Fülszöveg: „Az ​árnyak nem valóságosak,
az álmok nem árthatnak neked,
és mindaddig biztonságban leszel, amíg távol maradsz Gallanttól.”

“Olivia Prior egész életében azon tűnődött, ki ő valójában és hova tartozik. Ebben egyedül egy vékony, ütött-kopott napló van a segítségére: az anyjáé volt, tele bejegyzésekkel és képekkel, amelyek arra utalnak, hogy a nő elvesztette az eszét, ráadásul a rajzok alig többek tintapacáknál… amíg Olivia észre nem veszi bennük egy kéz, egy ajtó, egy virág és egy koponya körvonalait. Nem sokkal később levelet kap, melyben hazahívják Gallantba. A helyre, ahová az anyja naplója szerint soha nem szabad mennie.
Olivia mégis útra kel. Mi mást tehetne?
Gallantban aztán rátalál az utolsó élő rokonára és a családi kúriára bálteremmel, szalonnal, dolgozószobával és egy hatalmas, színpompás kerttel, valamint egy málladozó fallal és egy vaskapuval, amit soha nem szabad kinyitnia.
Azonban senki nem tud a levélről.
És senki nem árulja el Oliviának, mi kísérti az unokatestvérét az álmaiban, mi történt az anyjával és mi rejtőzik a fal túloldalán.
Vajon az árnyak hívták haza a lányt?
És, ha igen, mit kérnek érte cserébe?”

V. E. Schwab regényei véleményem szerint rendkívül színvonalasak, az írónő által felépített világképek precízen kidolgozottak, így biztos voltam benne, hogy az Agave Könyvek gondozásában megjelent Gallant sem fog csalódást okozni.

„Nem pihentető az alvás.
Az álmok okozzák majd a vesztemet.”

Már a borító is sejteti, hogy ez nem csupán egy egyszerű történet, hanem valami sokkal misztikusabb annál. A színvilága és a motívumok is arra utalnak, hogy ismét egy varázslatos fantasyvilágba csöppenhet az olvasó. Nem mehetek el amellett sem szó nélkül, hogy a történetben rendkívül fontos szerepet kapnak a szövegrészletek, illetve a rajzok is, ezek pedig a könyvben, a fejezetekben vagy azok között is különleges módon megjelennek. Az illusztrációk gyönyörűek, és kifejezetten örülök, hogy ezeket külön oldalakon lehet megcsodálni, mintha tényleg mi is megkapnánk annak a bizonyos naplónak egy-egy részletét…

A főszereplő, Olivia Prior sosem ismerte a szüleit, egyetlen naplót hagytak neki örökségül, ez emlékezteti őt rájuk. Egy bentlakásos iskolában nevelkedik, azonban rendkívül kívülállónak érzi ott magát. Nincsenek barátai, a tanárai sem igazán törődnek vele, magányosnak érzi magát. Egy nap levelet kap az egyik rokonától, pontosabban a nagybátyjától, hogy térjen vissza a lány Gallantba.

„Gallant nagyon sokáig semmi más nem volt, csak egy szó, az utolsó, amelyet az anyja leírt. Olivia most már tudja, hogy ez egy hely. Mivel most itt van, és holnap már mennie kell, szeretne minél többet látni belőle. Meg akarja ismerni annak a háznak a körvonalait, ahol az anyja élt, mintha ez segítene neki magyarázatot adni a viselkedésére.”

Habár a levél szerint várják őt, a lány megérkezésekor bebizonyosodik a számára, hogy ez mégsem így van. Arthur, akitől elméletileg a levelet kapta, közel egy éve elhunyt, az unokatestvére, Matthew pedig nem szívesen látja őt a házban. Olivia kezdeti reménye szinte azonnal szertefoszlott, hiszen ő abban a reményben hagyta el a Merilance Leányiskolát, hogy visszatérjen a családtagjai közé, és választ kapjon arra a kérdésre, hogy mi történt a szüleivel. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy Olivia teljesen néma, ez pedig még titokzatosabbá tette az amúgy is izgalmas történetet. Mivel a lány nem beszél, nehezebben érteti meg magát, ráadásul a ház lakói, Matthew, Hannah és Edgar nem szívesen beszélnek a múltról, a ház titkairól, így Olivia többnyire magára marad.

„Mindennek van árnyéka.
Még a világnak is, amiben élünk.”

Különösen tetszett, hogy az árnyék és az álom motívum ennyire hangsúlyos szerepet kapott a műben. Kedvelem a kicsit ijesztő történeteket, az írónő által megjelenített árnyvilág pedig néha tényleg valóságosnak hatott. Aki egy kicsit is fél ezektől, ők inkább a reggeli/délelőtti órákban olvassák el a regényt, ne pedig elalvás előtt kezdjenek bele új fejezetekbe.

Őszintén mondom, hogy egyetlen negatívumot sem tudok megemlíteni a regénnyel kapcsolatban, imádtam az első oldaltól az utolsóig. Nagyon tetszett maga a történet, annak kidolgozottsága, végig izgalmas volt, a korábban említett illusztrációk pedig még inkább hozzátettek az élményhez. Ha mégis ki kellene emelnem valamit, az talán a hossza, túlságosan gyorsan a végére értem. 😀 Mindenkinek ajánlom a regényt, aki szereti az írónő műveit, illetve azoknak is, akik csak most ismerkednének meg vele, szerintem nem fogtok a Gallant-ban csalódni!

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt az Agave Könyveknek!