projekt

Thriller ajánló kezdőknek

A héten rejtélyek nyomába eredtünk, a főszerepet a krimi és a thriller világa kapta. Világéletemben fantasy rajongó voltam, és nem is volt jellemző, hogy más műfajokhoz nyúltam volna. Az elmúlt két évben ástam bele magam a rejtélyek útvesztőjébe, és annyira magával ragadott ez a stílus, hogy mára már a kedvenceim közé tartozik.

Krimit, thrillert szeretnél olvasni, de nem tudod, mivel kezdd? A mai bejegyzésben összegyűjtöttem 5 olyan thrillert, amit kezdőként is nagyon élveztem!

 

Lisa Jewell: A fenti lakók

London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőben. Jól táplált, szépen gondját viselik. Örömmel várja, hogy valaki felvegye.
A konyhában holttestek oszlanak. Valaki sietős üzenetet firkantott melléjük. Már több napja halottak. Ki vagy kik viselték gondját a kisbabának? És hová lettek?
Két család ügyei gabalyodtak össze.
Ebben a házban nagyon sötét titkok lakoznak.

Címkék: család, erőszak, gyilkosság, krimi, pszicho-thriller, szülői szerep

 

V. E. Schwab: Viszály (Az elvetemültek 1.)

Lehetnek ​szuperképességeid, de attól még nem leszel jobb ember…

Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt. Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait, és a halálközeli élményeket kutatják, egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják, az események nem várt, és borzalmas fordulatot vesznek.

Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel rendelkező egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni bosszújukat – de vajon melyikük éli túl a végső összecsapást?

Címkék: antihős, barátság, fantasy, gyilkosság, sci-fi, szuperhős

 

M. L. Rio: Mintha gonoszok volnánk

Egy olyan gyilkosságért ítélték el, amit talán el sem követett.

Oliver Marks tízéves börtönbüntetése végéhez ér, és a szabadulása napján az az ember fogadja, aki lecsukta őt. Colborne nyomozó visszavonul, de előtte tudni akarja, mi történt valójában egy évtizeddel korábban.

Oliver egyike annak a hét színinövendéknek, akik Shakespeare-t tanulmányozzák egy elit művészeti főiskolán. Ők heten ugyanazt a szerepet játsszák a színpadon és az életben:
hős, gonosz, zsarnok, csábító, szende, statiszta.

Viszont amikor a szereposztás megváltozik, és a mellékszereplő sztárságra tör, a színjáték veszélyesen átszivárog a valóságba, és egyiküket holtan találják.

A többiek életük legnagyobb alakítása előtt állnak: meggyőzni a rendőrséget és magukat, hogy ártatlanok.

Címkék: barátság, egyetem, gyilkosság, lélektani, romantikus, színház

 

Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala

Avery ​pontosan tudja, mi kell a szebb jövőhöz: túlélni a gimit, szerezni egy jó egyetemi ösztöndíjat, aztán irány a nagyvilág. Az élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor kiderül, hogy a kőgazdag Tobias Hawthorne ráhagyta a teljes vagyonát. A dologban az a legfurcsább, hogy a lány nem is ismerte az idős férfit, és fogalma sincs, mivel érdemelte ki az ölébe hulló milliárdokat.
Az örökséget viszont csak egy feltétellel kaphatja meg: ha beköltözik a kastélynak beillő, titkos folyosókkal és kódokkal teli Hawthorne-házba. Ez még nem lenne vészes, de ott laknak a hoppon maradt rokonok is, köztük Tobias unokái: négy veszélyesen vonzó, zseniális srác, akik abban a hitben nőttek fel, hogy egy napon milliárdok szállnak rájuk. Az örökség legfőbb várományosa, Grayson pénzéhes szélhámosnak tartja Averyt, és mindent elkövet, hogy elüldözze. Öccse, Jameson nagyapjuk utolsó feladványának tekinti a lányt – fejtörőnek, amit meg kell oldaniuk ahhoz, hogy megértsék, miért hagyta Tobias Hawthorne egy vadidegenre a vagyonát.
Averynek két választása van: vagy elmenekül, és ezzel lemond az örökségről, vagy beszáll a játékba, amelyben az élete a tét.

Címkék: család, gyász, halál, játék, krimi, misztikus, rejtvény, testvérek

 

Maksai Kinga: Most már biztosan hazaér

Fiatal pár él kellemes családi házban egyéves kisfiukkal, Budapesten, kertvárosban.
A férj irodában dolgozik. Egy este a céges buli után nem jön haza.
Vajon elhagyta Dórát? Szeretője van? Vagy tényleg eltűnt? – itt indul Maksai Kinga pszichológiai thrillere, amelyben az idegtépő kezdet után csak fokozódik a feszültség.
Kiben bízhat Dóra? Az apja magándetektívet akar fogadni. Telnek a napok, az eleinte kelletlen rendőrök végre nyomozásba fognak.
Dóra minden pillanatban teljes súllyal érzi az egyedüllétet, lassan már abban is kételkedni kezd, amiben biztos volt. És Dórával együtt az olvasóban is gyanú ébred.
Vajon mi történt? És mi lesz a vége?

Címkék: anyaság, gyilkosság, nyomozás, pszicho-thriller, szülői szerep


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s