Manó könyvek · projekt · prológus

Jen Calonita: Tükröm, tükröm

tükrömtükrömMi lett volna, ha a Gonosz Királynő a herceget mérgezi meg?

Hófehérke királysága szeretett édesanyja halálát követően a nép által csak „a Gonosz Királynőként” emlegetett mostohaanyjához kerül. A fiatal hercegnő igyekszik észrevétlen maradni a kastélyban, hogy ne okozzon kellemetlenséget az új királynőnek.
Amikor azonban a megöletésére kiötlött terv félresikerül, Hófehérke élete gyökeresen megváltozik. Egy csapat, eleinte bizalmatlan törpe, egy kedves, de szinte ismeretlen herceg, és egy titokzatos múltbeli ismerős segítségével merész küldetésre indul, hogy megállítsa a Gonosz Királynőt, és visszaszerezze a királyságát. Vajon képes legyőzni egy ellenséget, aki minden lépéséről tud, és eltökélte, hogy – akár Hófehérke és szerettei életének árán is – megtartja nehezen megszerzett hatalmát?”

A Sorsfordító történetek című sorozatot a legelső rész megjelenése óta olvasom. Tipikusan az az ember vagyok, aki mindig elgondolkozik azon, hogy Mi lett volna, ha…?, ez a könyvsorozat pedig pontosan erre a kérdésre épül. Mindig kíváncsian várom, hogy az adott mesébe milyen csavart tud beletenni az író, ez a Tükröm, tükröm esetében sem volt másképp. Szerintem ez a történet tökéletes lehet egy őszi, bekuckózós estére ugyanúgy, ahogy a sorozat többi része is.

„ – Most mit tegyek? – kérdezte Ingrid. Miért dörgöli a képembe a hibáimat?, dühöngött magában. – Elkészítettem a lehető legerősebb főzetet, és létrehoztam egy mérgezett almát, hogy becsaphassam. Egyetlen apró harapás elég lett volna a halálához! De ha nem találom meg a lányt, mindez hiábavaló volt.
–Halálát gyászolnák, és a nép gyülekezni kezdene. Talán jobb, ha nem ő hal meg, hanem a kedvese.”

A borító stílusa remekül passzol a könyvsorozat eddig megjelent köteteihez. A színvilága nekem nagyon tetszik, abszolút tükrözi a Gonosz Királynő személyiségét. A történet legfőbb motívumai, úgy mint az alma és a tükör, szintén megjelenik a borítón.

Bevallom őszintén, hogy kiskoromban nem szerettem Hófehérke történetet. Vagyis pontosabban de, egészen addig a jelenetig, amíg a gonosz nagynénje meg nem érkezik az almával. A megmérgezős részt mindig átugrottuk, a happy endet azonban a végén mindig vártam. Természetesen ezt a korszakomat már kinőttem, így kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz a vége, ha nem Hófehérkét mérgezik meg.

A regény több nézőpontból játszódik, sok fejezet a múltra tekint vissza, ennek ellenére viszont abszolút követhető. Habár ezek a “kitekintések” csupán színesítik a cselekményt, számomra egy kicsit zavaró volt, hogy szerintem túlságosan lassan indul be a történet, nem túl eseménydús a regény első fele. Igaz, hogy a múltról sok mindent megtudhatunk, legfőképpen Ingrid és Katalin fiatalkoráról, azonban a “jelen” egy kicsit ezáltal háttérbe szorul. Körülbelül az utolsó száz oldal volt az, ami a történet szempontjából igazán izgalmasra sikeredett.

„ – Néhány évvel ezelőtt meghalt egy csatában, és hozzám került a kése. Ő volt apám legjobb lovagja.
– Nagyon sajnálom – mondta Hófehérke. Ismerős fájdalmat érzett a szíve környékén. – Ha ilyen korán elveszítesz valakit….
– …. az megváltoztatja az életed – fejezte be Henri a lány mondatát.”

Hófehérke magányosan nevelkedett a kastélyban, miután egy betegség következtében elveszítette az édesanyját, nem sokkal később pedig az édesapját is. Nagynénje, Ingrid nem sokat foglalkozott vele, így a lány csak saját magéra számíthatott. Nagyon szerette a szüleit, megviselte a haláluk, ennek ellenére próbálta tovább vinni azokat az értékeket, amiket tőlük megtanult. Szerette az állatokat, illetve mindenkinek segíteni próbált, akinek tudott. A kastélyban magányosnak érezte magát, nem igazán beszélgethetett senkivel, miután nagynénje megtiltotta a személyzetnek. Miután találkozott a törpékkel, és ők befogadták, rájött, hogy mennyire hiányzott neki az, hogy másokkal beszélgessen. A regény során Hófehérke számtalan problémába ütközik, azonban az általa képviselt értékeket soha nem adja fel. Hisz abban, hogy segítőkészsége és jósága mindenen átsegíti, ahogy az emberekbe vetett bizalma is.

Bátran ajánlom mindenkinek a regényt, aki kedveli a meséket, de nem riad vissza egy kis csavartól. Szerintem a Sorsfordító történetek egy olyan sorozat, ami tökéletesen passzol egy őszi, bekuckózós délutánhoz/estéhez. Kiváló olvasmány egy forró tea, kávé és sütemény társaságában.

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt a Manó Könyveknek!


fanni_fischer_bio2019

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s