“EGYSZER RÉGEN, AMIKOR AZ ISTENEK IFJAK VOLTAK, Ásgard pedig egészen új, felbukkant egy boszorkány a világ pereméről.“

A szíved – magyarázta a férfi. -Valamilyen oknál fogva meg akartam enni, de arra jutottam, talán inkább vissza kellene kapnod.

“-Nem tanítod meg arra, hogy embereket egyen.
-Érzékelem a zsörtölődő hangnemet, de a szavak valahogy elröppentek a fülem mellett. “

Az emberek meghalnak. A történetek viszont tovább élnek a versekben és a dalokban. Az ő tetteikről szólnak. Az istenek tetteiről. -Loki feldúltan elhúzódott a feleségétől. -Engem miért nem imádnak úgy, mint a többieket? Mi lesz az istenekből, ha nem imádják őket? Mi lesz belőlem? Köztük tartanak számon, mégsem vagyok egy közülük. Soha nem leszek az.

 “Loki elgondolkozott, majd kinyújtotta a kezét. A kígyó olyan esetlenül tekeredett fel rá, mint a járni tanuló kisgyermek.“

– Jörmungand–mondta Loki.
– Nem fogjuk „káprázatosan hatalmas varázsbotnak” nevezni a fiunkat.
– De igen. Nagyszerű név. És ilyen neveket kell adni a gyerekeknek, Boda. Csak összeraksz pár szót, hogy együtt is jelentsenek valamit. Ráadásul az ő nevének nem kell olyan lehangolónak lennie, mint a tiednek. Jól mondom, Jörmungand?–A kígyó Loki álla alá bújt, mire a férfi győzedelmesen elvigyorodott.–Látod?

“De Lokiról sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy ne bosszantana másokat.“

– Mégis ki epekedne egy hozzád hasonló fickó után? – forgatta a szemét a boszorkány.
– Ki nem? – kérdezett vissza Loki pökhendin.

– Valójában nem számít, honnan jöttünk, nem igaz? Most itt vagyunk. Önmagunk vagyunk. Hogyan lehetnénk ennél többek?

“A bűntudatnak súlya van, anyaboszorkány. Ne cipeld tovább, ha előrébb akarsz jutni!“

---