Fülszöveg: Első alkalommal elevenedik meg képregényformában George Orwell 1949-ben megjelent világhírű, a náci és kommunista diktatúrák ihlette negatív utópiája: Óceánia rémállama, ahol a Párt – élén a személyi kultusszal övezett Nagy Testvérrel – mindenek felett áll, a polgárokat folyamatosan megfigyelik, a háborús paranoiát szító propagandasajtó napról napra újraírja a történelmet, a szabad gondolkodás pedig halálos bűnnek számít…

Az 1984 jóslata ugyan nem teljesedett és nem is teljesedhet be, mert a jövőt – szerencsére – az ember sohasem láthatja pontosan (még egy olyan zseniális író sem, mint Orwell); de napjaink diktatórikus és autokratikus rendszereiben mégiscsak sok minden emlékeztet e remekmű lidércnyomásos világára. A könyv figyelmeztetése ezért ma is aktuális – s talán mindig az lesz…

Bevallom őszintén, hogy Orwell regénye, az 1984 régóta a TBR-listámon van, de még sajnos sosem jutottam el odáig, hogy az eredeti művet a kezembe vegyem. De, ami késik, nem múlik, a képregényes verzió után még jobban megjött a kedvem ahhoz, hogy elolvassam a regényt is.

A képregény, mint műfaj kicsit mindig a komfortzónámon kívül esett, de az 1984 annyira tetszett, hogy a közeljövőben biztosan mást is el fogok olvasni. Magával ragadott a színvilága, a képek részletessége és az egész stílusa. Az alaptörténetet már ismertem, a gimnáziumi irodalomórákon is többször szóba került, így maga a cselekmény annak ellenére sem okozott meglepetést, hogy Orwell regényét még nem olvastam.

A disztópia Óceániában játszódik, ahol a lakosság élete nem egyszerű. A Nagy Testvér és a Párt mindent lát, folyamatos megfigyelés alatt tartja a polgárokat. Szabályozzák, hogy mikor aludjanak, mit egyenek, de még a gesztusaikkal, mimikáikkal sem fejezhetik ki az igazi érzelmeiket. Mindenhez olyan érzéseket kell kimutatni, ami az elvárt. Egy-egy ösztönös arcjáték akár az életébe is kerülhet annak a személynek, akit rajtakapnak. Márpedig sokáig senki nem tud eltitkolni semmit, a Gondolatrendőrség mindenkit megtalál, aki a Párt elvei ellen cselekszik.

A történet főszereplője, Winston Smith egy átlagos óceániai polgár, aki az Irattári osztályon dolgozik. Munkája abból áll, hogy korábban publikált adatokat, újságcikkeket írjon át és semmisítsen meg, ezáltal pedig megváltoztassa a múltat. Egyik este egy hirtelen ötlettől vezérelve titokban elkezd naplót írni, és halványan elkezd visszaemlékezni a múltra is. Ez pedig nem jelent jót, fél, hogy az érzelmeit nem fogja tudni kontrolálni, és a Gondolatrendőrség rajta fogja őt kapni. Ez pedig az életébe is kerülhet. Számomra egy rendkívül szimpatikus karakter, akivel szerintem együtt lehetett izgulni meg reménykedni, hogy a monoton, szürke világban megtalálja a jót, és „legyőzi” a törvényeket. Ez azonban nem ilyen egyszerű, számtalan kalandban lesz része a történet során.

„Képtelen volt megérteni, hogy olyasmi, mint például a boldogság, nem létezik…”

Amit sajnáltam, hogy a képregényes formátumnak köszönhetően nem igazán volt alkalmam a szereplők személyiségét, gondolatait egészében megismerni, csupán egy-egy gondolatukból, cselekedetükből következtethetünk arra, hogy milyenek is voltak valójában. Ennek ellenére szerintem az egész könyv gyönyörű, igényes, az illusztrációk kidolgozottak, a színvilága pedig nagyon ízléses, a fekete, a fehér és a piros dominál benne a leginkább. Kettős érzéseim voltak, mert izgultam Winstonért, emiatt minél gyorsabban a történet végére akartam érni, de közben pedig a képekben gyönyörködtem, emiatt viszont lassabban haladtam. A betűk nekem kissé kicsik voltak, emiatt pedig nehezebben olvasható, de nem volt zavaró, talán ez a hosszabb mondatoknak tudható be. Ezek viszont szükségesek hozzá, mert tényleg így tudjuk az Orwell által felépített világot megismerni, ami elképesztően részletes és komplex. Külön örültem, hogy van benne egy viszonylag hosszabb leíró rész is, illetve az utolsó pár oldalban az újbeszél nyelv alapjait is elsajátíthatjuk.

Habár nincs összehasonlítási alapom az eredeti művel, de engem a képregény igényessége nagyon megfogott. Bátran ajánlom mindenkinek, aki a regényt egy könnyedebb formában is át akarja lapozni, szerintem tökéletes olvasmány lehet egy-egy hosszú nap után. Illetve már csak a képekért is megéri, tényleg elképesztően részletes illusztrációkat találunk benne.

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt a Helikon Kiadónak!