A könyvekből készült filmekhez és sorozatokhoz mindig kicsit szkeptikusan állok. Általában én vagyok az, aki végig azt mondogatja a mellette ülőnek, hogy „ez nem is így volt a könyvben!”. A legtöbb adaptációra azonban mégis jó szívvel gondolok vissza, és örülök, hogyha vannak, akik ez alapján találnak rá szuper könyvekre.
Ebben a bejegyzésben olyan Könyvmolyképző kiadós könyveket gyűjtöttem össze, amiket már a képernyőn is megnézhettek, vagy lehet már láttatok is, de nem is tudjátok, hogy van belőle könyv!
Az adaptációk minőségéért nem vállalok felelősséget, nem láttam, pláne nem olvastam mindet 😀 De kommentben szívesen várom a véleményeket, ajánlásokat!
Lássuk is a sorozatokat, a teljesség igénye nélkül!
Middle Grade 12+

Max Brallier: Az utolsó srácok a Földön
Ez a könyv a megjelenése óta kívánságlistás nálam, nagyon izgalmasnak tűnik. De lehet előbb jutok elodáig, hogy a sorozatot megnézzem, úgy is hiányzik már valami jó kis animációs mese 😀
Fülszöveg
Figyelem! Megérkezett. Ő lehetne Greg Heffley legdurvább spanja!
Negyvenkét nappal ezelőtt még átlagos srác voltam, és éltem az eseménytelen életemet. De most TOTÁLIS SZÖRNYES-ZOMBIS KÁOSZ van, és napi rendszerességgel küzdök meg bestiákkal. Őrület, mi? De pontosan tudom, hogyan kell átvészelni a világvégét.
Íme, Jack Sullivan:
későn érő, alulfejlett 13 évesként jellemzi önmagát, aki eddig úgy élte túl a zombiapokalipszist, hogy elrejtőzött a lombházában.
Ám az élete egyetlen éjszaka alatt valóságos videójátékká változott, miután kitalálta magának a saját LEGDURVÁBB APOKALIPTIKUS KÜLDETÉSEKET. Például megtalálni Quint Bakert, a legjobb barátját, aki feltaláló; megtalálni és megmenteni June del Torót, aki titokban a szíve hölgye; legyőzni Blargot, a legnagyobb, legvérszomjasabb szörnyet a városban;
és igen! – zombiölő, szörnygyilkos menő csávóvá válni!
Az Egy ropi naplójának rajongói megveszekedetten fogják imádni, hogy elkísérheti Jacket a posztapokaliptikus akcióhőssé válás útján. A történetet minden oldalon Douglas Holgate totál vicces és borzongató illusztrációi keltik életre. Az utolsó srácok a Földön még a legvonakodóbb olvasókat is magával ragadja. Tökéletes kaland. Egy szóval USAF!
Küldetés indul! Vágj bele az USAF olvasásába és szerezz brutál plecsniket!
Ezt is olvasd el/nézd meg:
Lauren Brooke: Hazatérés (Heartland 1.) könyv | sorozat
Lemony Snicket: A baljós kezdet (A balszerencse áradása) könyv | sorozat
Ifjúsági

Justine Flynn – Chris Kunz: The Unlisted – Az arc nélküli csapat
Én ezt a sorozatot elkezdtem családdal nézni, és ameddig jutottam velük, az nagyon izgalmas és érdekes volt! Nem is tudtam, hogy van belőle könyv, egészen addig, amíg ezt a bejegyzést el nem kezdtem írni. Kíváncsi vagyok milyen lehet… Mondjuk az lehetséges, hogy itt a sorozat volt előbb, és aztán jött a könyv, ebben bevallom, nem vagyok biztos. De a sorozat tuti jó 😀
Fülszöveg
Miért akarja ez a titokzatos szervezet zombiként irányítani a fiatalokat?
Dru Sharma a fogorvostól fél a legjobban a világon. Úgyhogy amikor az iskolában kötelező fogorvosi vizsgálatot tartanak, ráveszi egypetéjű ikertestvérét, Kalt, hogy helyettesítse.
Dru és Kal nem tudja, hogy a vizsgálatot a Határtalanság Csoport kezdeményezte. Ezt a titokzatos szervezetet pedig nem kizárólag a tanulók fogainak állapota érdekli. A Határtalanság irányítani akarja a szívét, elméjét és testét minden fiatalnak az egész világon. Kal és a többi diák hamarosan különleges erőre tesz szert, míg azok a gyerekek, akik ellenálltak, kezdenek eltűnni.
Dru, aki „listázatlan” – vagyis nem áll a Határtalanság Csoport irányítása alatt –, és Kal versenyt futnak az idővel, hogy felfedjék az igazságot. Egy bujkáló tinédzser csapat segítségével mindent meg kell tenniük, hogy megállítsák a Határtalanság Csoportot, mielőtt túl késő lenne. Könyvként még sokkal élvezetesebb, mint a tévésorozat!
Éld át a történet izgalmait!
Ezt is olvasd el/nézd meg:
Kirsten Smith: Trinkets – Csecsebecsék könyv | sorozat
Jenny Han: The Summer I Turned Pretty – A nyár, amikor megszépültem könyv | sorozat
Zoe Aarsen: Light as a Feather – Könnyű, mint a pehely könyv | sorozat
Christopher Pike: The Midnight Club – Éjféli klub könyv | sorozat
Melinda Taub: Still Star-Crossed – Veronai szerelmesek könyv | sorozat
(az értékelések alapján ezt inkább olvasásra ajánlom xD)
Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam könyv | sorozat
Felnőtt

Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
A könyvet olvastam eddig csak, de az nagyon megérintett, csak úgy, mint a második része, a Repülj messzire! Mostmár ideje nekiállnom a sorozatnak is, csak már előre félek, mennyi sok zsebkendő fog kelleni hozzá. Bár elvileg az első évad nem jut el az első könyv végéig, de DECEMBER 2-án érkezik a második évad első fele!
Fülszöveg
Nagy hatású új könyv szeretetről és veszteségről, és a barátság csodájáról…
1974 nyarára Kate Mularkey már belenyugodott, hogy a nyolcadikos évfolyam társadalmában az ő helye a tápláléklánc legalján van. Aztán legnagyobb ámulatára, a szemközti házba beköltözik a „világ legmenőbb csaja”, és vele akar barátkozni. Úgy tűnik, Tully Hartnak megvan mindene: szép, okos, ambiciózus. Látszólag nem is különbözhetnének jobban. Kate-nek reménye sincs, hogy szerető családjával, akik lépten-nyomon szégyent hoznak rá, valaha is a menők közé tartozzon. Tully viszont csupa titok és csillogás, ám belülről titok emészti. Ők ketten megfogadják, hogy barátok lesznek mindörökre, és a nyár végére „TullyésKate”-té, elválaszthatatlan barátnőkké forrnak össze.
Így indul Kristin Hannah nagyszerű új regénye. A több mint három évtizeden átívelő, a Csendes-óceán északnyugati partvidékén játszódó Szentjánosbogár lányok két nő megrendítő, nagy hatású története, és egy olyan barátságé, amely életük meghatározó eleme lesz.
Ezt is olvasd el/nézd meg:
Elísabet Benavent: Valeria bőrében könyv | sorozat
Dolly Alderton : Minden, amit tudok a szerelemről könyv | sorozat
Janette Oke: Ha szólít a szív könyv | sorozat
Wally Lamb: Ez minden, amit tudok könyv | sorozat
Winston Graham: Ross Poldark könyv | sorozat
Sophia Amoruso: #GIRLBOSS – Egy sikeres nő története könyv | sorozat
Remélem találtok olyan könyveket, sorozatok ezek között, amik tetszeni fognak nektek!
Aki már látta, olvasta ezeket, írja meg kommentben, hogy mi a véleménye róluk!

“KMK könyvek a TV képernyőn 1. – Sorozatok” bejegyzéshez egy hozzászólás