Tavaly az egyik utolsó könyvem, egy igazi torokszorítós, szívfacsarós regény volt. A történet minden brutalitása ellenére sütött a lapokról a szeretet és a melegség. 

Simon Jimenez egy nagyon izgalmas világot épített fel, a Föld elpusztul az agyonhasználástól, és mint Noé az Özönvíz idején, az emberek itt is bárkákat indítanak, csak ezúttal az űrbe, egy jobb jövőről álmodva. A túlélők nagyrésze a vállalatok által épített és üzemelt űrállomásokon rendezkedett be. De vannak már új, lakható bolygók is, melyeket folyamatosan népesítenek be. 

A regényben nagy szerepet kap a társadalmi megosztottság és egyenlőtlenség. A gazdagok itt bármit megtehetnek, a szegényeknek pedig a kizsákmányolás jut csak osztályrészül, ami azért is izgalmas, mivel a bárkákra alapból is csak az emberiség felsőrétege illetve a “hasznos szakemberek” juthatnak fel. Szóval az elején, még nem volt olyan nagy eltérés közöttük, de a századok során ugyanolyan berendezkedés épül fel, amilyen a Földön is volt.

Ami még nagyon izgalmas a regény felépítésében, az az idő. Mivel itt az űrutazás miatt felborul a jól megszokott idő fogalma. Amíg a bolygókon és űrállomásokon “rendesen megy minden”, addig azok, akik utaznak, árut szállítanak, sokkal tovább élnek. 

Ilyen például Nia Imani kapitány is, aki szállítóhajójával járja a zsebűrt. Dhubát szállít egyik bolygóról az űrállomásokra. Míg az előbbin hagyott szeretője 15 évet öregszik, addig ő csak pár évet veszít a korából, mivel máshogy telik az idő utazás alatt. (Ha érdekel a téma, akkor ajánlom Stephen Hawking: Az ​idő rövid története c. művét). Épp új szállítmányért érkezik a dhubaföldekre, mikor megismerkedik a történet főhősével.

Főszereplőnk szó szerint üstökösként zuhan le a bolygóra. A fiú nem beszél, nem tudni honnan jött. Gyanakvás övezi, és rossz ómennek tartják a falusiak, ezért is bízzák Niára, hogy vigye el az egyik állomásra, ott döntsenek a sorsa felől.
A visszaút során a kapitány és a fiú között szoros kapcsolat alakul ki. Szépen lassan kiépül a bizalom és kiderül a fiú múltja is. Elkezdődik kettejük utazása időn és téren keresztül.

Az ő kapcsolatuk volt az egyik legértékesebb szál a könyvben, a két karakter annyira emberi és őszinte, hogy teljesen levettek a lábamról. Megható a történetük. A sötét múltjuk, elhibázott döntéseik és a rengeteg megpróbáltatás ellenére is végig hűek maradnak önmagukhoz. Az író nem akar villogni vagy hősködni velük, igazi hús-vér karaktereket épített fel.

Az élet megváltozott, de az értelmetlen kegyetlenségre való képességünk nem.

Simon Jimenez: Elveszett madarak

Az ő kapcsolatuk ellentéte Fumikó Nakadzsima 1000 éves tudós és Umbai vállalat. Fumikó tervezett 4 űrállomást a vállalatnak. Ünnepelt alapító, a világ megbecsült polgára. Igazi zseni, alacsony érzelmi és szociális beállítottsággal. Umbai pedig mint jogi személy megtestesíti a mai nagyvállalatokat: profitorientált, kizsákmányoló és csak ő számít.
Nem érdekli, hogy min vagy kin kell átgázolnia ahhoz, hogy elérje célját. Erkölcs és személyiségi jogok, mint olyan, nem létezik számára. Sajnos hőseink is a célkeresztjébe kerülnek, így kapcsolódik össze négyük sorsa. 

A könyv felépítése kicsit töredezett és néhol kitekintünk a cselekményből, de összességében szépen összeáll a történet. Engem magával ragadott a hangulata és szereplői. A kötet kiérdemelte a könyvespolcomon a helyét, sok gondolkodnivalót adott és több beszélgetést is elindítottam már a témában miatta. 

Ajánlom mindenkinek, aki egy jó regényt szeretne olvasni emberségről, életről. 

Köszönöm a könyvet az Agave Kiadónak, ha téged is érdekel, ide kattintva tudod megrendelni.