Hoppá, hoppá, hoppá! Mióta panaszkodom,

• hogy nem adnak ki semmi értelmes fantasyt.
• hogy az összes ugyanarra az alapra építkezik (1 csaj vergődik 2 srác között) miközben elveszik a történet.
• habár van jó ötlet, de silány lesz a kivitelezés.
• jó-jó, de semmi egyedi nincs benne.
• hogy mióta nem olvastam igazán élvezettel fantasy könyvet.

Na de most! Végre egy könyv, amit nem akartam letenni este, de minden fejezet után mégis húztam az időt, hogy minél tovább olvashassam, és még ne legyen vége.

Buehlman egy igazán belevaló, kicsit mocskos, kicsit romlott, de teljes szívvel szerethető történetet alkotott. Holt országában járunk, ahol épp Kinch, a tolvaj egy ispanthiai lovagot próbál kirabolni. No igen, próbál. Hiába nagyon talpraesett a főszereplőnk, Galva könnyűszerrel söpri le az asztalról. Szerencséjére elengedi őt élve, a későbbiekben pedig tolvajunk csatlakozik is Galvához a zord Oustrim országába tartó útjára.

Kinch leginkább a beszédhez és mások meggyőzéséhez ért, míg Galva a kard embere. Így remek párost alkotnak az útra.

“– Őrizlek majd, amíg alszol. Alszom, míg te őrzöl. Hazudni fogok neked, amikor nem számít, de a kedvedért is hazudni fogok, amikor számít. Ha hagyod, hogy én beszéljek, gondoskodni fogok róla, hogy kihagyd a viszkető farkú hímringyót, és megszerzem a kereskedő hordóinak legjobb borát. Soha többé nem kerülsz olyan ajtó elé, amelyen nem juthatsz be, és olyan fal elé sem, amelynek nem látsz át a túloldalára. Nekem szükségem van a karod erejére, ez igaz, neked viszont szükséged van az orromra. Ha magadra veszed a harcok nagyobb részét, gondoskodom róla, hogy tudd, honnan jönnek az ellenfeleid, és kiiktatom a gyengéket. Nem leszek a kutyád, de ha csak feleolyan farkas is vagy, amilyennek gondollak, akkor találtál útitársnak egy rókát.

A nő azt felelte:

– Holnap kérdezz meg újra.

És visszament, hogy nekem hátat fordítva tovább aludjon.”

Miért is mennek északra? Galva elveszett hercegnőjét keresi, Kinch pedig az óriások által lerohant Hrava városának értékes ereklyéiért indul. Nagyjából, vagy legalábbis ezt állítja. Társaságukhoz szegődik még egy vak, girhes macska, egy fiatal és igen szép, hosszú karokkal rendelkező boszorkánytanonc, no meg egy régi ellenség.

Hosszú útjuk alatt sok kedves lénnyel találkoznak, akik különféle válogatott módszerekkel óhajtják főhőseinket eltenni láb alól. Legyen szó a sózás vagy belezés technikájáról, egyiket sem félnek bevetni. Hőseink többé-kevésbé jól szerepelnek. Habár az biztos, hogy sokkal jönnek majd a szerencse istenének.

A regényben nem csak a szereplők dinamikáját és karakterét imádtam, hanem maguk a helyszínek is elvarázsoltak. Egy jól felépített, erős alapokra fektetett világgal van dolgunk. Több ország mutatkozik meg, amelyeket politikailag más-más cél vezérel. Illetve minden népnek megvan a maga jellemzője is, amit külön szeretek egy fantasy könyvben. Nemcsak kinézetileg, hanem nyelvben és hozzáállásban is jól elkülöníthetőek.
Mindezt átszövi a Szedők Céhe, akiknek mindenhol van szeme és mindenhová elér a karjuk. Nem a legszerencsésebb nekik tartozni, vagy épp velük ujjat húzni, ugye Kinch?
A kedves kis déli népcsoportról, mely szereti az embereket – főleg sütve, jó fűszeresen –  már ne is beszéljünk. 

Térkép:

A történethez mindeközben Buehlman fekete humora társul, és kissé mocskos leírásai, amit én kifejezetten élveztem. Habár sok benne a káromkodás, de nekem egyáltalán nem bántotta a szemem, mert helyénvaló volt. Nem lógott ki a szövegkörnyezetből, nem volt erőltetett.
Kinch szemszögéből követhetjük végig a történetet, így külön élvezet volt olvasni belső gondolatait, elmélkedéseit. Mindig jókat nevettem rajtuk.

“Ott feküdtem, és számlálni kezdtem a lányokat, akiket megcsókoltam, de az nem tartott sokáig, és csak egy kényelmetlen testi állapotot idézett elő, amelyen épp nem tudtam könnyíteni, mert nem vonulhattam félre. Elkezdtem összeszámlálni a lányokat, akiket szerettem volna megcsókolni, és mogorvává tett a tény hogy ha csatáztak volna azokkal, akiket megcsókoltam, akkor döntő, csúfos vereséget mértek volna rájuk. Nem kis részben azért is, mert akik visszautasítottak, többre tartották magukat, mint egy vagy két kivétellel azok, akik igent mondtak, és a harcban fontos az önbecsülés.”

Szereplőink felépítésében az is tetszik, hogy mindegyik reális. Hogy is értem ezt? Vannak olyan regények, melyekben sima mezei bérgyilkosból a végére egy szuper, legyőzhetetlen badass császárnő, tüzet okádó fenegyerek lesz. Na, ezeknél általában tikkel a szemem, mert annyira elrugaszkodik az író a valóság talajáról, hogy az már fáj. Ilyenkor már mi a kihívás a karakternek? 
Nincs már olyan gonosz, aki felérne hozzá. Ezért az író teremt egy még ennél is badassabb és gonoszabb gonoszt, ami miatt a szuper, legyőzhetetlen badass császárnő, tüzet okádó fenegyerekünknek lesz egy újabb skillje: most már villámot is tud lőni a feneke lyukából. De akkor a főgonoszról kiderül, hogy van még egy főbb főgonosz stb. értitek. Szóval ez egy ördögi kör, melybe sokan beleesnek.
Túl nagy erőbeli hézagok keletkeznek a szereplők között, és megbillen a könyv szerkezete. 

Szerencsére e könyv írója kikerülte ezt a fekete lyukat, nem emelte egyik hősünket se a másik fölé. Aki ért a kardozáshoz, az továbbra is jól forgatja, aki meg varázsol, az továbbra is varázsol, de tanonc, így elég sokat bénázik. Hibáznak, elesnek majd felkelnek. 
Aki meghal, az meghal. Nincs 16 kanyar, meg csavarnak csavarja, miután kiderül, hogy nem is a tesóddal smároltál eddig, ja az egy másik könyv. 

Szóval a lényeg, hogy nem élednek fel. Minden meg van alapozva, és nincsenek légből kapott megoldások. Minden csavarnak a csírája már el lett hullajtva a történet haladtával, és a megfelelő információ-adagolásnak köszönhetően minden a megfelelő helyen nyer értelmet.

ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

Ettől válik élethűvé a cselekmény, és érzi az olvasó, hogy ő is ott van a szereplőkkel. Izgul értük, no meg velük nevet és sír. 
De túl sokat tépem már a számat. Nagyszerű könyv, melynek nem lesz folytatása, így szép kerek a vége. Remélem azért még visszatérhetek ebbe a világba, ha nem is ebbe a történetbe, de egy másikba, más kalandokon, szereplőkön keresztül.

Mindenkinek csak ajánlani tudom!

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak, amit ide kattintva szerezhetsz be.

ui.:
A nyomorék macska, becses neve Csirkefogó ihletője: