Drága édesapám!

Hiszed, vagy sem, háromszáz éves lettem. Még leírni is felfoghatatlan, bár sokat könnyít a tudaton, hogy mire a levelem végére érek, az egész semmivé lesz. El sem hinnéd, hogy a te Adelined milyen kalamajkába keveredett, bár a kislánykori lázadó, mindent látni akaró énem már sejtetni engedte, hogy soha nem fogok beállni a sorba. Mindig is különc voltam, de nálad jobban ezt senki nem tudta, hiszen az elmúlt évszázadok alatt senki nem ismert meg annyira jól, mint ahogy te születésemtől fogva. Elmondhatatlanul hiányzol, annyira elszomorodom, amikor arra gondolok, hogy egy meggondolatlanul elfogadott alku miatt örökre elveszítettelek benneteket és a közösen megélt élmények lehetőségét. Ha valaki, te tudtad jól, hogy képtelen leszek szürkén élni, hiszen sosem voltam az az ideális leány gyermek, akit anyám szeretett volna. Nem hibáztatom, már nem, túl sok mindent éltem meg ahhoz, hogy lássam, mennyire korlátolt volt az az időszak, amikor megszülettem. Talán te nem így érezted akkor, de ma már értem, hogy azért akartatok férjhez adni, hogy ne legyek más, ne lógjak ki a sorból. Akkoriban egy lánynak nem volt más kilátása, mint férjet fogni és gyerekeket szülni. Én ebből nem kértem, nem tudtam volna elviselni a kötöttséget és a földhözragadtságot. Sajnálom, hogy az én példaképem nem édesanyám lett, hanem Estele, akinél szabadabb szellemet soha nem ismertem, a mai napig rengeteget gondolok rá. Vidéken akkoriban mi másról szólhatott volna az élet, mint a földművelésről, a kereskedelemről és a létezés hétköznapi, közönséges apróságairól. Megpróbáltam volna hidd el, de a döntő pillanatban mégis máshogy határoztam, bár háromszáz év távlatából sem tudom eldönteni, megbántam-e, hogy így alakult.

Szenvedtem édesapám, rengeteget szenvedtem. A Jóisten, de még inkább az ördög tanúja annak, hogy mennyit és hogyan. Mindeközben viszont olyan csodás átalakulásoknak voltam és vagyok élő részese, ami miatt nem tudok sajnálkozva nézni arra az éjszakára, bármennyire nehéz volt is néha az életem. El sem hinnéd, hogy hogyan élnek most az emberek, talán fel sem fognád azt a rengeteg technikai vívmányt, történelmi eseményt és társadalmi változást, amik végbementek a világban. Gyermekkoromból emlékszem, mennyit emlegettétek Lajos királyt, akit az ország jóléténél sokkal inkább a nők foglalkoztattak, s azt kell mondjam, utódaival sem lettünk sokkal előrébb. Ti már csak az előszelét érezhettétek, de Franciaország viharos időket élt meg. Robespierre, Napóleon és az őket követő uralkodók is megvívták a maguk harcait, miközben sűrűn hullottak a fejek a guillotin alatt. Ezek az idők a mai napig kísértenek álmomban, az a sok vér és a rettegés örökre a zsigereimbe ivódott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez volt a legrosszabb, később két világháborút is megéltem, hálát adok az égnek, hogy nektek ezt már nem kellett megtapasztalnotok. Most viszonylag béke van, és olyan társadalmi változások, amik egykor lehetetlennek tűntek. Anyámnak nem merném elmesélni, biztosan megfájdulna a feje az információtól, de képzeld el! Ma már a nőknek nem az az elsődleges életcélja, hogy férjhez menjenek. Tanulhatnak, szavazhatnak, karriert csinálhatnak. El sem hinnétek, de lehetünk orvosok, mérnökök, űrhajósok, bármi, amihez megvan a kellő ambíciónk és elhivatottságunk. No persze manapság is vannak, akik ferde szemmel néznek emiatt, de ez nem gátolja nőtársaimat, akikre mérhetetlenül büszke vagyok. A férfiak is rengeteget változtak, sokkal nagyobb részt vállalnak a család és a szeretteik életéből. Képzeld! Van, aki otthon marad a felesége helyett a gyerekekkel. Anyám azt hiszem rosszul lenne erre a gondolatra, de felemelő látni az együtt sétálgató, piknikező, vidámparkozó családokat. 

Tudod mire gondoltam, mi tetszene neked legjobban? Az autók. Emlékszel, amikor a hosszú utakat még lovaskocsin, vagy gyalog  kellett megtennünk? Sokszor eszembe jut, milyen jól jött volna anno egy autó, amivel egészen rövid idő alatt el lehet jutni bárhová. De hogy még ennél is jobbat mondjak, már akár a világ másik végébe is eljuthatunk repülővel, hajóval. Olyan gyors és hihetetlen járművek vannak, amikről több száz éve még csak nem is álmodtunk. Bevallom az első autó halálra rémítette, a világháborúk alatt cirkáló repülők hangját pedig soha nem felejtem el, de nem csodás mégis a tudomány? Sőt! Mondok jobbat! Egy másodperc alatt tudnék neked levelet küldeni. Hihetetlen ugye? Nem kell heteket, hónapokat várni a postakocsira, elég egy számítógép, vagy egy okos telefon, és máris beszélhetünk, üzenhetünk, fotózhatunk. Apropó! Neked a fotózás is újdonság lenne igaz? El sem hinnéd apa, de a telefonokkal is tudnak már fényképezni az emberek. A régi, hosszasan rajzolt portrék helyett egy pillanat alatt megörökíthető bárki és bármi, engem leszámítva. Ne hidd, hogy szomorkodom emiatt, bár roppant nehéz volt elfogadnom, hogy a rengeteg szuper találmány egy részét én nem tudom használni. De tudod mit? Talán jobb is így, mert azt látom, hogy az élet túlságosan is felgyorsult, a nagy kényelemben az emberek eltávolodtak a természettől és egymástól is. Bárcsak a helyükben lehetnék! Én két kézzel kapaszkodnék a lehetőségbe, hogy újra és újra beszélgethessek valakivel közös élményekről, hírekről, akár a politikáról is, tényleg bármiről. 

Ha anyámra gondolok, eszembe jutnak a finom ebédek és vacsorák, amiket nekünk készített. Emlékszel mennyit bíbelődött egy-egy finomabb fogással? Az evés művészet! Nekem legalábbis mindenképpen, élek halok a csodás ételekért. Ha megéhezem, nem kell órákat pepecselnem a konyhában, csak beülök egy étterembe, rendelek valamit, vagy megveszem készen a szupermarketben. És erre varrj gombot: mikrohullámú sütőben melegítem meg. Mikrohullám! Azt sem tudod mi az ugye? Apa! Ma már nem csak házi termesztés van és piacok. Minden sarkon boltok, plázák, bevásárlóközpontok tömkelege épült, csak bemész és megveszed, amit megkívánsz. Olyan gyümölcsök, halak és mindenféle földi jó, aminek a létezéséről sem tudtunk. Olyan szívesen elmajszolnék veled egy tábla isteni csokoládét, vagy ennénk egy óriási BigMac-et a McDonaldsban… De szép is lenne!

Shot of fully stocked isles in a grocery store during the day

Azt még nem is említettem, hogy a művészet milyen csodás szintekre emelkedett, manapság már annyi ága van, hogy össze sem tudnám számolni. A zene, a tánc, a költészet, a festészet, a szobrászat, mind óriási teret kapott a világban, a művészek szabadon kifejezhetik magukat a műveikben, alkotásaikban. Számomra a rajz és a zene mindig is meghatározó volt, s tudom ezt tőled örököltem. Ha hallhattad volna Mozartot, Beethovent, Bachot! Sírtam a gyönyörűségtől apám, nem hallottam még azokhoz foghatót. Később a jazz, a szving, a beatkorszak…Csodálatos új stílusok és dallamok. És a festmények…Bárcsak láthattad volna a Mona Lisát, a Vénusz születését, vagy a Sixtus – kápolna fantasztikus freskóit. Ha valaki, te értékelted volna, ebben biztos vagyok.

Háromszáz év. Háromszáz szenvedésekkel teli év, ami furcsa módon mégis fantasztikus volt, legalábbis ma már tudok rá így is tekinteni. Annyi szörnyűségnek és csodának voltam tanúja, ami egyetlen életre is sok lenne, mégsem bánom. A világ átalakult és alakul most is folyamatosan, én magam is rengeteget változtam.Nem gondoltad volna soha, hogy a te legkisebb leányod ilyen sokáig fog élni ugye? Bevallom magam sem hittem. Azt viszont el kell mondanom, hogy nincs nap, amikor ne gondolnék rád és arra, hogy mennyire hiányzol. Minden új élményben, minden pillanatban ott vagy, hisz nélküled nem lennék az, aki vagyok. S hogy ki vagyok? Talán már magam sem tudom. De egy dolog biztos: EMLÉKSZEM RÁD! Örökké emlékezni fogok rád, akkor is, amikor ezek a betűk pár pillanat múlva eltűnnek a lapokról….

Ölel szerető lányod:

Adeline

Ha ti is megismernétek Addie fantasztikus, három évszázados történetét, itt megtalálhatjátok a kivételesen gyönyörű kötetet.