Agave kiadó · ajánló · Értékelés · Disztópia · illusztrációk · könyvajánló

Simon Stålenhag : A Labirintus – egy könyv, amitől végig fut a hátadon a hideg

A Labirintus
A könyvért katt a képre

Történt már veled olyan, hogy nem láttál mást csak az előtted lévő lapokat? Amikor elnyel egy könyv, a sorok elmosódnak, érzed a hűvös szellőt, ami a bőrödön végigszalad, és kiráz a hideg? A szikkadt, kihalt tájat járod, hallod minden egyes lépésed visszaverődését. Az ujjaid jéghidegek, és átkozod magad, amiért nem húztál kesztyűt. A hajnali ködben nehezen veszed ki a tárgyak formáját, szemerkél az eső, összehúzod magad, hogy a tested hőjéből legalább valamennyi meleg megmaradjon. 
Egy új világban jársz, a régi már halott. Csak az elszenesedett házak vázai, egy letűnt kor maradványai maradtak rátok, a túlélőkre. 

Simon Stålenhag harmadik könyve ugyanolyan elemi erővel bír, mint az első kettő. A történet szépen fel van építve, lassan bontakozik ki a teljes kép, és kerül a végén minden a helyére. Megvan benne minden, ami egy jó könyvhöz kell. Kellő sejtelmesség, csavarok, végül a nagy csattanó. Az író zseniálisan ért a drámaisághoz, a  kártyavár építéséhez, melyet a végén ledönt.

Ha egy képek nélküli könyvként olvasnám, egy jó esti filmhez tudnám leginkább hasonlítani, ami teljesen kikapcsol és szórakoztat. Viszont nem fogok miatta álmatlanul forgolódni, nem marad velem napokig az emléke.
Az író történetei nem is a szövegek miatt ütik át az olvasó ingerküszöbét. A forgolódást, több napi kábaságot – “könyvmásnaposságot” – a vizuális megjelenés okozza. Gyönyörű kivitelezést tarthatunk kezünkben ennél a könyvnél. Minden egyes alkalommal, amikor kinyitom, teljességgel beszippant, és ott találom magam a hideg északon.
Ilyenkor nem számít, hogy otthon ülök takaróba bugyolálva, vagy épp valaki hangosan beszél mellettem. Egyszerűen megszűnik a világ, és helyét átveszi Stålenhag disztópiája.

A realisztikus képek megadják azt az átütő erőt, amelyet a szöveg önmagában nem tud. Először amikor kezembe vettem az első kötetét, az Elektronikus államot, elgondolkoztam, hogy vajon a szöveg vagy a kép volt-e meg előbb? De most már úgy vélem, a képből születik meg a szöveg, és sokszor nincs is szükség a betűkre, mert maga a látvány sokkal többet tud mondani.

Ezt a fajta tehetséget nem lehet nem csodálni. Hálát adok az égnek, hogy Stålenhag munkásságát láthatom, olvashatom, kezemben tarthatom. Köszönöm, hogy egy korban élhetek vele, és remélem, részem lehet még több történetet megtapasztalni tőle.
Köszönöm az Agave kiadónak, hogy lefordították és nem sajnálták a pénzt a nyomdai kivitelezésre, ezzel 100%-os élményt nyújtva az olvasónak. 

Biztatok mindenkit, hogy legalább egy kötetet olvasson el, mert igazán örök élmény. Ne bizonytalanítson el a disztópia vagy a komorság. Itt nem számít, kinek mi a zsánere. Vannak alkotások, amiket kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül meg kell tapasztalnunk, és Simon Stålenhag  munkássága is pontosan ilyen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s