Talán mindenkinek ismerős az érzés, mikor félve kezd bele egy sorozatba, mert a rengeteg rész, vagy éppen a bizonytalanság, hogy mikor érkezik a befejezés, néha rémisztő lehet. A mai bejegyzésben összegyűjtöttem 5 olyan sorozatot, ami 6-nál több részből áll, de még közel sincs a lezárás, vagy éppen egy évtized telt el két kötet megjelenése között.
Trónok harca
A felsoroltak közül talán ez az a sorozat, amit senkinek nem kell bemutatni, legalább említés szintjén szerintem mindenki tisztában van vele, miről is van szó. A népszerű adaptáció alapja a Trónok harca sorozat, aminek eddig 5 része jelent meg, néhány kiegészítő, valamint számtalan különböző kiadás. A rajongók talán már ismerik a szállóigét, ami szerint a 6. könyv soha nem fog elkészülni, hiszen Martin eredetileg több, mint 10 éve adta ki az előző kötetet, és azóta rengeteg más projekten is dolgozott. Reméljük a legjobbakat!
Fülszöveg:
“A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.”
Ambrózy báró esetei
A bejegyzésben összegyűjtött sorozatok közül ez az egyetlen, aminek már látjuk a végét, hiszen a 7. résszel lezárul a sorozat – ez jelenleg már előkészületben van, ősszel pedig a boltok, és az olvasók polcaira is kerülhet. Böszörményi 2 kiegészítő kötetet is írt a báró kalandjaihoz, és bár ezek 100 oldal alattiak, izgalomból bennük sincs hiány.
Fülszöveg:
“Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.”
Outlander – Az idegen
Az Outlander, sokak kedvence is a soha véget nem érő kategóriába tartozik. Az első kötet eredetileg 1991-ben került kiadásra, a legújabb, 9. része pedig pontosan 30 év elteltével, 2021-ben – ez azonban még nem a vége, még legalább egy könyv biztos érkezik. A Könyvmolyképző Kiadó most tart a 7. résznél (Csontok visszhangozzák), amit a többihez hasonlóan, két kötetben adnak ki. Az első a maga 616 oldalával már bármelyik könyvesboltban megtalálható, testvérére pedig még idén számíthatunk.
Fülszöveg:
“1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után. Egészen addig, míg óvatlanul keresztül nem sétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” válik belőle, vagyis idegen – a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön Urunk… 1743. évében.
Számára ismeretlen erők visszasodorták az időben. Claire olyan intrikák és veszedelmek között találja magát, amelyek az életét veszélyeztetik… és összetörhetik a szívét. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.”
Fekete Tőr Testvériség
Ez az egyik leghosszabb sorozat, amivel pályafutásom alatt találkoztam: magyarul eddig 17 rész, valamint egy kiegészítő kötet jelent meg, de eredeti nyelven előrébb jár J. R. Ward, már mintegy 21 kötetet, plusz a kiegészítőket is kiadta. A 18. rész valószínűleg csak 2023-ban érkezik Magyarországon, az Alexandra kiadó jóvoltából.
Fülszöveg:
“Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől. Vezetőjük, a jóképű, emberfeletti erővel bíró Wrath maradt az egyetlen tisztavérű vámpír a Földön. Szülei gyilkosait keresi, hogy végre kiegyenlítse a számlát. Küldetése során találkozik a gyönyörű Beth-szel, aki mit sem tud származásáról: nem sejti, hogy félig vámpír. Wrath-nak be kell vezetnie a lányt a halottak világába, hiszen ez az öröksége, a sorsa… Egy új érzés, a testét gyötrő nyugtalanság miatt Beth képtelen ellenállni a veszélyesen vonzó férfinak, aki éjszakánként meglátogatja, ám történetei a Testvériségről és a vérről megijesztik. A férfi érintése lángra lobbantja Beth-t, ám ez egy fenyegető, mindkettőjüket felemésztő vágy…”
Cassandra Clare Árnyvadász univerzuma
Az Árnyvadász univerzum (magyarul) jelenleg 37 könyvből áll, amik bár alapjáraton nem függenek össze, nem árt ismerni a világot és a karaktereket, hogy a teljes élmény érdekében.
A Csontváros alapozta meg az árnyvadász könyvek népszerűségét, azóta pedig mintegy 37 könyv jelent meg magyarul is ebben a világban. A teljesség igénye nélkül a sorozatok, amik ide kapcsolódnak: Pokoli szerkezetek (3), A végzet ereklyéi (6), Gonosz fortélyok (3), A legősibb átkok (2), Az árnypiac kísértetei (standalone), Bane krónikák (10), Árnyvadász akadémia (11) – utóbbi idén egy kötetként újra kiadásra kerül, a Bane könyvek pedig valószínűleg jövőre kerülnek a boltok polcaira egyben -, valamint ide tartozik még a legújabb történet, ‘Az utolsó órák’ is. Folyamatosan érkeznek az újabb kötetek, a következő a sorban a Chain of Iron, ami, bár még hivatalosan nincs előkészületben a Könyvmolyképző oldalán, de a nagy érdeklődésre való tekintettel biztosra veszem, hogy jövőre ez is érkezni fog.
