezd. Egyre magasabbra tör, mígnem egy a szörnyhöz méltó, óriási vízfal formáját ölti magára. A két óriás egymásnak esik, rémisztő látvány, ahogy viaskodnak egymással. A tűz és a víz találkozásából sűrű pára képződik, egy idő után már csupán a csata hangjai jutnak el hozzád. A lány újra megérinti a vállad, ideje menni, a harc még nagyon sokáig eltart. Búcsúzóul a kezedbe nyom egy gyűrűt, s azt kéri, őrizd meg a szívedben!

A Ház

A vastag függönyön átjutva egy óriási csarnokban találod magad. Lépteid hangosan visszhangzanak, amivel felriasztasz pár békésen ücsörgő sirályt. Hirtelen nem is tudod merre indulj tovább, de valahonnan sós tenger illatot, és hullámok morajának hangját hozza a szél. Elindulsz befelé, nem tudsz betelni a csodálatosan megmunkált kőoszlopok és faragványok látványával. Lábaid előtt galacsinokká gyúrt papírokat görget a szél, lehajolsz, hogy felvegyél egyet. A gyűrött lapra csak egyetlen szót írtak: szobrok. Mostantól jobban odafigyelsz, minden részletet alaposan megvizsgálsz, s rájössz, a szobrok igazából útjelzők. Hosszasan követed őket, bolyongva a termek sokaságában, míg végül eljutsz egy Déli csarnok nevezetű tágas helyiségbe. Kis kőasztal mellett egy férfi ücsörög, elmélyülten ír valamit egy nagy könyvbe. Közelebb lépsz hozzá, megszólítod, de ő meg sem hallja, csak ír tovább. Megpróbálod megérinteni, de a kezed csak levegőt markol, mintha nem is lenne ott senki. Talán nincs is? Ekkor azonban ő felnéz, és halkan azt mormolja: a Másik. A válla fölött belekukkantasz a könyvbe, s megrémülsz, mert a következőt olvasod: Fuss! Mindjárt itt a dagály! Sebesen visszaindulsz ugyanazon az úton, amelyiken jöttél. Csak most veszed észre, hogy mennyi csontváz mellett haladtál el már jöttödkor is. Megszaporázod a lépteidet, elönt a félelem. A sátorból kilépve úgy érzed, szinte újjászülettél. Még napokig hallod magadban a hullámok morajlását…

Hófehér illúzió

Hamar kiszúrod az egyetlen fehér sátrat, magányosan álldogál a sok fekete között. Valami furcsa illat, és aura lengi körbe, szinte már ijesztő. A kíváncsiságod azonban győzedelmeskedik, így bemerészkedsz, tudni akarod mi van ott. A hajnali homályban alig látsz valamit, sűrű, szürke füst száll mindenhonnan. A levegő fullasztó, köhögnöd kell, és az orrodig sem látsz el. Járásod bizonytalan, mintha nem lenne szilárd a talaj. Furcsa kavicsokon lépkedsz, amik ropognak a súlyod alatt, emiatt érzed magad bizonytalannak. Ekkor feltámad a szél, kissé eloszlatja a füstöt. Tovább araszolsz, a táj mindenhol hófehér, leszámítva a fák fekete, elszenesedett vázait. Lepillantasz a földre, s döbbenten állapítod meg, hogy azok ott a lábaid alatt nem kövek, hanem csontok. Ameddig a szem ellát, mindenütt emberi csontok fehérlenek baljósan. Halálra rémülsz, nem bírod tovább. Futni kezdesz, de csak bukdácsolsz a maradványok között, kétségbeesetten keresed a kijáratot. Hirtelen valami megragadja a karod, félve pillantasz oda. Egy csont és bőr kislány az, elhaló hangon ennivalót kér. Nálad a belépőn, és némi aprón kívül semmi más nincsen, így csak megrázod a fejed, és fájó szívvel tovább indulsz. Egyre több csontsovány emberrel találkozol. Néhányan követnek, és élelemért könyörögnek, mások ahhoz is gyengék, hogy felálljanak, csupán reményvesztetten szemlélik az eseményeket. Hirtelen kacajt hallasz, tűz és fény hatol át a füstön. Egy madár, pontosabban egy óriási főnix emelkedik a magasba. Nevet rajtad, boldog, hogy mindent felemésztett. Döbbenten botorkálsz ki a kijáraton, örülsz, hogy végre kiszabadultál ebből a rémálomból. Ekkor azonban eszedbe jut a kislány, és a társai. Eltökéled, hogy visszamész, előtte azonban a legközelebbi bódéhoz sietsz, hogy vihess valami ennivalót. Pár szendviccsel felszerelkezve indulsz vissza, furcsa módon azonban a sátrat nem találod, eltűnt. A helyén csupán egy-két apró, hófehér lábnyom…

Reméljük jól szórakoztatok a cirkuszban! Rájöttetek, melyik Agáve hősök voltak a különleges fellépők? Írjátok meg nekünk itt a bejegyzés alatt, vagy Facebookon! 🙂