21. század kiadó · ajánló · Értékelés · könyvajánló · lények · prológus · történelem · történelmi vonatkozás

Rosie Andrews: A ​Leviatán kritika

“Manapság legyintünk az eltemetett történetekre, hiszen mesebeszéd mind, nagyotmondás és valótlanság. Azok mégis felbugyognak a repedések között, mert konok módon nem hajlandók aláhullani a sötétségbe.”

Ha már eleged van a melegből és napsütésből, akkor ideje valami olyat olvasni, ami esős, komor és baljóslatú. Rosie Andrews könyve pontosan ilyen.

21. Század Kiadó, Budapest 2022

Sötét idők járnak az 1600-as évekbeli Angliában: háborúk, boszorkányüldözések, éhínség. Főszereplőnk csak arra vár a januári fagyban, hogy hazaérhessen, és végre az otthon melegénél kipihenhesse a háború fáradalmait.
Béke és meleg helyett halál és szomorúság fogadja csak. Édesapja birtoka az összeomlás szélén, az állatokat egy titokzatos kór támadja, amely semmit sem kímél. Húgával igyekeznek talpon maradni, és megmenteni otthonukat, de a ház sötét sarkaiban valami ólálkodik. Valami, ami hatalmasabb mindannyiunknál.

A könyv története lassan bontakozik ki az olvasó szeme előtt. Az író sokat fektetett a hangulat megalapozásába, így az olvasó érzi, hogy a lapokon keresztül az ő ujjaiba is bekúszik a nyirkos, fagyos hideg. Kifejezetten élveztem a lassú történetvezetés, jólesett, hogy nem rohantunk végig a könyvön, hanem szépen komótosan haladtunk benne inkább.

Thomas szemszögéből olvashatjuk a regényt, hol a jelenben kalandozunk, hol pedig a múltba kapunk visszatekintést, amely által szépen kibontakozik a történet. Thomas gondolataiba is betekintést nyerhettünk, ezáltal jobban át tudtam érezni döntéseinek súlyát, kételyeit. Nagyon érdekes volt így olvasni egy könyvet, sokkal mélyebb volt az élmény, mint egy külső szemlélő vagy egy felszínesebb elbeszélő által. 

A regény nagy kérdése: Ki a szörny és ki az ember? 

A kötet szépen fedi fel a válaszokat a fenti kérdésre, de még a legvégén is ad gondolkodnivalót az olvasónak. Erkölcsileg sok kérdést fogalmaz meg az írónő, ezeken sokáig töprengtem: én vajon hogy reagáltam volna, vagy mit lépnék az adott helyzetben. Nem minden fekete vagy fehér, az emberek összetettek, és mind a belső iránytűjük, mind pedig a múltjuk meghatározza döntéseiket. 

Akit az elején ki nem állhattam, a történet haladtával megismertem a múltját, és már jobban tudtam azonosulni vele. Esendő emberek a karaktereink, tele hibákkal. De ott a megbocsátás is a sorok között, és a remény, hogy egyszer majd jobb lesz.
Magukat a szereplőket nem is elemezném ki, viszont van egy rejtett karakterünk, aki nagyon megragadta a fantáziám. Nem más, mint maga a Leviatán.

A Bosch kiállításon többször is találkoztam festményeken ezzel az óriási lénnyel, melynek az a dolga, hogy a világvégén felfalja majd a világot. A középkorban kedvelt művészi alapanyag volt, akár a pokolról, akár a világvégéről is szólt a téma.

Nagyon tetszett, ahogy az írónő hozzányúlt ehhez a témához. Nemcsak fizikai megtestesülésként hozta el a leviatánt, sokkal inkább szellemi volt. Többet is olvastam volna róla. De értettem, hogy ennek a lénynek a szerepe túlmutat a könyv történetén. Hiszen nem itt lesz a vége, és nem is itt született meg a lapokon. A Leviatánnak ez csak egy kis szösszenet a végtelen hosszú életéből, amelybe mi halandók most beleleshettünk.

Ajánlom mindenkinek a kötetet, aki szereti a történelmi vonatkozású regényeket egy csipetnyi misztikummal. A könyvért katt ide.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s