Sziasztok!
A Libri irodalmi díjak 2021-es közönségdíjas szavazása még mindig tart (egészen május 2-áig tudjátok itt leadni a voksotokat), ennek kapcsán pedig arra gondoltunk, hogy összeszedjük Nektek a véleményeinket a 10 döntős műről, amit két részben fogok posztolni. Lássuk, milyen hatással voltak ránk a LID2021 döntős könyvei!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat
Linda: Ez a kötet maga az érzelmi hullámvasút. Az ember szíve egyszer túlcsordul, máskor darabokra törik. Rengeteg érzelem: vívódás, vágyakozás, félelem, gyűlölet, szeretet itatja át a lapokat. Azt hiszem ebben a kötetben mindenki találhat olyan kis mesét, pillanatképet, élethelyzetet, ami megszólítja.
Halász Rita: Mély levegő
Uszáma: A Mély levegő nem csak azt mutatja be, hogy milyen újrakezdeni az életet egy bántalmazó kapcsolatból kilépve. Ennél sokkal több élethelyzetet, gondolatot, szerepet jelenít meg Halász Rita a könyvében. Szépen, tisztázottan kapjuk mindennek a történetnek bemutatását, melyben a gondolatok éppúgy cikázóak, mint a való életben. Számomra az apró megszólalásaiban tudott lenyűgözöttséget okozni, mert itt még a legjelentéktelenebbnek hitt szóhasználatnak is óriási mondanivalója van. Kívánok még sok ilyen izgalmas olvasmányt Halász Ritától.
Cersei: Azt gondolom, hogy Halász Rita egy új hang 2020-2021-ben. Egy olyan hang, akire igazán érdemes odafigyelni, hiszen bár a regény egy válságba jutott házasságról számol be, valahogyan mindenkihez szól. Ebben a bemutatott bántalmazó kapcsolatban egyre mélyebbre és mélyebbre jutunk, és úgy tűnik, nincs kiút. Talán a válás. De addig? Addig nagyon hosszú az út, amit eddig szereplőink csak hallgatással köveztek ki.
Imádtam, hogy mindkét fél hibás ebben a történetben, mégsem szolgáltat az írónő igazságot senkinek – azonban mégis a valóságot igyekszik láttatni.
Azt hiszem az igazi üzenet az, hogy néha meg kell állni, venni kell egy mély levegőt, és kimondani azt, ami a szívünket nyomja – tényleg ez a kulcsa a boldogságnak?
Linda: A bántalmazó kapcsolatokból való kitörés minden kétséget kizáróan emberfeletti tett, már a beismerés is roppant nehéz folyamat eredménye. A főszereplő tettei abszolút betudhatóak ennek a “tudathasadásos” állapotnak, s az is tetszett, hogy finoman árnyalva az is levezetődött,hogy a személyiségét mennyire befolyásolta saját szüleinek a példája. Nagyon bátor, szókimondó gondolatokkal van tele, ez ismét piros pont, kedvemre való, ha tabutémák is terítéken vannak.
Háy János: A cégvezető
Uszáma: Háy könyvéről egyáltalán nem mondható el, hogy beskatulyázható lenne. Eleinte kicsit furcsa felvenni az asszociációhalmaz fonalát. Miről is szól ez a könyv? Mindenről, de tényleg! Különösen hatott rám a könyv. Eleinte furcsa volt a diktált tempó, nehezen sikerült felvenni vele a fonalat. Aztán mindez átfordult, hiszen vágytam rá, hogy falhassam minden egyes szavát. A gyarapodás túlzott vágya, rosszul célzott fókusz, nem túl pozitív életlefolyás. Lehet még változtatni? Végül, amikor lepereg az a bizonyos film, akkor te mit fogsz látni?
Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj
Linda: Egyszerű, mégis nagyszerű történetvezetéssel tárul fel előttünk három ember élete, akiket egy tragikus sorsú negyedik köt össze. Mindhárman futnak a boldogság után, de ennek a legnagyobb gátja önmagukban keresendő. Teljesen különböző személyiségek, teljesen más célok, teljesen más élethelyzetek. A titokzatos negyedik elsőre zagyvának tűnő narrációja, illetve az oldalak alján szereplő szavak igazán finoman kötik össze az eseményeket, igazi különlegesség.
Grecsó Krisztián: Magamról többet
Liliane: Bár nem vagyok nagy versolvasó, néha egy-egy kötetre elcsábulok, mert keresem azt a költőt, aki vissza tud vonzani ebbe a világba. Bár Grecsó Krisztián gyűjteménye még nem érte ezt el, de egy-két versrészlete nagyon betalált, hogy úgy fogalmazzak rácsapott a szívemre.
“A lélek pincemélyén egy ismeretlen ember,
Akiről azt sem tudtam, hogy én vagyok,
Szem csak a láncban, cseppben a tenger,
Tejszagú keddek, reggelek, fél hatok.
Néha még szoknom kell az idegent,
Aki ennyire hirtelen lett a minden,
És csak nézem a múltam: mire ment,
S mért adtam el csak úgy, ingyen.”
Vagy ez a részlet:
“Mert mára megkomorultam,
Kozmásak bennem a napok
Lecseng egy szomorú jam-
Bús, és semmire se vagyok
Jó: tőlem nincs elég terem,
Saját magam részegít.
Mit kezdjek akkor velem,
Ha az árulás se segít?”
A versei elgondolkodtatóak, bár néha túl kevésnek érzem magam hozzájuk, de árad az őszinte sorokból egyfajta szomorúság, melankólia és én nagyon szerettem olvasni a költeményeit. Úgyhogy elsősorban az őszinte és erős hatású sorai miatt ajánlom.
Ti olvastátok valamelyiket?
Köszönjük a könyveket a Libri Könyvesboltoknak!
“Libri irodalmi díjak 2021-könyvajánló I.” bejegyzéshez egy hozzászólás