Minden könyvmoly szembesült már a várólista jelentette nyomással, ebben biztos vagyok. Minden elolvasott könyv helyére legalább két máik kerül, a csökkentés lehetetlen, kész ördögi kör. 😀 Nem tudom megmondani, mi alapján csökkentem e listát, hogyan választom ki, mi legyen a következő, de biztosan nem bekerülési sorrend alapján. Csapatunk tagjai is küzdenek a soha véget nem erő TBR listával, ebből a bejegyzésből kiderül, milyen könyvek csücsülnek legrégebb óta a polcainkon.
Bogi – Stephen King: A halálsoron
Pedig ha tudnátok, milyen régóta szeretném már elolvasni ezt a sokak által magasztalt regényt. Több, mint egy éve a gyűjteményem része, mégsem jutottam még el odáig, hogy fellapozzam. Sosem úgy jött ki a lépés, mindig valami máshoz több kedvem volt, de őszintén kezd bűntudatom lenni az elhanyagolása miatt 😀
Betti – Sarah Perry: Az essexi kígyó
Számtalanszor levettem már a polcról, majd inkább valami mást olvastam. Meg van benne minden, amit szeretek: titokzatos, misztikus. A halogatás oka pedig az, hogy az írónő másik könyvébe (Melmoth) már beleolvastam, de nagyon untam az elejét, ezért ezt el sem merem kezdeni a sok jó vélemény ellenére sem.
Timi – Liz Braswell – Egy új élmény – Disney – Sorsfordító történetek
Nem igazán volt időm mostanában olvasni, másrészt pedig tudom hogy sokan fognak utálni de az Aladdin nem éppen a kedvenc Disney mesém, de gyönyörű az élfestése a könyvnek és muszáj volt megszerzenem a sorozat többi kötete mellé. 😀
Dorka
Dorkának annyi elolvasatlan könyve van, hogy nem is tudott választani közülük, ezért három régóta listán lévő könyvet is megemlített.
Sarah J. Maas: Crescent City: Sarah a top 3 kedvenc íróim közé sorolandó, aki teljesen elvarázsolt az Üvegtrón sorozatával és az ACOTAR kötetekkel. Nagyon kíváncsi vagyok már a Crescent Cityre is, de kicsit félek is, nehogy csalódnom kelljen. Hamarosan szeretném már sorra keríteni az olvasását, szeretném megismerni az általa alkotott új világot.
Colleen Hoover: Verity és Without Merit: Mostanában kicsit le vagyok maradva CoHo könyveivel, pedig az egyik legnagyobb kedvenc írónőmről beszélünk. Sarah-hoz hasonlóan ő is olyan magasra helyezte azt a bizonyos lécet, hogy félek a csalódástól. Az idén szeretnék még legalább egy CoHo kötetet elolvasni, remélem, hogy ez sikerülni is fog.
Holly Black: The wicked king: Nagyon szerettem A kegyetlen herceg című könyvet, a függővég miatt megfogadtam, hogy csak a 3. rész megjelenése után folytatom a sorozatot, de sajnos azóta is ott csücsül a két kötet a polcomon.:(
Zhatria – Thészeusz hajója
Emlékszem még 2016-ban kinéztem a könyvet. Majd egyetem alatt láttam a kiadó honlapján, hogy 50% kedvezmény van rá. Elmentem érte a világ végére, kb 1,5 órát utaztam csak oda. Imádtam, szerettem, teljes boldogság. Aztán valahogy mindig csak idáig jutok. Mivel van maga a regény plusz mellette a 2 szereplő jegyzetei, így azt javasolják, hogy 2x olvasd el. Először csak a regényt majd külön a jegyzeteket, mert így tud teljesen összeállni a sztori. Ahha, na ezért nem sikerült még elolvasni. De egyszer majd… 😀
Liliane – Vavyan Fable: Álomhajsza
A molyon ez a könyv került fel legkorábban a várólistámra. Az a baj, hogy nagyon nem érzem magamban az erőt arra, hogy elolvassam, szóval még biztos sokáig nem kerül le erről a listáról.
Linda – Az aranypinty
Rohadt hosszú😂
Cersei – Alföldi Zoltán: Valaki már öl
Emlékeztek még a régi-régi Alexandrára és a 200 forintos könyvekre? Na, ez 190 forint volt, és az egyik barátnőm is megvette. Mindennek szerintem már legalább 10 éve. Azóta sem olvastuk el a Valaki már öl című regényt, de mindig emlegetjük… 😂😂😂
Vanda
Vandának nincs konkrét kiemelt könyve, minden mást halogat a recenziós példányokat előtérbe helyezve.
Fanni – Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Nagyon régóta a várólistámon szerepel ez a könyv, azonban sosem éreztem eddig kellő bátorságot ahhoz, hogy belekezdjek. Nagyjából két évvel ezelőtt szereztem be, azóta a polcomat díszitik a régi borítós példányok. Mostanában egyre több klasszikushoz kedvet kapok, így nem kizárt, hogy a közeljövőben végre erre is sort kerítek majd!
Egy biztos, mindannyian igyekszünk annyi könyvet elolvasni életünkben, amennyit csak bírunk. Sok sikert mindenkinek a várólista csökkenéshez! 🙂
