Extra tartalom · projekt · prológus

Kedvenc meséink- Extra tartalom

Mindig is rajongtam a mesékért, kiskoromban megvolt az a néhány kedvencem, amiket állandóan nézni szerettem volna, képes voltam hétvégente hajnalban felkelni, hogy le ne maradjak róluk. Rajongásom azóta is töretlen, de persze nyitott vagyok az új mesékre is. A Prológus csapatával arra gondoltunk, hogy összegyűjtjük Nektek a kedvenc mesekönyveinket, illetve a kedvenc mesefilmjeinket is.

Filmajánló:

Dorka ajánlásai: Jégvarázs

Nagyon sokáig halogattam a Jégvarázs megnézését, mivel általában kerülöm a túlságosan populáris dolgokat. Utólag rájöttem, hogy nagy hiba volt halogatni, hiszen a kedvenc animációs mesém lett! Imádom a történetet, a karaktereket, a mondanivalót, na meg a zenéket. Úgy érzem, hogy ezerszer újra tudnám nézni, annyira cuki az egész.

covers_19761Aranyhaj és a nagy gubanc

Aranyhaj történetén mindig nagyon jót szórakozom, hiszen Flynn karaktere zseniális. A grafika csodálatos, a történet is nagyon aranyos, szerintem egy tökéletes családi film.

Zhatria ajánlása: A Pincérfrakk utcai cicák

Ezt a mesét elég kevesen ismerik, pedig iszonyatosan zseniális! Kormos István mesekönyvét dolgozzák fel, 5 perces etapokra. Így a végén 20 perces mesévé áll össze. A kutyák és a macskák harcáról szól, tele jobbnál jobb zenékkel. Felnőtteknek és gyerekeknek is egyaránt remek kikapcsolódás 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=eeuesl7LbzQ

hupikek_torpikek_forgo-1Fanni ajánlása: Hupikék Törpikék

A kedvenc mesém a mai napig! Kiskorom óta imádom, hétvégenként mindig korán felkeltem, hogy ne maradjak le róla a tévében. Azóta filmek is készültek belőle, amik szintén jók, de nekem az eredeti verzió marad a kedvencem!

 

Linda kedvenc filmjei:

Sing

Imádom a zenét, így az éneklő állatos mesék nálam tuti befutók. 🙂

Shrek

All time favorite! Nem számít a külső, csak ami belül van. Óriási poénok, szívmelengető életigazságok! ❤️

Vanda ajánlása: Pom Pom meséiPom_Pom

Egyértelműen ez a gyerekkori kedvencem jutott eszembe. Bármikor újra tudnám nézni bármelyik részt. “Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismertek?” – remélem mindenki ismeri 😀 Most kedvem is lett hozzá, úgyhogy meg is van mit csinálok ma a beadandóírás helyett.

Könyvajánló:

covers_627269 (1)Zhatria ajánlása: Szegedi Katalin: Álomcirkusz

7-8 éves koromban kaphattam ezt a mesekönyvet, ami szerelem volt első látásra. Egyrészt a cirkusz miatt, amit imádok, legyen szó könyvről, filmről vagy képről. Másrészt pedig a gyönyörű illusztrációk miatt, amit Szegedi Katalin alkotott, akinek mai napig nagy rajongója vagyok. 🙂 Panka és Péter történetét vagy ezerszer olvastam, a két nyuszi, akik egymásba szeretnek a cirkuszban és végül a gonosz cirkuszigazgatót hátrahagyva ketten próbálnak boldogulni a világban. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek!

Vanda ajánlása: Sven Nordqvist: Pettson és Finduszcovers_179629 (1)

Már nagyobb voltam, mikor beszereztük őket, de minden egyes részt imádok! Petsson kezdetben egy morgós öregember, de aztán kap ajándékba egy egész aprócska macskát, akinek Findusz lesz a neve. Pettson annyit mesél neki, hogy a macska megtanul beszélni, és először is egy kantáros nadrágot szeretne magának. A két barátnak aztán rengeteg kalandban lesz része együtt: meg kell védeni a tyúkokat a rókától, eltévednek egy nagy hóviharban. Sőt, Findusz az egyik részben úgy dönt, hogy elköltözik. Az illusztációk is szuperek, imádom még most is böngészni őket.

Linda ajánlásai:

Matt Haig: Az igazmondó Glimpi

Nagyon szeretem, mert jól felépített, humoros, és nem mellesleg szuperül bemutatja, hogy hol van a határ az őszinteség és a kegyes hazugság fontossága között.

covers_628145 (1)Tony Wolf: Mesél az erdő sorozat

Kislánykoromban is rajongtam érte, most a gyerekeknek olvasom. Egyszerű, szórakoztató kis történetek barátságról, összetartásról, és tréfákról. 🙂

Dr.Seuss: A Grincs

Nagyon cuki ki mese a karácsony igazi lényegéről, és a szeretetről. A gonosz grincs megtanulja a leckét, miközben igazi barátokat szerez. 🙂 A film ugyanaz, mint a könyv. Ráadásul nagyon vicces, csodás családi program lehet.

Remélem, tudtok ihletet meríteni, hogy mit nézzetek, mit olvassatok, ha kedvetek támad a mesékhez! Ha pedig kiegészítenétek a listát, várjuk a kommentjeiteket!


fanni_fischer_bio2019

képek forrásai: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pom_Pom_mes%C3%A9i , https://snitt.hu/filmek/aranyhaj-es-a-nagy-gubanc-2010 , moly.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s