ALEXIA ​TARABOTTI, AZAZ LADY MACCON BOLDOG HÁZASÉLETET ÉL.

Persze, mivel Alexiáról van szó, ennek a boldogságnak része, hogy a farkasembereket bevezesse a londoni társaság krémjébe, miközben egy vámpír második legjobb ruhaszobájában él, és egy koraérett totyogóssal birkózik, aki lépten-nyomon alakítgatja a természetfelettieket.

Alexia annyira élvezi új londoni életét, hogy még Ivy Tunstell társulatának legújabb előadása (nem mondtunk sokat, ha katasztrofálisnak nevezzük) sem tudja kedvét szegni. Ám egy este olyan meghívást kap Alexandriából, melyet nem hagyhat figyelmen kívül. Férjével, gyermekével és a Tunstell házaspárral súlyosbítva gőzhajóra száll, hogy átkeljen a Földközi-tengeren. Egyiptom azonban talán több rejtélyt tartogat, mint amennyivel a megfélemlíthetetlen Lady Maccon elbír.

Mit akar tőle az alexandriai bolykirálynő valójában? Miért támad újra az Istenölő Átok? És hogyan lett Ivy Tunstell egyszerre a Brit Birodalom legnépszerűbb színésznője?

A NÉPSZERŰ SOROZAT RÉGEN VÁRT BEFEJEZŐ RÉSZE.

---

Az egyik kedvenc sorozataim egyike a Napernyő Protektorátus, és a lezáró kötetet is az a jellegzetes Gail Carriger humor hatja át, ami annyira szerethetővé tette az előző részeket. Viszont a nagy adag nosztalgia és a már jól ismert karakterek viszontlátása mellett sem lehet elmenni amellett, hogy bizony ez a sorozat már nagyon elfáradt. Pontosan ugyanazt az érzést nyújtotta, mint amikor a kedvenc TV sorozatod pár évaddal túlhúzzák. Persze, örülsz, hogy nincs még vége, de nem igazán tudsz szemet hunyni a tény felett, hogy nyúlik a sztori mint a rétestészta.

Eleve távolibbnak érződik ez az utolsó rész, mert ugrunk két évet az időben, amire eddig nem volt a részek során példa, és ezáltal kapunk egy csomó expozíciót, hogy ki merre mit hol csinál éppen. Onnantól indulnak be igazán az események, hogy Alexiáék Egyiptomba utaznak, és végre elkezd sodorni a történet.

Csakhogy elkerüljük a jelentős spoilereket, nem fogok belemenni a részletekbe, de a problémák nálam leginkább a cselekménynél kezdődtek. Mint említettem, eleve lassan kezdtünk döcögni, és bár Egyiptomban kicsit fellendültünk, nem éreztem azt a fajta hajtóerőt, ami előző részeknél a fotelemhez szegezett, és nem álltam fel, ameddig a végére nem értem a könyvnek. Mindemellett néhány csavarnak nem volt se füle, se farka. Merem remélni, hogy Carriger visszatér ezekre Prue sorozatában, ám azt még nem döntöttem el, hogy azzal megpróbálkozom-e.

A problémáim ellenére, nem visz rá a lélek, hogy lecsillagozzam ezt a könyvet. Felért az előző részekhez? Nem, nem igazán. De rossz könyvnek se tudnám épp nevezni, csak kissé… kuszának. Nem utáltam én ezt, még csak nem is unatkoztam, mert imádom ezt a kaotikus társaságot, csak épp eleve nagyon magasan volt a léc az előző részek jóvoltából.

De a Napernyő protektorátus összességében egy üdítő, vicces, rendkívüli módon szórakoztató sorozat és imádtam Alexiáék kalandjait követni. Az egész szereplőgárda a szívemhez nőtt, és bár jobban örültem volna egy kevésbé nehézkes befejezésnek, ez nem változtat a tényen, hogy ennek a sorozatnak mindig különleges helye lesz a polcomon. Ha kedveled a fényűző báltermeket, ocsmány fejfedőket, és egy kis természetfelettit az ötórai tea mellé, a Napernyő protektorátus sorozat nem fog cserbenhagyni.

A recenziós példányt köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak!